halkan ketyeg a vén falióra
szürke fal, magány beszél róla
fáradhatatlan hosszútávfutó
így rója köreit az óramutató

az éj és a csend különös varázsa
mintha minden egymásra találna
gyertyafény és a falon táncoló árnya
összefonódva szerelmes párrá válna

nyárfasor, ölelkező párok
egymásba fonódnak az ágak
kék égbolt titokban érkezett
s tavak csendjével ölelkezett

csak én fekszem itt ébren
dobogó szívvel, s tétlen
kulcs zörrenj, jelezz nekem
konok ajtó, engedd be kedvesem