Egyetlen szikrából hatalmas tűzvész,
Egyetlen szikrából örökös félelem,
Egyetlen szikrából vakító fényár,
Egyetlen szikrából született szerelem.

Mit ér a tűz, ha nincs ami táplálja,
Mit ér a félelem, ha nincs kit féltenünk,
Mit ér a fény, ha nincs amit meglássunk,
És mit ér a szerelem, ha nincs akit szeressünk.

Felperzsel a tűz útjában mindent,
Hatalmas lángja, tisztító varázs,
Elpusztít, gyilkol, mindent mit elér,
De nem marad más belőle, csak maroknyi parázs.

A félelem kapuja nyitva áll mindig,
Hogy lépjed át küszöbét, csalogatva hív,
Megijedsz és rettegsz, attól amit érzel,
S félelmeid árnyával, örök harcot vívsz.

Életünk útját örök fény kíséri,
Hazug fénye olykor, nyugalmat sejtet,
De szikrázó éke, könnyedén becsaphat,
Mert van, hogy elvakít, és rossz útra terelhet.

A szerelem sem más, mint kínzó betegség,
Fájdalmas kór, mi megsebzi szívünk,
Hisszük, hogy jobb lesz, és bizalmunk élvezi,
Miközben tudjuk, hogy nem szabad hinnünk.