Megint egy újabb állomás ?
Ütöttkopott, sivár, mint annyi más...
Ásitó, fáradt, réveteg falak,
A sárga fények kábán inganak,
Lidérces, fülledt álmokkal rokon
Mindegyvirágok semmihalmokon...

Megint egy újabb állomás...
Aztán dübörgô, szédült rohanás :
Városok, falvak, nevesincs helyek...
Csattogjatok csak ôrült kerekek !
Vágtassatok! E lomha éjszaka
Mintha már évek óta tartana...
Már nincs új szín, nincsen több árnyalat,
Egyszervolt társunk foszló árnyalak,
Szerelmünk sója régen elfogyott,
Hűségünk fénye nézd, hogy megkopott,
De a vonat száll... völgyön át, hegyen.
Most átkelünk egy égô tengeren,
Vagy csak dereng? Hiszen hiába! Késô!
E moccanás, e jajdulás a végsô!
A megtört ajkak szürke szegletében
Nem szökken új mosoly, csak gyáva szégyen,
S egymást lesik a fülke múmiái:
Ki fog közülünk elôször kiszállni ?