Mindennap hazamegy a munkából, a férje otthon ül már, s szó nélkül fogadja. Ha ő nem megy oda hozzá egy 'éppen hogy' csókra, ami inkább sikeredik bárhová, csak egymás szájára nem, akkor ez is elmaradna. Az előszobában leveszi a cipőjét, kabátját vállfára akasztja, és papucsba bújik. Majd kezében a táskájával a hálószobába igyekszik. Ott átöltözik és benyomja a számítógép gombját. Aztán kimegy a konyhába, felméri a romokat, és nekiáll rendet rakni. Elmosogatja a piszkos edényt, ami még reggelről maradt ott, és elpakol a pultról is. Mindent a helyére. Mintha csak ő tudná a helyét mindennek a lakásban, ez naponta rá váró feladat.

Gépies mozdulatokkal gatyába rázza a konyhát, lesöpri a reggeli morzsákat az étkező- asztalról, letakarja a teát, mert a muslincák már wellness medencének képzelik a teáskancsót. Csapatostul hancúroznak benne.
Takarítás közben talál az egyik zacskóban egy félig megszáradt kakaóscsigát és szórakozottan, majszolja. A hűtőből előveszi a tejesdobozt és egy csészével, elkortyolgat a száraz tésztára. A hűtőajtó nyitására előkerül a macska is. Már a lábánál törleszkedik, tejet kér ő is. A nő tölt neki egy kistányérba. Mindketten élvezettel nyelik a hideg tejet. A férfi még mindig szótlan, bámulja a laptopja képernyőjét. S ha nem lenne eléggé lekötve a figyelme, a biztonság kedvéért a tv is szól. Hogy melyik csatornán tökmindegy, mert a hangerőt lehúzza.

Az egyikük itthon töltötte a napot, a másik meg a munkahelyén. Hogy mi történt ez alatt az idő alatt a másikkal, az egyiküket sem érdekli. Már elmúlt az az idő, amikor még beszélgettek.

A nő, miközben a tejescsészét fogja, gondolatban mégegyszer bejön az ajtón:

- Szervusz drágám! - köszönt hangosan férjének, aki eléje siet, átöleli és megcsókolja.
- Mi újság szívem? Történt valami? - kérdezi a férj mosolyogva, miközben lesegíti az asszony kabátját.
- Te képzeld a Magdi az irodában...- és mesél boldogan.

A férj közben forró teát készít, és leteszi a nappali asztalára. Figyelmesen hallgatja párját, s néha megsimogatja a kezét, vállát. Mikor felesége átöltözött, a kanapéhoz vezeti, és leülnek. A nő a forró teát szürcsölgeti, a férfi pedig formás, de fáradt lábait masszírozza. A szelíd boldogság csendje ül közöttük egy percig. Aztán újabb téma merül fel. Csak úgy. Mindenről eszmét cserélnek, ami jön. Ahogy két ember beszélget, akik szeretik egymást, és megosztják egymással a gondolataikat. Mert társak. Mert egy családot alkotnak, mert napközben ugyan távol vannak egymástól, de az este az övéké. Jó egymáshoz simulni, hallgatni a másik szívverését, érezni önmagát abban, akit társul választott, vagy húsz évvel ezelőtt. Mert csak így van értelme a holnapnak, és a holnap utánnak is.. csakis így...


-Anyád süket - hallja a nő a férfi hangját. Közös fiúkhoz beszél, aki időközben megjelenik a nappaliban.

Hirtelen magához tér. Leteszi kezéből az üres bögrét, és kérdőn a férfira néz.

-Mit mondtál?.
-Semmit - jön a válasz a kanapéról.

És ennyiben maradnak. Aznapra. És megint. Mint minden nap. A továbbiakban már egyik sem szól a másikhoz. Mindenki elvonul a saját szobájába, és igénye, kedve szerint elfoglalja magát. Az asszony, keze végigsimít a könyvespolcon. Ahány gerincet érintenek az ujjai, annyi mondatfoszlány jut eszébe, azok történeteiről. Már mind kiolvasta, régen. Újakat nem vesz egy ideje, mert nincs ideje olvasni, és eléggé felmentek a könyvárak is. Amióta szemüveges, meg pláne meggondolja! Nehezen áll neki bármilyen hosszabb lélegzetvételű olvasnivalónak. Még szoknia kell a szeme előtt az üveget. Szomorúsággal vegyes érdeklődéssel, ül a gép elé, és találomra szörfölget az Interneten. Mikor megunja, kinyit egy Word dokumentumot, és írni kezd:

"Mindennap hazamegy a munkából, a férje otthon ül már, s szó nélkül fogadja. Ha ő nem megy oda hozzá..."


