Arcomon könnycsepp csordogál,
Letörölném, mert éget és fáj.
Végig gurul az arcomon,
de nem kérdi senki
mi bánt oly nagyon.
Jobb lenne nem lenni,
nem érezni, nem szeretni.
Nem érezni a fájdalmat,
és nem érezni a vágyakat.
Az élet így egyszerű,
szintelen, szürke ő.
Ha nincs vágy,
nincs fájdalom,
ha nincs fájdalom,
az élet szép nagyon.(?)
De ha már éreztük a vágyat,
mégis vállaljuk, hogy fájhat.
Mégis szebb az élet színesen,
pedig utána a szürkeség jön el.
Ha mindig színes lenne,
azt is megunnánk,
és újabb színekre vadásznánk.
A szürkeséget ki választja?
Senki, magától jön, és megy,
és két szín közé betekereg.