Volt egy éjjel, mikor két szempár talákozott. Két apró villanás és egy szikra köztük, s ismét teljes sötétségbe borult minden. Néha halk nesz hallatszott, egy-egy kis lépés, egy-egy dobbanás. Apró lángok fénye villant fel és tűnt el. Minden titokzatos volt. A szél lágyan simogatta a fűszálakat, finoman zsongott a természet. Valami különös dolog volt a levegőben. S két alak tűnt fel egymást kerülgetve a sötétben...
Valahol a távolban hegedű szólalt meg. Zenéje andalító, bódító és szenvedélyes, s halksága ellenére is magával ragadó. Ahogy a dal erősödött, sorra lehetett hallani, ahogy a léptek ütemesen gyorsulnak, suhannak, koppannak, a ruhák anyaga sejtelmesen siklik. Néha egy mélyről fakadó sóhaj tört elő, egy vágyakozó pillantás. Kezeiket sóvárogva nyújtották a másik felé, mire ő hátrált. A levegő szinte szikrázott körülöttük. Már-már tapintható volt valami láthatatlan erő, mely egymás felé húzta őket és egy másik, mely eltaszította.
Tekintetüket egymásra emelték, majd lesütötték. Félénk, apró léptekkel közelítettek, majd egy határozott mozdulattal megfordultak és távolodtak egymástól. Ez a titkos vágyak éjjele volt. A két kéz lassan egymáshoz ért, majd a férfi azon pillanatban hevesen megragadta a nő derekát és táncba kezdtek.
Keze lassan végigsimította partnere hátát a nyak finom íve és a hát könnyed görbületének találkozásnál megpihenve. Szemükben lobogott a tűz, mely e tánc lényege. Egy pillanatra fény hullt a nő arcára, tekintete szikrázott. Majd rögtön eltűnt, s a férfi markáns arcvonásai tűntek elő elszántságot sugározva. Táncuk több volt puszta zenére való mozgásnál. Minden egyes rezdülés, minden pillantás, minden érintés mögött perzselő szenvedély lappangot. A tűz, mely ott szunnyad mindnyájunk lelkében. A kiolthatatlan láng, mely az égbe emel vagy mélybe taszít, mely éltet és megrészegít... Ez a melegség különböző formát öltve átjár alkotás, egy ölelés vagy egy pillantás hatására is. Ezen elem legősibb formája közül azonban a leghevesebb a két ember közt feltörő szenvedély lángja, mely ha előtör, mindent felperzsel maga körül és nem ismer korlátokat. S mégis elfojtását kísérlik ennek az erőnek.
Az asszony eltaszítja a férfit magától és hívogató léptekkel lépdel tovább a férfire nézve. Majd közeledik felé. Egyre közelebb és közelebb ér, míg forró leheletüket érzik egymás bőrén. Már-már egymást ölelik, mikor megperdülve tovább sétál. A férfi utána megy, de nem ér hozzá. Keringenek egymást figyelve. A nő tekintete szinte igéz, s a belőle áradó tűz sugarai örvényként vonják a férfit finoman körbe és húzzák felé. Ajkai közül suttogón, hívogatón törnek elő a hangok szavakat formálva. Mindent perzsel a körülötte lobogó láng. A lángnyelvek meg-megcsapdossák, mint fagyban a tűz melegsége és vágyik utána. Vágyik rá, hogy eggyé legyen vele, hogy felperzselje őt és eleméssze az a szenvedély. Egy fagyos tekintet, miben tűz lobog, hófehér bőr, mely lángol, vérvörös ajak, mely izzik... S végül egyetlen csók, mely örvényként magába szippant, elnyel és éget gyötrő vágyat és egekbe emelő örömet okozva, melybe beleremeg az egész test elgyengülve, megadva magát a tűzhalálnak. A férfi előtt már csak e képek peregnek, elméjében csak e gondolatok kavarognak. Nincs már számára más, csak a vágyait felkorbácsoló alak. Nem lát mást, csak a tekintetet, mely örvényként elnyelte magába és többé nem ereszti.
Finoman érintik egymás kezét, majd hagyják lepelként leomlani a vállra, s már suhannak is tovább a dal szárnyain. Táncuk csupa hév. A dal megbabonázta őket, s ők egymást. Szüntelen járják a táncot a tűz éjének dalára hajnalig, s közben tekintetükben fel-feltör az ég felé egy-egy lángnyelv az égboltra is kivetítve a lángok táncát, mik csillagokként ragyogva tündöklik be az égboltot megkoronázva e varázslatos éjt.