Keserű volt az ébredés a kráter közepében, amit egy grokan tank energiakondenzáiója ütött. Az előbbi orkkal vívott ütközetem során bucskáztam le a kétember magasságú kráter mélyére. Az ork tetem is ott feküdt mellettem. Nem túl nagy feje közepén egy méretes lyuk tátongott, valószínűleg egy energianyíl okozta. Rothadás bűze terjengett a levegőben, ezeknél a grokan orkoknál hamar beindul a bomlás. Gyenge voltam és sérült az esés miatt, megpróbáltam feltápászkodni, ami részben sikerült is. Az éles köveken és csontokon keresztül, amik emberi vagy ork eredetűek lehettek, felkapaszkodtam a kráter szélére. Ami akkor elém tárult elborzasztott. Körülöttem ork és emberi hullák feküdtek, néha egy törpöt is megpillantottam. A távolban sötét felhők tornyosultak az égen, de a foltokon keresztül, átvilágított egy-egy halovány fény. Égett, rothadás bűze terjengett a levegőben, irritálva az orrom. A távolban mozgást láttam, jobban odakoncentrálva a majdnem fekete égbolt hátterében vadul cikázó szürke pontokat, amelyek egy sötét, nagyobb test körül cikáztak. Néha felvillantak sárgás fények a nagyobb testen. Bizonyára manathák támadnak egy dermor űrkompot. Majd egy sűrűbb robbanások közepette az űrkomp nagy sebességgel belecsapódott a földbe, a levegőben sűrű füstcsíkot hagyva maga után.
A földön sötét árnyak mozgolódtak, fel-felcsapott néha egy fénylő pont, majd ívesen becsapódott, fényes robbanást okozva. A harcoló ork és az emberi seregek voltak azok. Ekkor élesen süvítő hang csapta meg, hátranéztem és csak annyi időm maradt, hogy visszabukja a kráter aljára. Egy kétágyús emberi nehézüteg tank volt, leszakadt a harcoló seregtől. A két torony külön forgott a robosztus lebegő tank tetején egymás mellett. Levitáló generátora teljesen süketté tett a külső zajokra. Kezemmel mégis éreztem a föld ritmikus dübögését, felkapaszkodtam újra a kráter szélére. A nehézüteg mindkét tornya vadul tüzelt egy pontra, minden lövése hangrobbanásnak megfelelő zajt csapott. Elvettem tekintetemet a tankról és arra a pontra figyeltem, amire tüzelt. Elszörnyedtem a látványtól. Egy háromember magasságú, állig páncélozott troll volt. Most már értettem a tank pánikszerű ostromát. A troll jobbján buzogányt, másik karján gépágyút viselt. A grokan orkok használják ezeket a szörnyeket a nagyobb páncélozott járművek ellen. Először csak lassan lépegetett a tank irányába, majd eltalálta az egyik töltet elvesztette pillanatra egyensúlyát, majd dühödten öklét verte a földhöz és megiramodott, csak úgy beleremegett a föld iszonyú lépteibe. Mikor a tank elé ért egy lépésnyi távolságra, felugrott a tank elejére, mire a hátulja felemelkedett, az eleje pedig a nagy súly alatt belepasszírozódott a földbe. A buzogány golyóbisát belevágta a tank elejébe, a rajta levő fogak beleakadtak a páncélzatba, majd ezt nagy erővel kiszakította. A pilótafülkéről egy nagy lyuk tátongott, ahonnan két rémült pilóta ordibált, átkozódott és pisztolyaikkal lőtték a nagy troll fejét. Ekkor a troll egy vérfagyasztó üvöltést hallatott és beindította gépágyúját… golyók pattantak vissza a tank páncélzatáról, a hús fájdalmas szakadása hallatszott… pár pillanat múlva csak véres húscafatok folytak a pilótafülke oldalán és a test körül. A troll leugrott morogva a tankról, mire az visszaállt eredeti helyzetébe.
