Az erdő fái között lassan vonaglani kezdett a sötét... A levegő remegett és lassan elnyújtózott az avarszinten. Leült és csendben maradt, érezte ez most nem fog menni! Gondolta, ír egy verset:

Lebegő, lángoló vörös szemek
Szegeződnek a sötétnek
Nem érezve formát, testet
A Távolságba tekintenek

Ez így félbehagyva, titokzatos és túlságosan szép, mi több rejtelmes. Felkelt a tölgyfa tövéből és elindult a kunyhója felé ahol kedvese várta. Örömtől eltelve lépett be a házikó ajtaján és fülig érő mosollyal mutatta a tökéletesnek tűnő alkotást szíve egyetlen uralkodónőjének. A lány kezébe vette és elkezdte olvasni a gyűrött papírost! Bólintott fejével ahogy a végéhez ért és kérdezte: Folytathatom? Nem is érkezett válasz, szükségtelen is lett volna, a kinyújtott kézben tartott toll úgyis egyértelmű válasznak bizonyult. A lány kezébe vette az íróeszközt és nekilátott gondolatai papírra vetésének:

Lángoló testek párnák közt
Viaskodnak egymással
Csatáznak, kutatják egymás titkait
Egyesülnek hatalmas boldogságban

Ahogy letette a lány a tollat, jutalomképpen kapott egy hatalmas csókot piciny szájacskájára. Gondolták enni kellene valamit még lefekvés előtt, mert a nagy mű megalkotásában mindketten szörnyen megéheztek! Kimentek tehát a piciny konyhára hol ketten csak úgy férhettek el ha testük teljesen egymáshoz simul. Neki láttak tehát valami tökéletes látszatétel elkészítéséhez. Titkos recept alapján készült a nyalánkság, évezredek óta már, hogy megtanulták! Lassan rotyogott a varázsfőzet a fazékban. Nagy pontossággal adagolták a jól betanult összetevőket. Összes varázserejük amit birtokoltak ezen az ételen múlott. Ha nem sikerül a főzet ugyanolyan emberként kell élniük mint bárki más. Számukra pedig ez szörnyű büntetés lenne hisz mindig arra törekeftek, hogy mások legyenek. Bár alapjában véve sem voltak hasonlatosak semmiféle átlagos, mindennapi élőlényhez. A lánynak csodálatosan különleges, leginkább a macskáéhoz hasonlatos szempárja átvilágította a sűrű, sötétet is, fogai tökéletes és villámgyors gyilkolásra termettek. Ehhez társult hercegnőket megszégyenítő csodálatos teste. Egyesek szerint kiváló vámpírtanonc is volt. De Ő ezt a külvilág előtt sosem igazolta vagy tagadta le. Ez az Ő titka volt, talán csak a fiú sejthette, hogy igaz-e vagy sem. A fiú is eléggé érdekes teremtés volt valójában. Hosszú tanulmányozás után Ő fedezte fel állítólag azt a szert, ami mellesleg ott rotyogott minden este a tűzhelyükön, és ami örök életet biztosított számukra. Még régesrég, több ezer éve kérte el az öreg és tapasztalt tölgyfa szellemétől a receptet, aki örömmel adta át neki!
Elérkezett az ünnepélyes pillanat, elkészült a varázsfőzet. A lány pontosan ketté osztotta az ételt. Levett a polcról két ősrégi fatányért és az asztalra tette a gőzölgő örökélet-elixírt. Leültek az asztalhoz, a fiú elővette a zsebéből a délután közösen írt versikét és kitette az asztalra. Lassú áhítattal felolvasták, ez volt az aznapi varázsige. Mihelyst elolvasták az utolsó szót is, teljesen más világban találták magukat. A szoba falai szinte lélegeztek. Élet töltött meg mindent. Mindkettejük lelke tűzben égett. Minden egyes kanállal egyre közelebb kerültek az általuk annyira szeretett másik világhoz. Tüzes tekintetük nem kerülte elegymást egy pillanatra sem. Az ablakon különös, sejtelmes fény szűrődött ki. A fák árnyéka táncolt a fényben. A csendes este, hirtelen nagyonis mozgalmassá vált. Az étkezés befejeztével a furcsa pár felállt az asztaltól és elindult az ajtó felé, hogy mint minden este, most is leigázzák a sötétség démonait. Együtt legyőzhetetlenek voltak. Kiléptek az ajtón, és a telihold fénye pont rájuk hullott. Kiültek hát a fénybe és hosszú perceken keresztül csak ültek csendben és nézték egymást. Eddig már több ezer holdtöltét éltek már meg együtt, de most is ugyanolyan jól esett nekik. Lassan kezdtek feltöltődni azzal a csodálatos energiával amit a varázsfőzet és a csillogó holdfény elegye adott nekik. Meg sem kellett szólalniuk, szavak nélkül is tudták egymás minden egyes gondolatát. Felálltak, megfogták egymás kezét, feltekintettek a holdra és elindultak egy puha, gömbölyű felhő felé. Suhanva szelték a sötét éjszakát. A ház fényei egyre távolodtak szemeik elől. Hirtelen egy teljesen más világban találták magukat. Leültek a szélére, lábukat a semmibe lógatva nézték egymás lángoló tekintetét. A fiú gyengéden végig simította a lány testét. Erre a lány egy hosszú, forró csókkal felelt. Az idő mintha megállt volna, lassan kúszott körülöttük. Lassan kezdtek összeolvadni a felhő anyagával. Már kivehetetlen volt hol ér véget a lány, és hol a fiú vagy a felhő. Egy hatalmas illatos fellegként egyesültek az ég sötétjében. Megkaptak mindent amit szerettek volna! A főzet hatására minden vágyuk teljesülhetett! Távolság és idő ilyenkor értelmetlen fogalommá vált. Közben a felhő, szerelmükkel arányosan elkezdett növekedni. Már szinte beborította az egész eget, csak a hold fénye sejlett át rajta. Szerelmük és a felhő egyre csak duzzadt. És ekkor hatalmas villámlás rázta meg a csendet, és elkezdett szakadni az eső. Az eső csobogásával lassan kezdtek visszatérni a földre. Testük még nem volt, de minden egyes vízcseppben ott tükröződött mosolyuk. Boldogságuk betöltötte az erdőt! Életet lehelve minden növénybe és erdei állatba. Az eső lassan kezdett felszáradni, vastag ködöt gerjesztve a fák között. Lassan két alak tűnt elő a ködfelhő rejtekéből. A házikó felé tartottak. Beléptek az ajtón. Még visszanéztek, de már nagyon fáradtak voltak. A nap már kezdett feltűnni a horizonton, belevilágítva a ködös erdőbe! Bemásztak az ágyba, fejükre húzták a paplant és újra úgy érezték a fellegekben járnak. Másnap délutánig aludtak. Akkor a fiú felkelt és elindult az erdőbe, hogy hozzávalókat gyűjtsön az aznapi főzethez és nekilásson a varázsige első versszakának megírásához. Ahogy összegyűltek a varázsfőzet növényei, a fiú leült a nagy tölgyfa tövében és gondolta elkezdi írni a versikét:

Téged látlak minden zugban
Téged érezlek minden percben
Érzem szerelmes vagyok beléd
És vágyom rá hogy Te is szeressél

Dolga végeztével felállt a tölgyfa tövéből és elindult a házikó felé, ahol kedvese már várta tollával a kezébe, hogy folytassa a varázsigét. Megfogta a gyűrött papírost és elkezdte írni...