Ezüst sikolyok, hullnak alá
Feketére mázolt szememből.
Harag rántja minden tagomat
Görcsbe élesen, fájdalmasan.
Az egykor ringató karokat
Ütném, amíg van bennem erő.
Hogy csak kicsit érezd azt, amit
Lelkemnek okozol szavaddal.
Hallom hangodat és nem értem
Hová tűnt belőle az anya,
Ki ölni lenne képes, ha kell.
Most magamba nézve, én vagyok
Ki ölni akar, de nem Érted.
Téged szorítani, míg mondod
Az élesen bántó szavakat.
Ne bőgj! Már nem hat meg e játszmád!
Ne ígérj hamis érzelmeket!
Csak egyszer lehetnél őszinte
Drága, egyetlen, édesanyám!