Egy égi, angyal figyel,
Mosolygó arccal.
Ha a cérna már szakadna,
Szívednél, terem:
S nyugtatón, halkan, mondja:
Dolgozz rajta!
Nem kész a mű,
Csak félig!
Félszmű!
Andalító álmot küld rád,
Pihenésképpen.
Ringatja, széthajszolt szíved szépen.
A mindenségben,
Csak az időt ismered.
Kisdedet ölelő, anyai öl,
Rózsaszín mosoly,
Csak messziről, gondolatnyi tétovázás,
Tékozló, időrongyrázás.
Beborít talpig, a másodperceső:
El vagy havazva most is, te Nő!
Tőled, és veled a világ.
Ne oszd meg hatalmad,
Uralkodj hát!
De gyengéd szigorral,
Mint gyermek, ha dacol
A szülői szóval.
Acélkötélnél erősebb köteléked:
Az együvé tartozás, a véred.
Csak hiszed, hogy szakad,
De sosem foszlik!
Csak egyszer, majd,
A végtelen időben..... eloszlik...