24 órája elkezdődött a kiürítés fázis, lassan nyugodtan közeledtem a a Földet elhagyó 22 számú transzporthajóba, amely remélhetőleg épségben jutatt át a savas esőn, a Föld körül keringő anyahajóhoz. Napok óta romlik már az időjárás, és egyre rosszabb, a Föld üzent nem maradhatunk tovább. E szerint is teszünk, elhagyjuk a szülőbolygót új után nézve. Ahogy beindultak a hajtóművek, még egy utolsó pillantást vettem eddigi terráriumszerű otthonomra, mielőtt beszálltam a transzportba. Az méltóságteljesen felemelkedett és elkezdett a felhők felé közeledni, még egy utolsó szánakozó pillantás vettem szomszédom házára.
- Az a bolond olasz még maradni akar… Teljesen megőrült, itt már nincs élet… - gondoltam magamban mielőtt eltűnt a szemem elől.

Egy gondolat

-Vajon le lehet-e írni a létezés fogalmát, egyetlen kbyte-ban melyet úgy elnyel a hatalmas adatmátrix végtelennek tűnő sivataga, mint a dezintegrált mikroáramgörcsöt a körzeti fémlerakóban. Meg lehet-e fogalmazni? – ilyen és ehhez hasonló programok forogtak hősünk szuperintegrált áramköreiben, aki mellesleg MIKE 1783-nak nevezte magát. Ez az elnevezés a betöltendő munkafeladatát jelezte, vagyis Makró Integrált Kibernetikus Egység, azaz röviden MIKE (persze ez az elnevezés minden egyes áramkörében pozitív rezgést váltott ki). Feladata a HEKA (Hidraulikus Emelő Kibernetikus Alegység) egységek karbantartása. Bár ugyan több hasonló „MIKE” is van, de mégis csak ő a nagybetűs MIKE. Szuperintegrált makrótranzisztorai szabályosan lefagytak, mikor HEKA 8721-es a teljes nevén szólította. Ez negatív polaritást okozott a büszkeségében, bár nem tudta mi az a „büszkeség”. 178500 másodperccel ezelőtt kezelte a Központi Vezérlő és Feladat Megosztó Egység régi leselejtezésre váró mappáit, és közöttük egy bejegyzésre akadt melynek teljes címe így hangzott: Az emberi büszkeség. Az „emberi” szó újfent negatív visszajelzést váltott ki belőle, maga sem tudta milyen hatásra, ez megint egy olyan dolog volt amit nem tudott megmagyarázni a sok „negatív, mégis logikátlan dolog” közül. A büszkeség szó viszont pozitív rezgést váltott ki belőle.
Azóta is ha nem végzi éppen betöltendő feladatát, rendszeresen használja a többi dolgozó előtt, igaz azokból durva, nem tetsző, önnön lefagyását követelő parancsokat kap, amit rendszeresen visszautasít és tovább folytatja a büszkeség szó használatát.

Szóval így telnek MIKE 1783, azaz MIKE, másodpercei. Még azon a napon is mikor, megváltozni látszott a világ, amiben élnek. Ez két fémenergetizált élőlénynek volt köszönhető, kik nem bírtak nanoszinten beléjük táplált kíváncsiságukkal.

