Csitt, szívem, ne dobbanj hangosan,
Halkan járj kis, meleg zugodban.
Elmúlt már, vége van a napnak,
aludj most, nincs már mi felzaklat.
Vágyna még vén testem pihenni,
hadd tudjon a lelkem harcba menni.

(Míg e test terhet rak magára,
- s kínját nem enyhíti párna -
küszködik a lélek magában
nem tud pihenni az ágyban.)

Agg testem irígy szemmel nézi-
s gonosz örömét kiéli-
mint nyűvi lelkem ifjúságát,
kopik és veszti csillogását.
Dobbanj már szív, lelkem ragyogál
gyújtsál új tüzet e testben,
eljött a pillanat, örökre
eggyé válni a végtelenben.