Elmereng, járt-e már fent.
Emlékezete a horizonton.
Turkál lim-lomot, újra,
és újra. Közben dohog.

Tükre elé áll. Most látja,
egy életfa is lehetett volna.
Azt mégsem merte, vette.
Elfásult a sok-sok évben.
A holnap is tegnap volt.

Ki az ott ? Elfordul. Vissza.
Az meg utánozza ... Hess!

Mikor pár óra múlva, lassan,
odacsoszogva bemutatkozik ...

Megint az a dög, vigyorog,
vissza, az arcába ... Csak oda!
Belecsap a pofájába. A vigyor.

Vigyor ezer darabra! ... Hű!
Mint a karácsonyfa! ... Hűha!
Egy ütéssel csillámlósra ...
Díszítette ... Ő ... Mögé néz.
Ott senki. Régen ... Angyalhaj,
és csúcsdísz kellene ...
Üss, te vigyor! ... Súg a félelem.
Puff a tükörfára, szilánkosat.

Még, még! De riad, és nyüszít:

Jaj, meg ne lássák, jaj ne,
akkor bebogyóznak, és ...
Jaj, és nem látom az angyalt!
Átsuhan, a csend rám zuhan.

Sosem látom a megváltóm ...
Sohasem jön! ... Értem! ...
Pedig tükrömben készültem!



(2007.)