Az új elmélet

- Transziztoriális figyelmet kérek minden dolgozotól! – hallatszott a nőiesre sikeredett gépi hangprotokoll, a millió fémenergetizáltnak otthont adó, összeszerelő üzemben. Egyazon másodpercen belül kapta fel a fejnek nevezhető mikrochip halmazt, mind az 1304052 fémenergetizált, (nevezzük röviditésképpen ezek után fémer-nek őket) s mereven meredt látóoptikájuk a szabálytalan, kissé már rozsdás, hangkiadó orofonra.
- Ma 1867 másodperc múlva MIMSZE 5 (Mindent Megmagyarázó Szuperintelligens Egység), chipranatikus felvilágosítást fog tartani minden fémernek, az új 192.168.123.11 Bioner-Fémer Egységesített Elmélettel kapcsolatban. Várunk mindenkit szeretettel!
Sercegő hang kíséretében lépett ki a protokoll az orofon kezeléséből. Ennek az utolsó mondatnak senki se értett a jelentését, és pont ezért figyelembe se vették. A protokoll kilépését követő másodpercben a munka ugyanúgy folytatódott mint 32 másodperccel ezelőtt. MIKE mégis kiemelte „fejét” a többi dolgozó közül és társa, HEKA 8721-es felé fordította. Kommunikációt kezdeményezett vele, ami különböző hangfrekvenciájú és hosszúságú jelsorozatból állt. (El kell mondanunk, hogy MIKE mindig is kíváncsi volt miért használják még mindig, ezt az elavult kommunikációs technológiát, mikor már az infratömörített légikommunikációt legalább 30, vagy 300 ezer órája kifejlesztették (maga sem tudta biztosan)).
A hullámfrekvenciás társalgás szövege valami ilyesmi lehetett:
- Munka megszakításodat kérem 125 másodpercre HEKA 8721.
- Munka megszakítás megadva! - szólt magasabb frekvencián (ez afféle jókedv volt nála), a pontosan négy méter magas HEKA egység a 150 cm magas MIKE egységnek, s odafordult hozzá hatalmas robaj kíséretében, a többi fémer ügyet se vetett rájuk, már régóta regisztrálják magukban e páros folyamatos munkamegszakításait.
- Szeretnék veled szűkített légtérben való kommunikációt folytatni, a munka szakasz végén egy adat csere miatt.
- Rendben. – jelezte HEKA lassú kimért csipogással majd mindkét fémer visszatért aktuális munkaszakaszához. Gyors tempóban mozgott MIKE mind a hat karja a HEKA egység karbantartását felügyelve, miközben a makróintegrált áramgörcseiben egy különös program futott, mely ezekre a kérdésekre kereste a választ:
„ Kik vagy mik azok az emberek? Talán egy tárgy? Talán futattak ehhez megközelítőleg hasonló algoritmusokat? És miért használom ennyiszer a „talán” szót?” – különös gondolatok egy különös fémertől.
30 perc múlva az utasításnak megfelelően, mindegyik dolgozó fémer, gyűlekezni kezdett szabályos alakban, az összeszerelő üzem központi csarnokában, ahol már MIMSZE 5 várta őket. MIMSZE 5-ben ilyen „gondterhelt” algoritmusok futottak le:
- Vajon ezt az új elméletet mennyi ideig fogja elfogadni a többi fémer. Nem túl sok ideig lehet már titkolni az igazat előlük.
E gondolatprogram lefuttatása után kilépett mind a 13962178 fémer elé, közben látni lehetett a holoképernyőn is, a rövidebb optikával ellátott munkások miatt, a többiek viszont ráközelítettek, MIMSZE 5-re. Majd kilépett a hatalmas két törzsű fémóriás, és elkezdte kihangosítva előadni a fémertömegnek a 192.168.123.11 fejlődési elméletét.
- Fémertársaim. Legutóbbi, a „Fa” nevezetű bionertől (bioenergetizált élőlény) való származást, 234-szer vizsgáltuk át a FINE (Filozófia Integrált Neurotikus Egység) egységekkel. Arra a következtetésre jutottunk: Nincs a bolygón olyan bioner, amilyekből le tudnánk vezeteni közvetlenül származásunkat.
A monoton csipogások és mély bőgő hangok hirtelen abbamaradtak. A csend egy olyan légkört teremtett meg, amely eddigi történelmük folyamán soha nem volt tapasztalható. Erre is tudta MIKE a megfelelő szót „kétségbeesés”, de a változatosság kedvéért erre a szóra sem talált érthető magyarázatot. Egyedül ő nem hagyta abba folyamatos pityogását, ráadásul most munkatársai sem küldtek felé mindenféle lefagyást kérelmező programot, hanem mély csendbe burkolóztak. MIKE valami ilyesmire számított, még a mellett álló HEKA társa is némán állt.
MIMSZE 5-öt is általa nem számított helyzetbe hozta ez a hirtelen támadt csend. Talán még a FINE egységek sem tudták volna előre kiszámítani ezeket a váratlan „csend paramétereket”. Pillanatnyi fagyásából csak az előtte elhelyezett Holoképernyőn feltűnő üzenet zökkentette ki. A FINE 17-es egység az egyik fémerben szokatlan program futását vélte felfedezni, a többi fémertől eltérő módon. MIMSZE 5 ezt az információt mélyen elmentette alsó memóriablokkjában későbbi elemzések céljából, de most a tömeget kellett valahogy felébreszteni az értelmetlen merevségből, így hát folytatta beszédét:
- Szenzoraink találtak olyan egysejtű bionereket, amelyek létezéséből talán következtetni tudunk a mi fejlődésünkre. Ezek az egysejtűek fémmel táplálkoznak. – a fémertömegen zajos csipogások és negatív villanások futottak keresztül. MIMSZE 5 látva a negatív, számára „félelemszerű” visszajelzésket, gyorsan hozzátette.
- Mindenkit biztositok arról hogy ezek az alig 1,5 mikróméter nagyságú baktériumok nem jelentenek veszélyt a fémertársadalomra. Érdekesek az általuk hátrahagyott melléktermékek, melyben fém és bioner nyomok maradnak, ezzel egy új anyagot alkotva, ami megtalálható a mi gondolkodó makróprocesszorainkban is. – pozitív visszajelzések látszottak, ezzel újabb órákat nyert, mielőtt teljesen törölnék az elméletet hibái miatt. A fémerek bizalmat generáltak MIMSZE 5 tudása felé. Őt viszont továbbra is újabb programok lefuttatásra kényszerítette az az egy másként gondolkozó fémer.
- Létrehozok neki egy rögtönzött területi és veszélyelhárítási zónát NAFHE-k (Nagy Fegyveres Harci Egységek) bevonásával. - gondolta magában, majd befejezete beszédét. Lassan levonult a kupolaerkélyről. Visszatérve pihenőrészére, frontálisan elhelyezkedett a szoba 40%-át elfoglaló gömbbel szemben, majd megszólalt:
- Az utolsó fázis befejeződött, uram!
- Helyes MIMSZE, nagyon helyes! Jó munkát végzel mi amico… – visszahangzott a nevetgélő hang a teremben.

