választottunk napot,
majd éjféli teliholdat,
s végül csillagot,
kerestük a fészket,
közös gondú vermünket,
de gödörbe dobált az élet

fülünkben a sikoly,
a harmat deresedett,
poklára rohantunk,
hittük, hogy mi ketten,
minden alól felmentettek,
kiket a szerelem felkent

piramisunk tüneménytelen,
lebegett fent, árnyéktalan,
embertelen vésetté meditált
kapufánk korhadt, kifordult,
már fel nem tápászkodott,
szellemképünkké lobbant


(2007.)