.......s végig ír egy történetet, amíg úgy nem érzi, hogy megkönnyebbült. Már épp a befejező mondatokat pötyögteti, mikor csapódik a bejárati ajtó. Hazajött a lány. Az órájára néz:
Nyolc óra elmúlt. Vajon mi történhetett? - fordul meg a fejében a gondolat, - sosem szokott ilyen hamar hazajönni!
- Mi újság? - szól ki a szobából, csak úgy a semmibe.
Nincs válasz. Nyilván, mert semmi újság. Senkinél.
- Zsuzsi mi van? - próbálkozik mégegyszer, most már hangosabban, mire a gyerek kidugja a fejét az ajtónyílásban.
Semmi, csak hazajöttem, de mindjárt megyek vissza, mert csocsóverseny van a kocsmában.

Nagy sóhajtással menti el a dokumentumokban az írását, s közben azon tépelődik, hogy vajon mitől szerethet egy lány csocsózni. Az, olyan fiúknak való szórakozás, és ráadásul egy kocsmában, ahol vágni lehet a füstöt.!...A nézőközönségre már gondolni sem mer. Hisz nincs megtiltva az italfogyasztás az idő alatt, amíg a fiatalok csocsóznak az egyik sarokban.
Szégyelli, hogy a lánya kocsmába jár. Igaz, hogy nem inni, de akkor is. Azt senki sem tudhatja, hogy ott bent mi folyik..Csak azt látják, akik látják, hogy a Zsuzsi a kocsmába megy. Hiába tiltakozik nap, mint nap ellene, magára marad. A férje még csak a fejét sem emeli fel a monitorról. A fiát pedig egyáltalán nem érdekli sem a csocsó, sem a kocsma.

Pedig róla inkább gondolhatná bárki is..
Ő inkább olyan otthonülős fajta. Szeret barkácsolni, szerelni mindent, ami eszébe jut. A másik szenvedélye a vezetés. Imádja a sebességet meg az autókat. Az elképzelése neki is megvan arról, amit szeretne, már csak a tömött pénztárca hiányzik hozzá. Az meg még odébb van.. Először az iskola, aztán a munka és az élvezet. Tudja, hogy vissza kell fognia magát, mert az anyagi helyzetük nem valami fényes. Nem is költ semmire. Már ami a személyes dolgait illeti. Nem márkamániás, bármilyen cipőben hajlandó kimenni az utcára, csakúgy, mint egy 'névtelen' farmerben is. Megérti a helyzetet, igyekszik alkalmazkodni, de változtatni a dolgokon - nem tud.
Nem úgy a húga! Neki bezzeg igényei vannak! Ha az iskolában valaki egy pink felsőben jelenik meg, másnap már neki is az kell. Katasztrófaként éli meg, ha nem vehet magának egy playboy nyuszis medált az ezüstláncára, vagy egy negyedik pár csizmát. Bár tudja, hogy nem dohányozhat, mert gyenge az immunrendszere, mégis stikában - csocsózás közben csak elfüstöl egy spanglit. Arra nem is gondol, hogy az anyja húsz méterről kiszúrja majd. A haját egyre hosszabbra növeszti, pedig nem tudja kezelni. De ez a skacoknál a menő.
Meg a francia köröm. Az meg a lányoknál. Egy kisebb vagyonért veszi meg a háromféle kencét, amit egymás után visz fel a körmére. Ma ez nem probléma egy középiskolában.

Ha nagyritkán mégsem kocsmaparti van este, akkor éjt-nappallá téve videózik a szobájában, és közben szimultán 'mess-sel' az osztálytársaival meg a haverjaival. Néha persze bekukkant az iwiw-re is, hátha bejelölte az eltelt öt percben valaki ismerősnek. Nagyjából ez tölti ki az életét, amikor nem az iskolapadban ül. Na meg az angol óra, a hipp-happ táncórák, és persze a soppingolás a lányokkal.

Jobb nem is belegondolni, hogy ez, pénzben mit jelent, ráncolja a homlokát a nő. Minden megvan, mindkét gyereknek, mégsem értenek szót egymással. Valami hiányzik. Mint egy szem a gyöngysorból. Vajon hol, és mikor veszhetett el? Próbál visszaemlékezni. Sokáig kell visszagondolnia. Egészen az óvodáig. Igen.

Akkoriban kezdődtek a problémák. Kettőjük között. De ez így nem is igaz. Nem kettőjük között, hanem közte és az anyósa között. Valamiért, az okát nem tudni, sosem tudták egymást elfogadni. Akkor még nem jelentett ez problémát az életükben. De ahogy nőttek a gyerekek, annál inkább érezhetővé vált az ellenszenv, csupán azért, mert nem szorultak szülői segítségre. Önálló vállalkozásukból megteremtették az otthonukat, szépen berendezkedtek egy családi házban, két autót vettek és igyekeztek megadni mindent a gyerekeknek. Akkor még ők is eljártak szórakozni, egy-egy moziba, színházba, kiállításra..stb. Nyaranta külföldre utaztak, télen pedig a gyerekek síelni. Egészen jól megvoltak akkor. Mint egy igazi család. Az anyósárnyék ugyan ott ólálkodott az életük felett, de sikerült elhessegetni onnan. Egy darabig. Aztán egy csapásra minden megváltozott.