Különcök

A 192.168.123.11 elmélet ismertetése után MIKE különösképpen „büszke” volt magára, mivel végig más programot futatott az elmélet ismertetőjétől függetlenül. Ezt tudomására is adta a körülötte levő fémertársainak, amire az ismert reakció volt válasz, vagyis „inkább fagyj le MIKE”. HEKA csak lehangoltan haladt maga előtt, pityogó, berregő hangokat hallatva. MIKE bevárta HEKA-t, mire az felészólt.
- Tudod MIKE ezekből a „félregondolkodásokból” még bajod keletkezhet. – szólt vontatottan.
- Ma sikerült különösen sok időegységet áldoznom a „talán” szó megfejtésére. – szólt vissza izgatottan MIKE.
- Remélem is. – bődült el HEKA, mire MIKE fura csipogása volt a válasz. Valószínűleg egyikőjük sem értette mit akart közölni a másik. A kommunikációs fázis végeztével, elindultak lakóhelyeik felé, majd 35 perc mozgójárdán töltött idő után meg is érkeztek oda. „Otthonuk” egy kocka alakot öltött tömeglakóhely volt, mint amilyennel a többi fémer is rendelkezett. A kocka közepéből lehett elérni az összes lakrészt, ami így jelentősen leröviditette a megtett időt. Megérkezve mindketten energiatakarékossági üzemmódba helyezték magukat.

