Anyagba sűrűsödött lelkek

Az idők kezdetén, amikor Úr elhatározta, hogy a közelgő ősrobbanás előtt egy biztonságos helyre menti át a különböző bolygókra telepített lelkeket, történt valami, ami siettette ezt a folyamatot.
Úr nem számított arra, hogy az általa megálmodott gondolatformák közül a legtökéletesebb – az ember – fellázad az őt teremtő akarat ellen, és ellenszegülésével megakadályozza a tökéletesedési folyamat végkifejletét.
Az események szép sorban követték egymást. Mint a bevezetőben is fejtegettem, Úr a körülötte lévő legtökéletesebb és intelligencia szempontjából legfejlettebb lelkeket szétküldte a világűrbe, hogy keressenek egy ideális helyet, ahol anyaggá tudnak teremtményei sűrűsödni. Meg is találták fő szellemei az ideális helyet: a Földet. Jelentették Úrnak, hogy a Föld hőmérséklete és légköre alkalmas lenne a letelepedésre és az anyaggá sűrűsödés kísérletsorozatának lefolytatására.

Úr akarata az volt, hogy ez az anyaggá sűrűsödés állandó tanulás mellett, lassan menjen végbe. Tökéletes munkát akart végezni.
A földre szállt felderítő lelkek már itt találták az ásványokká és kristályokká vált anyagba sűrűsödött lelkek tömegét. Ezek a lelkek már időtlen idők óta a földön tartózkodtak. Nekik, mint előkészítő egységnek volt a feladatuk, hogy segítsék elő a föld anyaggá sűrűsödését, szilárdítsák meg a vázát és teremtsék meg a további anyagi lét alapjait.

Ha sikerül megoldani tökéletesen a feladatukat, akkor Úr jutalmul kilátásba helyezte nekik, hogy anyaggá-sűrűsödésük esetén meghagyja asztráltestüket és szabadon dönthetnek afelől, hogy asztráltestükben vagy anyagi testükben tartózkodnak-e. Mindkét testben való tartózkodás lehetőségét megtarthatják. Így anyagi testükből kilépve bármikor időzhetnek asztrálsíkon, s asztráltestükben bármikor kiléphetnek a Föld légköréből és találkozhatnak Úrral és környezetével.
Földi anyagba sűrűsödött létüknek prémiumként tűzte ki a kéjérzet elérésének legmagasabb fokát. Ennek az elérése attól függött, hogy mennyeire tudják elősegíteni a későbbiekben letelepítendő növényekben állatokban és emberben anyaggá sűrűsödött lelkek fejlődését.

Abban az esetben, amikor az ásvány vagy kristálylélek kapcsolatba lép a nála egy fokkal fejlettebb lelkek asztráltestével, és azok anyaggá-sűrűsödését elősegíti (elemként, nyomelemként beépül az anyagi testbe), akkor a növény, állat vagy ember asztráltestével a katarzisszerű állapotban egyesülve, kéjérzet felszabadulása mellett együtt marad, és erősíti azt rezgéseivel.
Tehát az ásványban és kristályban, mint anyagban sűrűsödött testek évmilliókon keresztül tanulták és gyakorolták a tökéletesedés folyamatát, hogy készen álljanak a majdani nagy találkozásra és egyesülésre a náluk magasabbrendű organizációkkal.
Úr pár évmillió múlva – ami kozmikus időszámításnál pár kozmikus óra csupán – leküldte és anyaggá sűrítette a növényeket. Most már ketten voltak: az ásványok (beleértve a talajt is) és a növények. Megkapták ők is a tanulási folyamat programját, és el kellet sajátítaniuk a növények lassú, folyamatos anyaggá sűrűsödését, és az állandó segítő kommunikációt az elemekkel, ásványokkal és kristályokkal.

Miután szépen, rendben végrehajtották ezt a feladatot is, Úr, szintén megadta a növényeknek a legnagyobb jutalmat: a kéjérzetet. Minden növény asztrálteste szabad maradt, és a virágzatok megtermékenyülése majd a gyümölcs felnevelése folyamatát, hatalmas kéjmámorral jutalmazta Úr. Amennyiben az ásványok segítették ezt a folyamatot, úgy asztráltestükben a növények asztráltestével rezgéseik által egyesülve hatalmas, robbanásszerű kéjmámort éltek át, s élnek át napjainkban is. Ilyenkor a növények aurája felizzik.

Majd amikor már a növények tökéletesen megtanulták az anyagba sűrűsödött létformát, és asztráltestükkel közvetlenül érintkezni tudtak környezetükkel és Úrral, akkor Úr letelepítette az állatokat. A rendelkezésre álló pár évmillió alatt az állatoknak meg kellett tanulnia a tökéletes kommunikációt az ásványokkal és a növényekkel. Tökéletesíteni kellett anyagi testük létformáját, és asztráltestükkel a növényi és ásványi asztráltestekkel való állandó információcserét. A tanulás prémiumául megkapták fizikai testükben az evés és anyagcsere általi kéjérzetet. Ehhez pluszként adta még Úr – a szaporodás ösztönzéséül – a párzáskor érzett katartikus kéjérzetet, az ejakuláció és az egyesülés általi eufória élményét. Ez kettős élmény: egyrészt a fizikai testben, másrészt az állatok mentál és asztráltestükben is átélik a kéjérzet általi rezgéseket, melyek asztrálsíkon a fizikai testen kívüli asztráltestben hoznak létre katarzist.

