Haver,
ha ver
a tél,
csúszik a jég,
miképp
a rég
várt fizetés-
emelés,
oly jó,
ha lecsúszik olykor
pár korsó,
ha jó volt
az ebéd,
ha kérges
a remény,
ha érzed,
hogy elég.
Még
a kék
ég
is rám tekint,
várja, csúsztatok-e megint,
mert akkor megint.
Pedig
én csúsztatok,
ha itt a gond,
hiába kérdezed:
Édesem,
az életet,
te élvezed?
Mit is mondhatok?
A jövőtől csak félhetek,
ezt talán nem értheted.
A becsület biztos
talaján járva
hiába várhat
az izmos
gyáva
a piszkos
elcsúszásra.
Tudod, drága jó
olvasó,
ez a végső,
egyre kevésbé vérbő
esély,
hogy valahogy te is megélj?
Szégyen,
a fentiek ellenére
rusnya
korunkra
egy igaz
törvény maradt
felettünk rendületlenül:
többé- kevésbé büntetlenül
elcsúszni ma
csak
a
jégen szabad!
Egyébként mindennek drága
ára van,
és jobb, ha kisnyúlként gyáva vagy!