1.
Dolgos, szorgalmas, igyekvő ember hírében állott Tóth Mihály, mindenki Miskája a nagyközségben. Tulajdonképpen abból élt, hogy fuvarozott. Hatalmas termetű, csipaizom behemót óriás volt ő. Mellette eltörpült igencsak termetes, de egy fejjel alacsonyabb kikapós felesége. Miska igencsak jó barátságban volt az itallal. Főleg sörös volt, de a rövidet és a bort sem vetette meg. Arca a rozaceától-e, vagy a borvirágtól állandó pírban égett. Lehet, hogy szégyellte belül magát cselekedetiért és az ütközött volna rajta ki – nem tudni.
Fiatalon nősült, s szép családot hozott össze. A három fiúgyerek úgy követte egymást, mint az orgonasípok. Ők is mokány kis vasgyúrók voltak. Később pedig deli legényekké cseperedő ifjakká váltak. Az asszony képzett nőszabóként otthon dolgozott. Varrta a falubelieknek a divatos ruhákat. Főleg koszorúslány és menyasszonyi ruhái voltak kelendőek. Később már a rendszerváltás után menyasszonyi ruhakölcsönzést nyitott, s nyomban rá is igazította a menyasszonyra a ruhát.

Mondhatni, konszolidált körülmények között nevelték, iskoláztatták ki gyermekeiket. Mindháromnak szakmát adtak a kezébe. A gyerekek sorra megnősültek, családot alapítottak. Ők pedig ötvenéves korukra, magukra maradtak kettesben, a nagy házban. Miska továbbra is fuvarozott. Az asszony varrt. Történt egyszer, hogy a tűzifa és szén házhozszállításakor a nagy sárban elakadt a kocsi az Alvégi úton. Hiába biztatta a hatalmas muraközi lovakat.
– Hé, Sári, Manci! Ne, te ne! Hé! –ordított kiveresedett arccal, s leugorva a bakról maga is beállva a lovak mellé próbálta kizökkenteni a kocsit a kátyúból. Megfeszültek az inak, szakadt az istráng, de a kocsi nem moccant.

Hirtelen kegyetlen tettre szánta el magát. Lekapta a kocsiról a hatalmas szívlapátot, és azzal ütötte, verte a két habzó szájú szerencsétlen párát… Végül, egy kétségbeesett rántással kizökkentették a remegő lovak a kocsit a sárból. Nem ült fel a bakra, kantárszáron vezette őket a házig, ahova a fuvart vitte. Lelapátolta a szenet, ledobálta a fát és indult a Tüzépre, az újabb fuvarért. Útközben betért a kocsmába lereagálni az izgalmakat. Ráakasztotta a lovak nyalkába a zabostarisznyát, hagy egyenek, legyen erejük a további munkához. Felhajtotta a kétdeci kerítésszaggató bundapálinkát. Lehörpölte két krigli sörrel és indult a lovakhoz, kezében egy vödör vízzel, hogy megitassa őket.

Ekkor szörnyű dolog történt. Amint levette róluk a zabos tarisznyát a lovak, mintha összebeszéltek volna fel rugták,maguk alá gyűrték és megtaposták Miskát…A kocsmából kirohanó szesztestvérek szabadították a tipródó állatok közül, és lepedőbe csavarva vitték a közeli állatorvoshoz. Az orvos azonnal hívta a mentőket, és elsősegélyben részesítette Miskát. Más ember szörnyethal ekkora attaktól, de Miska túlélte. A kórházban helyrerakták törött csontjait, felgyógyulása után hazabocsátották.

Felépülése után első dolga volt kibékülni a lovakkal. Megcsókolgatta, megveregette a pofájukat és térden állva kért bocsánatot tőlük. Pár hét múlva ott folytatta, ahol abbahagyta. Fuvarozott tovább. Történt egyszer, hogy kapott a fuvarért egy nagytestű korcs németjuhász keverék kutyát. Mivel kiskorától nevelte, a kutya hozzánőtt. Mindenhova elkísérte, sőt ha olykor felöntött a garatra, haza is vezette. Míg ő a bakon ülve szállította a fuvart Pemete, a daliás kan kutya a kocsi mellet futva kísérte őket. Jó öt-hat éve volt már meg a kutya, amikor szörnyű dolog történt. Miska annyira felöntött a garatra, hogy kissé túl ment a határon, és elkezdte agyba-főbe verni igencsak termetes asszonyát, mert az a sodrófával várta hazatértét. Kapott egy hatalmasat a feje búbjára. Pillantok alatt cipóvá dagadt a feje. Neki sem kellett több, megragadta, a feje fölé emelte asszonyát és földhözcsapta mint egy rongybabát.