Ilyenkor az állatok asztrálteste (aurája) kifényesedik, megnő és felizzik. Ez a jelenség vonatkozik az anyagcsere egész folyamatára: éhségérzetkor az aura fakó, tompa, szürke; fájdalomérzet esetén az aura hirtelen vörössé változik; jóízű evéskor az aura kifényesedik és aranysárgává válik; a széklet távozásával a fizikai testben kisebbfajta kéjérzet mellett jóleső megnyugvás keletkezik stb.
Elmondhatjuk, hogy az ásványok, növények és állatok aurájában, azaz asztráltestében minden történés, mint állapotjelző megjelenik. Ez jelzi a másik asztráltestben lévő szellemnek, hogy a másik asztráltestben lévő szellem, milyen állapotban van az információ felvétel megkezdésekor.
Amikor aztán kialakult a Földön az ásványok, növények és állatok szimbiózisa, akkor úgy döntött Úr, hogy leküldi a Földre legtökéletesebb gondolatformáját, az embert. Így tehát magához hivatva legkitűnőbb és legfelkészültebb lelkeit, elmagyarázta nekik, hogyan is gondolja, milyen is legyen a legtökéletesebb lény. A lelkek meghallgatták Úr szavát, és készen álltak akaratának, bölcs gondolatformájának beteljesítésére.

Miután Úr leküldte őket a Földre, Atlantisz néven alakítottak ki maguknak egy országot, ahol elkezdhették földi létüket. Mivel feladatuk az volt, hogy szépen, lassan érjék el az anyaggá-sűrűsödést. Nem kapkodták el a dolgot! Minél tovább akarták élvezni Úr által kapott kettős tudásukat. Amíg nem sűrűsödnek teljesen anyaggá, addig rendelkeznek a szellemek minden tudásával és hatalmával a természet és anyagi testük fölött. Tehát: egy testben egy lélek voltak. Teljeskörűen bírták a mágikus hatalmat, hatalmas erőkifejtésre voltak képesek, nagy ugrásokat tettek térben és időben, bárhol ott lehettek anélkül, hogy anyagi testük elmozdult volna. Tehát egy bizonyos duál (ket-tősség) alakult lassan ki bennük. Lelkük, egyrészt épülő fizikai testükben volt, másrészt azt bármikor elhagyva, asztrális utazásokat tehettek asztráltestükkel asztrális síkon.
Így nagyon kényelmes volt az élet, mert amit nem tudtak még megoldani – a gyenge, csak lassan sűrűsödő anyagi, fizikai testükkel megtenni – azt megtették asztráltestük által.

Éppen ezért, csak nagyon lassan és vontatottan haladt a fizikai testbe való teljes beépülés. Úr látva ezt, a következő célprémiumot tűzte ki neki: akik az elsők között fejezik be fizikai testük tökéletesítését, azoknak meghagyja a test elhagyásának lehetőségét. Mégpedig olymódon, hogy nappal, ébrenlét alatt a fizikai testben kell lenniük, azt építeni; de éjjelre, alvás közben elhagyhatják börtönüket (a fizikai testet), asztrálsíkon bármit megtehetnek a fizikai test tökéletesítése érdekében. Segítségül hívhatják Urat, mely leküldi az ég segítő szellemit a probléma megoldására.
Hogy vonzóvá tegye a fizikai testben való lakozást, megadta az emberi testbe zárt szellemnek a legnagyobb kegyelmet: a szeretetenergia naponta való gyakorlása során a kéjérzet állandó átérzését: szeretkezés, szerelem, alkotás és kommunikáció által. Viszont kikötötte, hogy ezt a legmagasabb kéjérzetet csak fizikai testben élhetik át.

A lelkek egyrészének nem tetszett a nekik szánt sors, hogy a test rabságában legyenek, s elveszítsék a mágikus erőt, amit Úrtól kaptak. Úgy érezték: hogy Úr cserben hagyta őket, jogaikat akarja megkurtítani. Lucifer vezetésével fellázadtak, és nem voltak hajlandók a további anyaggá-sűrűsödésben résztvenni. Meg akarták tartani a teljes anyaggá-sűrűsödés eléréséért kitűzött, előlegként megkapott kéjérzet, és a kéjmámor gyakorlását, de meg akarták tartani a mágikus erejüket is.
Úr ettől éktelen haragra gerjedt, s ketté választotta Atlantiszt. A kettévált földrész egyik felén az engedelmes lelkek maradtak – ezek lettek a túlélők – míg a másik részt Úr a rajta levő lelkekkel együtt elsüllyesztette, örök pokolra kárhoztatva őket. Elvette mágikus erejüket, s nem kapták meg az isteni duált sem. A pokolban kell ledolgozni bűnös lázadásukat, s sok-sok fizikai testet építve eljutni a tökéletesedés legalsó fokára, hogy isten ítélőszéke előtt – ha önként kérik – megkaphassák isteni duáljukat. Ennek ára, hogy megtagadják Lucifert. Tehát, Isten megadja a visszatérés lehetőségét. Ugyanez igaz visszafelé is.

Isten senkit sem köt magához. Ha valaki úgy dönt, hogy visszaadja isteni duálját Úrnak, s inkább választja Lucifer birodalmát, akkor megfosztva magát asztrális lelkétől, az isteni duál eltávolodván belőle, csak a testében lévő lelkére támaszkodhat. Mivel többé nem tud Istentől tanácsot kérni, kénytelen a pokol urához, Luciferhez fordulni problémái megoldásaként. Ezt nevezzük elkárhozásnak. Pedig csak annyi történt, hogy ez az ember visszaminősül emberi mivoltában, s a szellemi lépcsőfokon egy lépcsőt visszafelé megy. Sok-sok testet építve kell majd visszakönyörögnie meggondolatlanul eldobott isteni duálját Úrtól.