Ma chére Ann,

Először is bocsánatot kell kérnem, hogy csak most, kissé megkésve jelentkezem, de napsütötte Földünk ezen vadregényes vidékét még nem szennyezte be a fogyasztóelvű társadalom rothadó kapitalizmusa! Irányítószám híján, valamint az információáramlás esetlegessége nem kedvezett a postaszolgálat terjeszkedésének. Az ezt megelőző postázandó levél feladása, ha hihetünk a szóbeszédnek, másfél éve történt.

Hát… hol is kezdhetném? Az idő kellemes, meglehetősen gyorsan telik… a szállás kényelmes, a felügyelők figyelmesek, a koszt jó, a kiszolgálás fenséges. Persze ez nem a tőlünk jól megszokott forrón izzó augusztus, és a főtt krumpli íze sem vetekedik anyukám főztjével, de nincs okom panaszra! Ami kezdetben némiképp nehézséget okozott, az talán hálószobám meghitt harmóniájának megosztása.
Azért sikerült berendezkednem és… egyet se félts, a táj kárpótol! Ahogy a Nap alábukik a horizonton… az… az gyönyörű! Mindig rád gondolok…

Hmm… még mindig elevenen élnek a képek. Mintha tegnap történt volna. Tudod… akkor nem mertem… ma megtenném. De mit is mondhatnék? A férfi már csak ilyen… gyenge. Most sem értem: velem ellentétben, hogy voltál képes mindvégig oly erős maradni? A legpusztítóbb csapás a pillantás, amit kérdőn rám vetettél. De… én nem győzedelmeskedni akartam feletted. Ezt miért nem értetted soha? Előrébb vitt volna egy érintés… gyengédség. Mit kellett volna mondanom? Miért nem jöttél aztán? Egész este ott vártalak a Fogarasin. Persze, tudom. A felsőtíz meg a pórnép, hatalmas a kontraszt! Nem tudtam elég erőssé válni. Őt kellett választanod. De nekem csak ennyi adatott! Apám piaci kofa volt, tőlem többet várt… így lettem könyvelő. Egyszerű könyvelő… nem gyártulajdonos.

Apropó! Majd el felejtettem, képzeld! Úgy érzem itt is megtaláltam a helyem! Mondhatni: könyvelek. Mivel, már idekerülésem alkalmával fény derült páratlan számtani készségeimre (fejből mondtam meg, hány golyó, fér egy kalasnyikovba) jegyzőként alkalmaztak! Mármint, feljegyző… én jegyzem fel, azaz megszámolom az embereket. Minden nap, folyamatosan. Tudod, ez elég nehéz feladat, mert sokak számára „az út túl hosszú”, ezért „idő előtt távoznak”. Aggodalomra viszont semmi ok, utánpótlás van bőven… az események függvényében számtalan ember érkezik. Az „áttörést követően”, például 45662 németet, 3054 románt, 1102 magyart (köztük engem is) és 405 olaszt hoztak. Hosszúra nyúlt, agyontömött vagonokban… akár a heringek egy konzervdobozban! Bár nem szeretném rombolni az illúziót, de el kell mesélnem, ezek az olaszok mennyire kényesek és semmihez sem értenek! Lusták, csak hangosan fecsegnek, meg énekelnek, siratót. Nem tudnak ezek dolgozni, nem bírják a munkát… a hideget. Semmi férfiasság! A románokról viszont változott a véleményem. Szívósak, összetartanak, kemény népség, nem félnek. Minden este számolom: Philipescu, Chochescu... ők meg csak köszönnek: Bona Suar! A németek nem köszönnek.

Egyébként büszke lehetsz rám! Látod? Nem volt igazad… nem hagyott alább rajongásom a zene iránt. Egy barátomnak, név szerint a Schettinger Gyuszinak, az apja hegedűkészítő! Nála készültek az ország legjobb minőségű vonós hangszerei! Még Bécsből is kaptak megrendelést! A fiát is hegedűkészítőnek szánta… csak, most itt van.
Szóval, készített egy hegedűt, nem itt, még Szentpétervárott, és mivel tetszett mindenkinek a játéka, megmaradt. Csak azt a Nyoszka Daduskát ne kéne annyiszor játszanom! De mindegy… ez jó. A Gyuszi, meg a Schettler Béla (a másik barátom) énekel, én meg játszok. Jó. Szeretnek érte.

