A múlt szava visszaköszön rám,
Ahogy ülök a sír lábánál.
Csend van, minden csendes,
Szívem már hideg, szinte jeges..

Döntöttél, s nekem nem szóltál,
Elmentél, s hozzám nem szóltál.
Megöltél, s észre sem vetted,
Így szívemet egyedül temettem.

Hogy gyere, már nem várom,
Pedig hiányodtól kiáltok.
De a sírnál egyedül vagyok,
Saját szívemet siratom.

Egy szellem zokog az éjszakában,
Egy hang csendül a néma tájban.
Majd jön a hajnal, s elűzi az álmot,
S kiderül, valóság, nem álmodsz...