Délután, ahogy az erdőben járok,
Álmosan susognak a fűzfa-párok;
Vidám volt az egész napjuk,
Illatoznak a fények is rajtuk.

Délcegen kél fel a Hold,
Keresi, hogy hol van az a pont,
Ahol a mókusok a fákra másztak,
Szivárványt várva, ugrándozva.

Elsötétült egyszerre az ég,
Rombolt a tűz, ahol ért.
Eső csak késve érkezett,
Tűz égetett minden csepp helyet.

Lány az erdő, de elmúlt szépsége,
Elégett, s űr maradt helyébe’.
Keresi, hogy mit ronthatott el,
Tovatűnt álmai merre menekültek el?

Égeti szívét a felismerés:
Gondjai szétmarták testét.
Elhatározta: örökké hallgat,
De emlékeit el nem felejti soha.