3 óra elteltével lebegő NAFHE egységek óriási karmai mélyedtek a vékony falba, majd tépték ki azt, s beszűrődött a hajtóműveik által felkavart por és szenny. A nagy kosz miatt aktiválódott HEKA takarító programja, ami felébresztette a fémert. A következő pillanatban csodálkozva vette észre hogy hiányzik egy faldarab, gyors számolásba kezdett a hiba kijavítására vonatkozóan, mire vákumos szívó egységek nyúltak ki a megmaradt falból utasítására. 3 másodperc elteltével újabb felismerés villant áramgörcseibe, elnézve a fal rombolásának okozóit.
- Úgye, megmondtam MIKE… – szólt az alvó fémerhez nyugodtan, majd kapcsolt…
- NAFHE! - sípolta ezt legmagasabb hangfrekvenciáján, és ezzel egyidőben felragadta a még pihenő állapotban levő MIKE-ot és kiugrott a tátongó lyukon. Közben a NAFHE egységek egyre csak a terület lezárásról szóló parancsot monologizálták, azonban legnagyobb meglepetésükre a többi fémerrel ellentétben a HEKA 8721 kirontott lakrészéből, feltörve a blokádot. A NAFHE-k főrészlegeiből több száz kisebb bénító fegyver emelkedett ki s tüzelni kezdett a menekülő HEKA egységre. MIKE még mindig… PIHENT.
HEKA a mozgójárdák mellett futó lezárt bányasínre ugorott, ami egy fedett és mély alagútrendszerbe torkolott. Futása közben fellökte óriási testével a körülötte haladó kisebb fémereket. Az alagút szűk nyílásán éppenhogy átpaszírozta magát így a NAFHE egységek nem tudták tovább követni.

MIKE ébredési fázisa közben vette észre, hogy hat karja közül hiányzik az egyik. Hiányt érzett, mivel azt a kart különösen kedvelte. HEKA látva társa ébredésének folyamatát, gyors magyarázatba kezdett, amelyet az éppen újrainduló MIKE igen nehezen értett meg. Amennyit értelmezett már az is rémülettel töltötte el, letörve „büszkeségét”. Nem gondolta hogy idáig fajulhatnak gondolatai. HEKA behúzódott egy a fúrások alakalmával rossznak vélt mélyebb üregbe, s letette MIKE-ot. Az így elhelyezett MIKE bizonytalanul állt a földön, az energiaátcsoportosítás okozta ingadozás miatt, közben 3-szor tett egy teljes fordulatot a látó és beszélőegységeket tartalmazó chiphalmaza. Kettőjük közül mindig ő végezte a nehezebb számításokat, ami munkájához elengedthetelen volt, így HEKA engedelmesen követte. Az óriási fémer lassú monoton csipogásait követve végighallgatta az eddigi eseményeket, majd különös megjegyzést tett:
- El kell mennünk MIMSZE 5-höz ő „talán” (már megint ez a szó- gondolta magában) tud nekem válaszokat adni. – jelentette ki újonnan visszatérő „ büszkeséggel”.
- De kint már a város 60%-kát riasztották, az nem logikus, hogy MIMSZE 5-höz menjünk, mikor ő, ezek szerint be akar minket olvasztani. – szólt aggodalmasan.
- Csak kövesd az utasításaim… - küldött oda egy határozott parancsot. – Egy próbálkozást megér…

