A lehúzott redőny mögött dereng a hajnal:
A homály rebben riadtan, mint a mámoros
vendég, ki sokáig ott ragadt, pedig
rég mondja, hogy mennék, s utolsó sörét
fel sem hörpintve indul, mögötte dülöng az árnyék,
s a macskakövek rései közt hümmög a sötét.

A lehúzott redőny mögött dereng a hajnal:
Gémberedett villanyoszlop nyújtózik,
s az égre les, a váltást várja, fényt keres.
Még zizzen benne az áram, pislog, néha
elbóbiskol, fáradtan hunyorgat,
s altatót zümmög az eltűnő Holdnak.

A lehúzott redőny mögül dereng a hajnal:
Fénypászma kúszik át a szobán;
megkapaszkodik a szemközti falban,
puha és sűrű a félhomály, az ébredés
nem közelget, messze van, még álmunkban
lakunk, s takarónk egymás vagyunk.