Üzenek neked gondolatban, s szellő szárnyán száll hozzád a tengerre. Miklós napja van. Mikulás. Tudom, hogy a kis cserfes körül táncolsz a hópelyhekkel, vagy az esőcseppként simogatod az arcát. Neked most már egy pillanat, hogy ideröppenj az Adriáról, s szeretteidet meglepd egy pírral az arcukon, egy lágy érintéssel a vállukon.

Ahogy ismerlek, még a kabátot is lecibálnád pajkosan valamelyikünkről. Tedd meg, had lássuk, hogy itt vagy! Mutass egy mosolyt, hogy ne bánkódjunk érted, mert lelked megnyugvást talált ott a mélyben és fenn az égben. Most már elválaszthatatlan vagy a tengerkéktől, a ruhád is pont olyan színű volt, beleolvadtál egészen a csillámló, lágy hullámokba, és a vakító fehér felhők fölötti, ragyogó, kék égbe.

Most, te vagy a tenger Mikulása, te viszed a meglepetést a halaknak, s a rikoltozó, mindig telhetetlen sirályoknak. Bővült a családod, velük, akik befogadtak téged örökre, ezen a nyáron. Ne feledkezz meg róluk, s rólunk sem, ahogy estére mi is várunk téged gondolatban, s kikészítjük csizmáinkat, hogy égi ajándékaiddal megörvendeztess minket.

Boldog névnapot Miklós!