Feléd nyúltam, s elértelek,
Minden mozdulatod éreztem.
Láttam szemed rezdülését,
De most háttal állsz nekem.

Utánad nyúlok, de nem talállak.
Üres levegőt fog kezem.
Velem voltál valahol régen,
De most csak egyedül szenvedek.

Itt maradt valami emlék,
Egy gyöngysor, egy apró nyaklánc.
Felcsatolom magamra,
Az én nyakamat szorítja már.

Megfojthat, de már nem érdekel,
Mert elhagytál engemet.
Most zuhog az eső a komor felhőkből.
Ó, mért nem vagy itt velem?

Belémcsapott a villám,
S vele egy gondolat;
A jövő volt ez tán?
A jövő szorítja álmomat?

Nem lehet így, nem engedem,
Meg kell állítanom ezt az egészet.
Inkább levágom a két kezem,
De soha nem nyúlok érted.

Nem nyúlok feléd remegő karjaimmal,
Nem szólítlak félve halk hangommal.
Kiállok a viharba, s úgy ordítom neved,
Letépem a láncot, azzal foglak én meg.

Elűzöm véle a sértő mozzanatot,
Elhalkítom általa a bántó hangot.
Megfogtalak egyszer, és el nem eresztelek.
Elmúlt a haragom, most már szerethetlek.

Nem voltam én soha tizenéves,
Nem voltam lány, nem voltam én se.
Most vagyok csak, a jelen nem hazudik,
Elfogtalak végre, a szívem is megnyugszik.