Már, már felemelte csizmás lábát, hogy megtiporja, amikor mint a villám egy sötét árny a torkának ugrott. Úgy süvített a levegőben Pemete, mint egy ágyúgolyó. A hatalmas lendülettől Miska hanyatt vágódott, a kutya pedig vicsorogva satuként szorította torkát álkapcsai közé. Végső kétségbeesésében, az életösztön fellobbanásaként Miska hüvelykujjával kinyomta a kutya jobbszemét. A kutya a fájdalomtól szűkölve elengedte.
Miska feltápászkodva kirohant a házból. Előhúzta a kutyaólba menekült remegő ebet. Megragadta, nyakára hurkot vetett és felakasztotta a meggyfa ágára. Kiszakított egy kerítéslécet és agyba, főbe verte a szűkölő állatot. A berohanó szomszédok fogták le Miskát és kiszabadították a kutyát. Elvitték az állatorvoshoz.

Miskát feljelentették állatkínzásért és húszezer forint pénzbírságot szabtak ki rá,a nemrég életbelépett Állvédelmi Törvény alapján. A kutya az állatorvoséknál maradt. Szépen kikupált, és családtagként élt az idős, nyugdíjas köztiszteletben álló házaspárnál

2.
Miska nem volt haragtartó ember. Bár eleinte megorrolt az állatorvosra, mert az, hivatalból állatkínzásért feljelentette, de mivel szüksége volt a lovak gyógyításánál, főleg a kiscsikók születésénél rá, így hamar megbékélt vele. Kapott ugyan a község egy fiatal állatorvos nőt, de Miska, nem bízott a tudásában. Maradt a hetvenhatéves Gyuribácsinál. Dehogy is bízta volna a két kanca ellését másra.

Továbbra is el-eljárt fuvarba. Szállította a terményt, a magtárakba, a hízókat leadásra, ősszel meg a tüzelőt fuvarozta. Mivel utcaszomszédok voltak eljárt az állatorvoséhoz felásni a kertet, metszeni a gyümölcsfákat. Olyankor munka végeztével a kerti asztalnál megvendégelték őt. A pecsenye mellé egy kancsó borral, pálinkával traktálták, ahogy dukál a munkásembernek ugye.

Mikor Miska náluk volt a kutya bebújt az ólba és épen maradt félszemével gyűlölködőn nézett Miskára. Minden mozdulatát megmorogta. Miskát ez irritálta, de nem tehetett semmit. A kutya már nem volt az övé. Egyszer aztán megtörtént a tragédia. Miska már betőtekezve ment hazafelé. Éppen az állatorvosék előtt haladt el mikor behívták

–He, Miska, ráérsz egy kicsit?– kérdezte az állatorvos. Bár ne tette volna.
–Hát éppenséggel, rá– bólintott Miska és lekászálódva a kocsiról ingadozó léptekkel megindult a portára befelé.
–Segítenél felhozni a hordókat a pincéből Miska. Kénezni akarok, mielőtt szüretelünk?
–Hogyne segítenék, máris Gyuribátyám… Ehun vagyok-e! – kurjantotta és betántorgott a portára. Egymásután görgette fel a pincéből a hordókat, amikor szembe találta magát egy gyűlölködő sárgán villogó szemmel.

Az történt, hogy, mivel hirtelen esett a dolog, nem volt megbeszélve előre Miska jötte, így nem kötötte láncra a kutyát az állatorvos. Hiba volt. A kutya óriási teste ólomsúlyként nehezedett Miskára. Fogai nyaki ütőerét keresve a húsába vájtak… Miska birokra kelt vele. A viaskodásra kétségbeesetten előrohanó állatorvos a hirtelen felkapott moslékkavaró karóval elkezdte ütni Miska fejét, hátát, hogy kiszabadítsa szorításából az ebet. Miska elengedte a megfojtott állatot, és egy ökölcsapással összezúzta az állatorvos koponyáját. A sikoltozásra, halálhörgésre kirohanó asszony ráborulva próbálta védeni élete párját. Mire Miska minden dühét beleadva egy mozdulattal megmarkolta a nyakát, s összeroppantva gigáját, a földre lökte, mint egy rongycsomót.

Aztán, mint aki jól végezte dolgát letelepedett a megterített kerti asztalhoz. Elfogyasztotta a vacsorát. Megitta a pálinkát, a kancsó bort. Bekattintotta a bicskáját és már elindult volna, kifelé amikor eszébe jutott valami. A még vonagló, haldokló állathoz lépett. Kikattintotta a bicskáját és elvenen megnyúzta, az ebet. Nyakánál, lábainál elválasztotta a gereznát a testtől és a kutya bőrét, kiszögezte a nagykapura. Dolga végeztével hazaballagott. Megmosakodott és lefeküdt. Másnap reggel jöttek érte a rendőrök. Semmire sem emlékezett