Állt elöttem egy gyönyörű rózsa,
vörösen csillogott a vér,ahogyan csepegett a hóra.
A szirmok lágyan hulltak az avarra,
szívét temetve az éltető talajba.

Bíborba öltözött a Föld,
vörösre vált a rég volt zöld.
A szirmok a talajba olvadtak,
összeforrva egy új létet alkotnak.

Most együtt léteznek,
többé egymás nélkül nem élhetnek.
A rózsa testesíti a létet,
a hó pedig az örök véget.

Együtt az egészet,
a vér lesz mely szerelmet ébreszt.
A fehérbe olvadt rózsa az izzó szerelmet,
s a vérré vált talaj az éltető létet.