Fejfájásig szorított szem,
Fekete folt, hogy ne lássa
Ki simítja finom bőrét.
Emlékét a mélybe ássa.
Érzi érdes ujjak élét.
A gyengéd is lehet fájó.
A szeretett ember tette
Lehet mélyen szívbe vájó.
Egy pillanat, és már nincs is.
Mintha csak álmodta volna.
Újra apa és lánya ők,
Ahogy az életnek dolga.
De ha a többi szem zárva,
Kutató ujjak tettre készen,
Indulnak felfedezni azt
Mi tilos, míg mások ébren,
Az álom családnak látják
Őket, kik mindig vidáman
Ölelik egymást, ál- mosolyt
villantva fel a világnak.
Áldott napfény jár a házban
Szárazak a piros szemek
A megnyugvás, kis pihenés,
A magány órái ezek.
Nappalt este váltva újra
Folyvást szalad itt az élet.
A remény elszállt, vagy nem is volt.
A jövő fájdalomtól ékes.