Elmesélem neked is az én kis titkom. Sok mindenkinek elmesélném, főleg az oviban a többieknek, mikor azzal dicsekednek, hogy az apukájuk rendőr, meg nyomozó, meg orvos, meg hát ilyenek. Szívesen elmondanám olyankor ezt a titkot, de Apa megtiltotta. Azt mondta, nem szabad, hogy ezt mások tudják, meg egyébként sem hinné el senki. De én elhittem, hisz tudtam, hogy az én Apukám egy igazi Varázsló! Igaz, ezt nem látni rajta mindig. Csak akkor, amikor megissza a varázsitalt! Én is véletlenül tudtam meg, mikor utána mentem a konyhába puszit kérni tőle, és megláttam azt a lapos üveget a kezében. Elmondta, hogy az neki a varázsitala. Én is meg akartam kóstolni, de ő azt mondta, hogy nekem még nem szabad, meg lányoknak egyébként sem illik. De megengedte, hogy megszagoljam. Nagyon büdi, olyan erős, szúrós szaga van. A lelkemre kötötte apu, hogy ne mondjam el senkinek, úgyhogy te is tartsd titokban! Ne mond el senkinek, ha még barátkozni akarsz velem! Anyunak sem engedte, hogy elmondjam, igaz, nagyon sokszor lebukott már előtte apa. Ilyenkor anyu dühös és ordít apuval, ő pedig csak nevet és néha magyarázkodik, de sokszor nem érteni, amit mond. Apu sosem szeret veszekedni anyuval, szegény, inkább lefekszik aludni, ha anya lekorholja. Sokszor mondja nekem: "kislányom, egyszer anyád a sírba kerget engem! Nem tudom, mi az a sír, de ha apa ennyire fél tőle, nagyon rossz dolog lehet, ezért nem akarom, hogy apát beleüldözze a sírba." Anyának is mondta már sokszor, de ő mindig ezt válaszolja: "meg van a te mérged a magad halálához!"
Nem tudom, mire gondolt, de a varázsital biztos hat a mérgek ellen is, apa nem tud meghalni mérgektől, meggyógyítja a varázsital!
Mikor apu iszik belőle, mindig jó lesz a kedve, erős lesz és bátor. Egyébként is bátor, de ilyenkor mindenre képes, és semmi sem fáj neki. Mikor elmegyünk sétálni esténként, mert megunjuk anyuci ordibálását (ő ilyenkor sosem enged el apuval, de én kiharcolom magamnak, ilyenkor mindig sírva fakad, olyan buta), észre vettem, hogy ő sosem fázik, még télen sem, pulcsiban vagy pólóban, míg én meg tudok fagyni a kedvenc kis pufi kabátomban is. Emlékszem, mikor hazafelé a kirakatok között egyik este megláttam azt a Barbie babát, ami nekem is meg volt, csak az oviban a Bence letépte a fejét és kiszedte a haját. Apa megkérdezte, kell-e az a baba, én meg azt mondtam, hogy igen. Apa ivott még egy kicsit a varázsitalból, és hipp-hopp, át is tudott nyúlni az üvegen. Eléggé nagyot csattant az ökle, az üveg pedig pici darabokra hullott, és az üzlet nagyon hangosan vijjogott utána. De megszerezte nekem a babát, felemelt, és úgy futott velem együtt, olyan gyorsan, hogy el sem tudtam hinni. Ha a kezemben van valami nehéz dolog, én sem tudok gyorsan futni, de még futni sem nagyon. Nagyon erős lesz a varázsitaltól. Mikor iszik belőle, és hintáztat, olyan erősen meg tud lökni, hogy teljesen átpördülök a cső felett. Kicsit félek olyankor, de apa úgysem akarja, hogy bajom essen. Igaz, egyszer már leestem, mikor a cső fölé érkeztem, de apa azt mondta, hogy rossz a hinta. Átmentünk egy másikhoz, de akkor már nagyon sírtam, mert fájt a kezem, a fejem és a hátam. Apát megkértem, hogy kenjük be azzal a varázsitallal, és el is múlt tőle, mire hazaértünk, csak a fejem, az nagyon vérzett, ott csípett is a varázsital, de apa azt mondta, hogy azért mert épp gyógyít. Anya megérezte a szagát és ezért szegény apu nagyot kapott. Pedig, ha tudná, milyen különleges az a lötty...
Mikor Bence meghúzta a hajam és én belekarmoltam az orrába, és az óvó néni megrángatta a kezem ezért és üvöltözött velem, akkor is apu segített nekem. Értem jött, kimentünk az öltözőbe, és látta a varázserejével, hogy nemrég valamiért sírtam. Megérezte. Elmondtam neki, mi történt, apa ivott még egyet a varázsitalból, és bement a terembe az óvó nénihez és Bencéhez. Nagyon ordított, Bencét pofonvágta, azt még láttam, aztán odament az óvónőhöz is, de oda már nem lehetett ellátni az ajtó résén. Azóta másik oviba járok, de Bence már bocsánatot kért tőlem és én megbocsátottam neki. Kapott egy gyógypuszit is tőlem a kékebbik arcára, de utána vörös is lett valamitől a kék mellé.
Egyik reggel anya nagyon korán ébresztett fel, pedig éppen azt álmodtam, hogy már nagy vagyok, varázsitalt ihatok és tudok varázsolni. Be akart vinni anya az oviba, pedig nagyon korán volt, mindig később szoktam menni. De ha anyu mondja, akkor bezzeg menni kell! Apucitól sem engedte, hogy elköszönjek, be volt zárva a szobájuk ajtaja, nem engedett be oda. Utána még sokáig nem láttam aput, de tegnap anyu elvitt hozzá. Oda, egy velem egymagas kőhöz. Azt mondta, hogy az apu sírja. Akkor tudtam meg, mi az a sír, és azonnal rájöttem, hogy mi folyik itt.
Apa sokszor mondta, hogy anya majd őt a sírba kergeti, és lám, most belevarázsolta magát abba a kőbe, hogy anyuval elhitessük, hogy szegény aput belekergette. Na majd most jól meg lesz leckéztetve! Nagyon sírt a kő mellett anya, biztos rájött, hogy milyen rossz dolgokat mondott neki eddig. Azért szólhatott volna apa nekem is. Anya azt mondta, hogy kipukkadt a mája. Milyen vicces, kipukkad. Ahogy elnéztem, már nagyon sok anya kergette a szerelmét oda bele a sírba, nagyon sok kő volt mellettünk. Ez nagyon izgi lesz, jól megvicceljük anyát!
De azért nagyon, de nagyon hiányzik már apa, őt szeretem a legjobban ezen az egész nagy-nagy világon, alig várom már, hogy visszajöjjön, és jókat nevetgélhessünk anyun, és utána is, minden máson, és elmondhassuk végre anyának, hogy milyen nagy varázsló, és mindannyian boldogok lehessünk újra, együtt...