Ha hallanád a játékát. Biztos tetszene. Neked is szoktam játszani, persze csak halkan, és néha sírok, mert fáj… „ahogy, a hegedű húrjai a nyakamra csavarodnak”… az néha nagyon tud fájni! De… ugyanakkor felemelő. Felemel a fantázia, hogy azt hiszem neked játszhatok. Most lehet nevetsz… Sőt! ezen mindenki nevet, van, hogy én is, de… ez segít. Segít túlélni…

Ez is segít, meg a munka is, akkor nem kell gondolkozni. Ott, kinn a földeken. Emlékszem, anyám, ha valami rosszat tettem, mindig ezt mondta: „haszontalan, nem jó semmire! Még erre sem vagy képes? Mihez fogsz kezdeni az életben? Mi leszel? Megmondom: napszámos. Oda úgyse kell ész!” Hmm… igaza van. Ehhez nem kell ész.

De miért is beszélek egyfolytában magamról? Hülyeségeket… hisz, arra lennék kíváncsi, mi van veled. Férjhez mentél már? Esetleg… gyerek? Vagy kiutaztál, ahogy ígérted? És, ami a legfontosabb… boldog vagy? Ez már a huszonkettedik el nem küldött levelem. Ha egyszer talán megkapod… szóval, nem kérek mást, csak gondolj rám! Egyszer…

Köszönök mindent, ígérem, sose felejtem. Szeretlek…

Mr. Hyde

Azonosító: 4713 számú fogoly
Szibéria
301. sz. GULAG

1945. nyara

Utószó

Magyar Hírlap

Közérdekű közlemény (rovat)

Újabb hazatért hadifoglyok

Újabb háborús veteránok érkeztek Magyarországra! Ma, kora hajnalban, Záhony határában, az őszi aratást végző parasztok találtak a rá a végtelen kóborlásban elgyötört kiéhezett szerencsétlenekre. A műszakvezető, nevezett Aradi Gábor, jelentette az esetet a helyi kapitányságon.
A ’43 telén, a szentpétervári offenzíva következtében elfogott magyar katonák egy Isten háta mögötti szibériai fogolytáborban raboskodtak, míg egy sikeres szökési kísérlet következtében, négy és félhónapnyi bolyongás után hazaérkeztek! Az állandó éhezéstől, és kimerültségtől megfáradt, 9 embert, a Máltai Szeretetszolgálat intézkedése nyomán, a Nyírő Gyula Kórházban ápolják.

Névsor: Alda Lajos (1919. aug. 5), Bornemissza Péter (1922. ja. 7.), Dikán Tibor (1919 jun. 29.), Déry István (1920. szept. 5.), Kovács Géza (1919. május 7.), Kovács Zoltán (1923. október. 11.), Schettler Béla (1924. március 10.), Rupert Ferenc (1923. aug. 18.), Szalai Dénes (1924. nov. 3.)

Aki a nevek között felismeri hozzátartozóit, kérem, jelentkezzen a XIII. kerületi rendőrkapitányságon!”

1946. szeptember 9.




Nyírő Gyula Kórház

Kórházi jelentés

Halotti bizonyítvány

Név: Schettler Béla
Szül. Helye, időpontja: Budapest, 1924. március 10.
Halál beálltának időpontja: 1946. szeptember 10. 06: 13
Halál oka: végkimerültség

Értéktárgyak: a halott, rabruháján kívül semmilyen személyes tárggyal nem rendelkezett. A kabátja jobb belső zsebében 1 db levelet találtak, melyen nem szerepel címzett, se feladó.

(Megjegyzés: az ügyeletes orvos rendelkezése értelmében, a levelet elégették.)