Belemehetnék a film technikai hátterének megközelítésébe, kitérhetnék a színészekre, de nem teszem. Ez a mű nagyon meghatározó számomra. Nem másról szól, mint az élet értékéről. Mi, akiknek megadatott, hogy többé-kevésbé egészségesen élhessenek és megtapasztalhassák az élet ajándékát. A film főhőse egy ifjú, aki sötétségbe kényszerül. Egy igen ritka bőrbetegségben szenved, melyben a Földön csupán száz ember. Bőrét nem érheti fény, különben sebek és hegek borítják testét és szörnyű kínok közt hal meg. Édesapja szüntelen próbálja benne és önmagában tartani a lelket és a világon mindenhova elviszi, hogy segítsenek fián, de mindhiába. Egy napon találkozik egy fiatal leánnyal, aki megerősíti elhatározásában, miszerint inkább él egy napot, minthogy árnyként létezzen hosszú éveken át. Mikor leveszi sötét bőrmaszkját és érzi a napfény simogatását, úgy érzi, mintha újjászületett volna. Az élet minden pillanatát úgy élvezi, mintha csak az a pillanat lenne számára és meglátja az apró dolgokban rejlő csodákat is. Egy mese szerint van egy marathoni verseny, melyen sokan elindulnak, s menet közben sokan kiesnek, míg végül talán a hátul kullogó ér be a célba. Bach káprázatos remekművei, az Air és a D-moll kettősverseny szolgáltatják a háttérzenét, mely varázslatos légkört ad a filmnek. A történet iróniája, hogy szíve hölgye a titokzatos maszkos idegent szereti, nem pedig a jóképű fiút, miközben a kettő egy. Amint telnek a napok, testén elkezdenek megjelenni a hegek. S végül, élete igazi első hete végén egy szerelmes együttlét után búcsút vesz családjától s elmotorozik a fénybe... Apja búcsúzóul csak annyit mondd, hogy te vagy a bajnok, majd elviharzik. A felkelő nap beragyogja a fiú teljes arcát, majd alakját el is nyeli, miközben a hegedűk egekbe emelve sírnak az élet szépségéről. Ajánlom a filmet mindenkinek, aki ismeri vagy meg szeretni ismerni egy nap értékét, az életét, a fájdalmas órákét.