A hatalom, nem erőfölény,
Mint gondolják sokan.
Taposva útjukat másokon, szorgosan.
Bánni vele nehéz, mégis túl sok
A hozzá értő ész...
Élünk vagy visszaélünk?
Megélünk, vagy leélünk?
Átélünk, vagy felélünk?

Élni sokféleképpen lehet,
De tisztességesen,
Egyre nehezebb.
Kényszerít a sors,
Hogy másoktól rabolj...
Hogy elvedd, mi nem a tiéd,
Mert oly nehéz a mindennapi lét.
Nem ad örömet a munka,
Emlékeztet inkább a robotra...
A jövőbe vetett hited elszállt
Álmaidat is kergetheted már.
Nem dob fel egy jó mozi, színház,
Hisz zsebedben, arravaló sincs már.
Mi végre élünk, számkivetetten,
Kopott otthonunkban, elszegényedetten.
Könyv se vígasztal, a művészet oda,
Kiállításokra eljutni, egyenesen csoda.
Mégis, miért öltözöl fel reggel,
S küzdesz az utazó tömeggel?
Miért viszed válladon, mások terheit,
Miért vigasztalod, fájón bús lelkeit?
Indulat van csak, a türelem kihalt.
Rózsája elhervadt, ne várd, hogy kihajt!
Gáncsoskodó, buta, s gőgösségében suta,
Ki nem látja, hogy milliók áhítoznak:
Ennél sokkal jobbra, emberségesebbre, másra!

Sokan ismerik már a Titkot!
Ez ad nekik erőt,
Hogy változzon a világ, mielőbb!