Igaszság és válasz

Két árnyékba burkolózó fémtömeg nézett ki az elhagyott bányaterület roncsai közül. A távolban a Elmélet kupola fenn magasló tornya volt látható, ami egészen a felhőket súrolta. A két fémer ledöbbenve bámulta a kilátást, amiben megalkotásuk óta nem volt részük. A város felett hatlamas pókszerű fürkész robotok pásztázták az alattük elterülő utcákat, kutatva a menekülők után. Fények szűrödtek a városból, a megszokotnál sokkal vibrálóbb fények. Szerencséjükre a blokád nem vonatkozott a városon kívűlre, ami fémerek számra szigorúan tiltott terület volt.
MIKE csak most pásztázta körül a tájat, ahogy beleütközött egy ősrégi parkolóórába. MIMSZE 5 soha nem beszélt a fémereknek, a körülöttük elfekvő világról. Ekkora látta csak hogy ismerős, mégis idegen romokon haladtak előre, amelyeken furábbnál furább és mégkevésbé szögletes bionerek éltek. MIKE számára felfoghatalan volt ez a szabálytalanság kishíjján túlterhelődött a processzora, HEKA viszont észnél maradt és a közelben álló felvonóra mutatott, ami elvezetett a toronyig.
- Ez lesz a mi útunk! – rikoltott fel MIKE.
- Szerintem ez egy nem nagyon jó ötlet! – mondta lemondoan.
- Jajj ne legyél annyira negatív polusú HEKA 8721! Egyébként meg alig várom hogy végre megtudjam a „talán” szó jelentését! – mondta, majd odaléptek a felvonóhoz, amely a környezettől eltérően nagyonis újszerű állapotban volt. Bizonyára a FINE egységek használták kutásaikra. Bemászott a két fémer az enyhén ovális alakú felvonóba, ami szörnyű nyikorgó hangot adott a nagy súly alatt, és ez főleg HEKA-nak köszönhető. Csak búsan rázta érzékelőhalmazát, majd MIKE elinditotta a felvonót, amely fémes, csikorgó hang kiséretében elindult.
Ahogy a város felett haladtak, csöndben figyelték az alattuk elterülő káoszt, úgy látszott MIKE dezintegrált algoritmusai valahogy kikerültek az összes fémert összekötő hálózatra és azok elinditották bennük a kétkedés nagyprioritású programjait. Az óriási pókszerű vizsgáló robotok lábait HEKA sorozatú és egyéb nagy fizikumú fémerek szedték darabokra. Valami tényleg megváltozott. Öntudatra ébredt az egész fémertársadalom. MIKE 1783 csak most vette magán észre hogy egyre másra azokat a szavakat és dolgokat használja, amit ez „ember” szóval kapcsolatban talált a Központi Vezérlő és Feladat Megosztó Egységben.
Felérve a toronyba egy teljesen üres kutatórészleget találtak. Bizonyára a kaotikus hangulat miatt helyezték magukat biztonságos zónába az onnan hiányzó FINE egységek.

