Volt egy kicsi lény,
ki mindig szívünkben él.
Törékeny kicsi gombóc,
ki mindig a lábad nyomában osont.

Szeretve várt az ajtónál,
várta nyávogva hogy hozzá bújjál.
Simogattam pici testét,
durmolva fogadta ekként.

Várva várta hogy hazaérj,
ő mindig jött hogy visszatérj.
Pici lábán futott utánam,
Nap sütötte szőrét lágyan.

Kék szemével nézett rám,
ezsembejutván "kiscicám".
Mikor látom testvérét,
emléke ragyog fényképként.

Hazatérve néztem őket,
de nem találtam őt többet.
Dermedve feküdt elöttem,
nem mozdult kicsi kedvesem.

Átsírtam a napokat,
ez többé vissza nem hozhat.
Hallom a föld ropogását,
az élet újabb koppanását.

Nem ver többé kicsi szíve,
érzem ahogy szemét fedik be.
Megmaradsz kicsi cicám emlékként,
feledhetetlen "emberként".