Asszonyom, látok maga mellett egy idősebb asszonyt, talán éppen a nagymamája, vagy nagynénje a gyereknek. Adja oda a kicsit és menjen át a másik oszlopba, akik gyalog mennek....... Nem engedem ki a karomból, az enyém, nem válok meg tőle, inkább meghalok. ... És a fiatalasszony melléhez szorított csecsemőjével boldogan haladt tovább a gázkamra felé, amelytöl immár csak néhányszáz méter választotta el. ( Idézet az Auschwitz album [VI-2] képaláírásából)

Az Édesanya

Nem!
Nem valóság ám ez
csak rossz álom,
mellettem alszol a nagy ágyon
megint átmásztál éjszaka,
de jobb is ha érezlek, ölellek
testemmel, lelkemmel védhetlek
hallom pihe szuszogásod,
talán te most másról álmodsz,
pillangót látsz a napfényben,
játékvonat robog éppen
tele csupa kiskutyával
ugató kis aprósággal.

Nem !
nem engedem a kezedet,
bárhová sodor a tömeg.
Füttyentek a táltos lónak
hátán repít haza holnap.
Talán vadlibára szállunk,
költőfészke van minálunk!
Ugye jó lesz kicsi vérem?
Megígérem, megígérem !

Anyai szeretete
görcsösen ölelte, ölelte
egyetlen, gyönyörű gyermekét,
holtan se szedhették
szét a merevülő karokat,
együtt hamvadtak a
krematóriumban porrá;
örök mementóvá válva
hullottak hamvaik
a megfeketült tájra.