véredben ott a kulcs, a kiapadhatatlan.
kegyetlen a tehetetlenség, nemdebár?!
évekig nézted a festményt, itt a barlangban,
és míg a többiek még mindig merednek, te már
nyálat csorgatsz, a fényre vágysz, lassan felborul
a kémiád, determinált sorsod megragad.
eláztat, leitat, megszúr. nem hagy józanul.
és a fene nagy kékség, ami szanaszét hasad,
cseppet sem idegen, bár nincs emléked róla
nem álmodtad, nem képzelted el még soha.
felvetődik: te találtad, vagy ő váltott valóra?
minden esetre, a barlang már nem lesz otthona

az eltékozolt birkának.
de azt gondolom, aki báránynak született,
haláláig az is marad.