Megint én vagyok...
Én, ott középen:
Ahová menni sem akartam,
A kör közepére értem lassan.
Csak marcangoltak
A lélekhiénák...
Én meg hagytam.
Véres szájjal, elégült vigyorral
Tépték a szót,
Mi saját szégyenükre szólt..
Megtették dolgukat - hitték derekasan
Sivár lelkükkel hallgatnak laposan.
Ember az emberből, kihozza, mit akar:
Az állat okosabb, akkor öl, ha fal.
Ereszkedni kéne ismét a földre,
Talán ember-embert jobban megbecsülne...
Lentről nézve, egész más a világ:
Felnézel arra, ki épp előtted áll.
De ha két lábon magasodsz a földtől,
Lenézel mindenkit pusztán csak gőgből.
Tanulni kellene a természet szavát
Oktalanul ne bánts, mert minden visszavág...