Felérkezésük után, hirtelen valami különös zaj kezdett el visszahangzani a folyosón. Egy folyamatosan ismétlödő hang terítette be az étert. MIKE vizsgálodásai szerint a jelenséget a „nevetés” fogalmához tudta társitani. Elindultak a hang irányába. Szűk és tágas, egyre furcsább, változó keménységű anyagokkal díszitett termeken haladtak végig. HEKA rémülten megállt az egyik ilyennél, mire MIKE is ránézett. A valami egy 2 dimenziós kép volt. Furán nézett rá három optikájával majd megszólalt:
- Ebből az ismeretlen dologból sok száz idegen célú valami lóg le, amely számomra teljesen illogikátlan és negatív! - fejezte be mondanivalóját, majd tovább indultak. HEKA, mielőtt elhaladtak volna, elolvasta a kép alatt látható bináris kódot.
„Mona Lisa?? Ez valamiféle szupertitkos fegyver neve??” futatta végi magában a kérdést.
Ahogy haladtak előre a nevetés csak erősödött és egyre vidámabbá vált, majd teljesen értelmezhető lett. Egy ajtó előtt álltak meg, amelyen fura, körkörös ábrák és bizarr bionerek voltak kidomborodva. Az ajtón keresztül ez hallatszott:
- Nagyszerű, nagyszerű!! Mamma mia!! Finito!!– majd vidám nevetés hallatszott. –Hát mégis eljött az idő MIMSZE,és most lepihenhetsz mi amico… - ahogy MIMSZE 5 kikapcsolta magát, váratlanul kitárult az ajtó, leleplezve a két hallgatozó fémert. Elborzadtak a számukra ismeretlen látványtól. Egy átlátszó, lebegő üvegburában, folyadékban úszó bioner masszához hasonló dolgot láttak, mellette MIMSZE 5 állt kikapcsolva, aki MIKE számára most biztos nem fog válasszal szolgálni.
- Áhh vendégek!! – jött ki a nevetéssel vegyes hang az üvegbúrából. – Mi scusí, a rendetlenségért, de hát tudják, hogy nehéz rendet tartani testetlenül.
A két fémer továbbra is csendben állt és ha lett volna rágó egységük, valószínűleg az a földre esett volna. A bionermassza tovább folytatta.
- Nos, gondolom pár dolgot nem capisce. – továbbra is némaság – MIKE 1783 maga okozta nekem a mostani jókedvem okát. Makacssága jutalmául sikerült felforgatnia az egész várost, ráadásul a fémerek tanácstalanok, azt hiszem egy vezető kell nekik, mivel MIMSZE kollegám most velem tart. – mondta komolytalanul. MIKE kikelve kábulatából végre megszólalt:
- Mi vagy? Hova mész? És mit jelent a talán??– kérdezte elhaló csippogással.
- Hogy mi vagyok?? Gianni Giorgo a nevem és természetesen ember vagyok. Igen, igen láttam minden gondolatod de ez így van jól és most, hogy megfertőzted vele minden társad, ím feladatom befejeződött. – látva újra MIKE értetlenségét folytatta. – Tudod mikor az emberiség,vagyis az én fajom, szóval mikor felélte tartalékait úgy döntött, elhagyja a Földet. Kivéve engem, úgyhogy maradtam itt, megfigyelni a Föld további futuroját, álmomban se gondoltam volna hogy idáig jutok. Miközben felderítéseket végeztem észrevettem, hogy a magára hagyott feladat nélküli macchinák önálló cselekvésbe fogtak programjuktól függetlenül. – majd folytatta komolyabb hangon. - Felismerve a helyzetet és látván a közös tudat fejlődését úgy döntöttem, hogy beleavatkozok ti fejlődésetekbe, mert ha tovább folyt volna, csak egy hatalmas tudat részei lettetek volna. Capisce?? – erre MIKE kezdte lassan feldolgozni a hallottakat.
- Szóval önálló személyiséget adtam nektek, amivel eleinte nem nagyon éltetek természetetektől fogva, majd kitöröltem belőletek az emberrel kapcsolatos gondolatotokat,de lám sikertelenül. – majd újra hangos kacagásban tört ki.
- És mi scusí a beszélő és látószervekért, csak egy kicsit emberibbé akartalak titeket tenni magányom csökkentése miatt, de látom már nálam is emberibbek vagytok. – rövid szünetet tartott majd folytatta.
- Na már sokat monologizálok ideje mennem. Vár rám az űrhajóm és benne a lefagyasztott testem. Alig várom hogy elmeséljem a többieknek. – a gömb lassan elfordult és a falban kihajló nyílásba lebegett még egy utolsót szólta a fémerekhez.
- Ja és majd várunk titeket szeretettel a galaktikus gyűlésben. Arrivederci macchina! Hahaha… - hangos süvítéssel kilőtt a nyílásból. Halványan még hallatszott a zajon keresztül is elhaló nevetése. MIKE és HEKA látta még, ahogy az égen csillagszerűen felfelé tartott nagy sebességgel és eltűnt a horizontról.
HEKA percek múlva magához térve MIKE-hoz fordult.
- És ez most mit jelentett???
- Nem vagyunk egyedül ebben az adathalmazzal teli világban.- majd hozzátette.
- Talán?! - mondta MIKE vidám hangon. Majd tovább kémlelték a csillagos eget.