Feltöltve: 2008-01-06 12:24:36
Megtekintve: 6318
lucifer
gyerünk csavarj be
egyetlen hosszú hosszú
puha kék bársony
szőnyegbe vagy függönybe mit
bánom én
csak hosszú legyen és ne
ne lássak ki belőle kérlek
és habár fuldokoljak alatta
engedj új életet kezdeni
vezényled a lelki szemeim
előtt a sorsunkat
mert azt akarom
semmi magyarázatot
semmi ócska példázatot
hagyd hogy a kezeid alól a
színek önszántukból folyjanak
át a papírra és minden vonással
lenyomatot hagyjanak
a múlt éjszakáról és a holnapi
hiábavaló küzdelemről a pokollal
amiért nem ülhetsz a trónra
hát kéket festesz a vászonra
de némán hallgatsz arról hogy
én ott fekszem benne és
oz meg a csodák csodája mindez
nekem aki vakon ámuldozik
cipzár van a szádon és én
nagyon nevetek mert képtelen
vagy beszélni pedig megkérdezem
és te olyan méltósággal tűrsz
minden egyes rád célzott
paradicsomot mint akinek súlyos
pénzek ütnék a markát a végtelen
türelméért, a híg piros lé
ettől még ott szánkázik a zakódon
magányos ember a magányholdon
mikor végre lehántod rólam
a burkot és én ott vagyok remegve
mint az ősz akinek elejtették
az anyját múlt hajnalban
szótlanul és kiszáradva nagyon
mintha megszűnne a varázs
a csend egyre mélyebbre ás
azt mondod alszunk rá alszunk
és elindítasz a hideg társtalan
éjszakába egyedül, hogy másnap
lopakodva elvihessem a rongyos
sokat megélt vásznat
nyikorgó ajtaján a háznak
és nem, nem visznek a szárnyak.
vánszorognak
nyöszörögnek
szárazjégbe
belelöknek
elveszek a
nagyerdőben
könnyű álmod
vedd el tőlem.
egyetlen hosszú hosszú
puha kék bársony
szőnyegbe vagy függönybe mit
bánom én
csak hosszú legyen és ne
ne lássak ki belőle kérlek
és habár fuldokoljak alatta
engedj új életet kezdeni
vezényled a lelki szemeim
előtt a sorsunkat
mert azt akarom
semmi magyarázatot
semmi ócska példázatot
hagyd hogy a kezeid alól a
színek önszántukból folyjanak
át a papírra és minden vonással
lenyomatot hagyjanak
a múlt éjszakáról és a holnapi
hiábavaló küzdelemről a pokollal
amiért nem ülhetsz a trónra
hát kéket festesz a vászonra
de némán hallgatsz arról hogy
én ott fekszem benne és
oz meg a csodák csodája mindez
nekem aki vakon ámuldozik
cipzár van a szádon és én
nagyon nevetek mert képtelen
vagy beszélni pedig megkérdezem
és te olyan méltósággal tűrsz
minden egyes rád célzott
paradicsomot mint akinek súlyos
pénzek ütnék a markát a végtelen
türelméért, a híg piros lé
ettől még ott szánkázik a zakódon
magányos ember a magányholdon
mikor végre lehántod rólam
a burkot és én ott vagyok remegve
mint az ősz akinek elejtették
az anyját múlt hajnalban
szótlanul és kiszáradva nagyon
mintha megszűnne a varázs
a csend egyre mélyebbre ás
azt mondod alszunk rá alszunk
és elindítasz a hideg társtalan
éjszakába egyedül, hogy másnap
lopakodva elvihessem a rongyos
sokat megélt vásznat
nyikorgó ajtaján a háznak
és nem, nem visznek a szárnyak.
vánszorognak
nyöszörögnek
szárazjégbe
belelöknek
elveszek a
nagyerdőben
könnyű álmod
vedd el tőlem.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!