Az eddig nekem háttal álló troll lassan hátrafordította ocsmány fémmel takart fejét, majd ezt követte a test is. Egy pillanattal később a szörnyűség teljes valójában állt velem szemben. Lassan előreemelte egyik lábát, ekkor éreztem, hogy arcomból kifut a vér, lábam zsibbad, és egyre jobban összegörnyedek a kráter szélét görcsösen markolva. Elindult felém. Bal kezemmel kétségbeesetten az impulzusgránátot az övemen, egy pisztollyal itt most nem mennék semmire, láttam mit tett a tankkal. Mérhetetlen halálfélelem és rettegés fogott el. Félúton a troll megtorpant, majd komótosan megint hátat fordított nekem, és az ég felé fordította fejét. Akaratlanul én is odanéztem, de a félelemtől mozdulni se tudtam. A sötét felhők közül egy vékony, lilás fény irányult a földre, majd a fény egyre vastagodott és egyre világosodott. Mikor elért egy bizonyos fokot, a földön egy villanás, majd ezt egy pusztító robbanás követte a harcoló seregek között. Ekkor a troll újabb üvöltést hallatott, öklével földet döngetve, de ez inkább tűnt kárörömnek, mint dühnek. Iszonyatos volt a pusztítás, majd fokozatosan kibontakozott a felhők közül a pusztító sugár okozója. Egy több kilométer hosszú pusztítás típusú dermor hajó. Az alján levő gigantikus hajtóművek körül vad páratáncot járt a levegő. A monumentális, aszimmetrikus hajó sötétségbe borította az alatta levő csatateret. Újabb sugár csapott ki és pusztított, embert és orkot egyaránt. Láttam amint az eddig bátran küzdő férfiak rémülten menekültek a félig lerombolt bunkerek közé, a hajó pusztítása láttán, közben kárörvendve üldözve őket az orkok seregei. A manathák csapatai hiába próbáltak sérülést ejteni a gigantikus szörnyetegen, de csak pusztulás volt a részük a hajó fegyvereitől. Itt már látszott ez a csata, ez a bolygó elveszetett minden erőfeszítés ellenére is. De ekkor történt valami…
A sötét felhők közül kör alakban egy fényfolt jelent meg, és egyre hevesebben világított. Végül a fénylő kör közepén örvényleni kezdtek a felhők. A troll újra megindult és már a kráter szélén járt, orrlyukaiból gőzölgött ocsmány lehelete. Üreges, semmibe néző szemeit, rólam újra az ég felé fordította. Az örvénylő felhők közül előtört egy fénylő, ovális dolog, amely iszonyatos sebességgel belecsapódott a hajó óriás egyik hajtóművébe, majd ugyanolyan sebességgel kivágódott az alján. A hajó enyhén megdőlt a bal oldalára. A fénylő dolog a kráter közvetlen közelében csapódott be, hatalmas robajjal. A troll felordított és a becsapódáshoz tartott. Mikor újra felmerészkedtem a kráter szélére, minden bátorságomra szükség volt. Kitekintettem és ledöbbentem a látványtól. A hatalmas troll már ott feküdt otromba testén, az általa megtámadta tank passzírozta össze. A becsapódás helye felett egy fénylő alak lebegett, alakja emberi volt, testét fény járta át, de ebben a fényben volt valami különös, valamiféle nemesség járta át, tiszta isteni fény...
Az alak körül föld és törmelék keringett őrült sebességgel, leengedett fejét, hirtelen felemelte és rám fordította tekintetét, arcát maszk borította, testét pedig teljes egészében egy idegen eredetű és anyagú páncél. A maszkon két deformált, ovális alakú szemfedő világított sárgán. A szemek külső oldalán elvékonyodó csík nyúlt le a szájig. Szája és orra helyén egy légzőmaszk szerűség volt. A tekintete szörnyű volt és félelmetes, mégis gyönyörködtem benne. Ebben a pillanatban felnézett a szörnyű hajóra, földöntúli gúnyos kacajt hallatott, amibe beleborzongtam. Lassan feljebb emelkedett és ugyanazzal a mérhetetlen sebességgel, ahogy érkezett, belevágódott a hajó közepébe. A szörnyű gépóriást rengések rázták, az üldöző orkcsapatok megtorpantak, és én is visszahúzódtam a kráter védelmébe. A rázkódások közepette a hajó oldalán és alján repedések jelentek meg, amikből sugárzott a tiszta fehér fény. Fokozatosan megnyúltak és egymásba értek, lassan teljesen körbefonták a hajót, amely közben vadul remegett és imbolygott. Ekkor mintha valami belülről feszítette volna szét a hajót, darabjaira hullott, ezt rögtön követte egy hatalmas méretű vakítóan fehér robbanás, amely eltiporta a földön kábultan álló orkokat és embereket. Hatalmas volt a pusztítása és csak egyre terjedt, majd váratlanul megállt, és a pillanat töredéke alatt visszahúzódott a kiinduláshoz. Ekkor láttam meg e mérhetetlen pusztítás okozóját, ugyanazt a magasztos isteni lényt. Gyönyörű volt, ahogy ott lebegett időtlenül, éreztem már az őrület határán táncolok, és az se érdekelt, hogy a bolygón minden elpusztult rajtam kívül. Ez az isten, vagy maga az Isten, megbabonázott szépségével, erejével és... Fény...

A holoképernyő elfehéredett, megvilágítva az azt bámuló katona komor arcát. Egy bájos női hang szólat meg a panelek közül: - Felvétel vége, részlet egy ismeretlen katona archívumából.
-Halál oka? -kérdezte a szigorúan a katonatiszt.
-Halál oka: Ismeretlen - felelte a gép.