Jött a rendszerváltás, a vállalkozásuk hirtelen a csőd szélére került. Sodródtak. Egyre inkább anyagi nehézségekkel küzdöttek, miközben igyekeztek fenntartani a látszatot a gyerekek és mások előtt. De amikor az utolsó ügyfelük is elhagyta őket, akkor ingott meg az addig erős alapra építettnek hitt életük. A létbizonytalanság fenyegette őket. És itt jött el az a pillanat, amikor szükségük volt segítségre...Először a jómódú anyóshoz fordultak, segítene talpra állítani a vállalkozásukat. Csak kölcsönnel persze. De rossz időben és rosszkor kértek. Az anyós éppen nyaralót készült venni, - a másodikat. Az egyszem fia pedig, közben nyakig ült a pénztelenségben. Ahogy az a bizonyos kölcsön végül is összejött, abban sem volt köszönet. Talán itt érhető tetten az időszak, amikor elromlott. Valami megállt, kikapcsolt. Megszűnt és elmúlt kettejük között. Egy kölcsönért a házasságodat!

"Országomat egy lóért!" - ki is mondta ezt, jut eszébe hirtelen az asszonynak az elszúrt házassága kapcsán. Ehh, mindegy, legyint, és feláll a géptől. Kisétál a konyhába, megnézni, mi marad ott neki megint. Mármint munka. De most kivételesen semmi. Talán nem is vacsoráztak, gondolja és elővesz egy nagy bögrét. Tejet önt bele és kakaóport. Bekapcsolja a mikrót. Minden este egy forró kakaót iszik újabban lefekvés előtt. Pedig jobban esne egy unicum. Attól biztosan jobban aludna, de egyedül nem iszik. Közösen meg már rég nem isznak semmire. Ahhoz beszélgetni kéne, de nincs miről. A kakaót meg csak megissza, és kész. Átmelegíti. A biztonság kedvéért, azért hangosan megkérdezi: " Nem iszunk valamit?"
És közben már mosogatja is a bögrét, mert pontosan tudta, hogy nem. Pedig szereti a pezsgőt is. Ritkán ugyan, de ha valami alkalom van rá, akkor szívesen kortyolgatja. De a pezsgő társaságot kíván. Azon ritka alkalmakkor, amikor a szülei vannak ott, vagy ő van a barátnőjénél, bizony elfogy egy üveggel. Attól még szalonspicces sem lehet, mert arra sem elég, de megjön a kedve a beszélgetésre. Észre sem veszik az idő múlását, olyan hévvel traccsolnak. Régen ez is másképp volt. Sok házibuli, halászlévacsora, és "csak úgy gyertek át" este volt a házban.

Aztán egyszercsak abbamaradt minden. Mint a házasságukban. Eltünt a varázslat, meghalt a hang. A közös hang, amin értették egymást. Némaságra ítélték magukat. A gyerekek meg hamar tanulnak. Bevállalták ők is, a némaságot. Egymással szemben is, és a szüleikkel szemben is. Ők a "Szabó Család" után szabadon: a "Néma család".

Az ember, amíg megvolt a közös vállalkozás, naponta bejárt az irodába dolgozni. De amikor kezdődtek a nehézségek, egyre inkább elment a kedve az egésztől. Próbált valami másba fogni, de nem semmi sem sikerült. Egyszerűen nem tudta, mihez kezdjen, amikor az a bizonyos utolsó ügyfél is
"elfogyott". Mint a fuldokló, kapkodott ide-oda. Jó pár millió forint bánja ezt, azóta is. Aztán isteni szikraként, a kedves mama tanácsára, "összeállt" egy másik vállalkozóval - közös tevékenységre. Az asszonynak, ösztönösen, már akkor nem tetszett az egész, amikor belefogott. Ennek issza most a levét, otthon. Mert kénytelen volt megszüntetni az irodát, bevétel híján. Valamit csinál, de elveszítette a talajt, a lába alól. Egész nap a monitor előtt ül, a munkája odaköti, de már a szabadideje is. Hol vannak már azok a vidám esték?!! Amikor terített asztallal várták a barátokat...Talán nem is voltak soha...csak a képzeletében. Az asszonyra meg ügyet sem vet már. Kizárólag a kiszolgáló személyzetet látja benne, pedig egy csinos nő a felesége. De sosem veszi észre, nemhogy megdicsérné egy szóval is. Más büszke a családjára, a kedvesére... Más. Ő nem. Az is szívesség tőle, ha nagyritkán elmegy vele bevásárolni. De már azt sem nagyon. Tulajdonképpen magának él a házban, ami az övé is. A házassága révén mindenképpen. Ha másért nem, marad a jussért.

A nő elgondolkodva pakol el a csöpögtető tálcáról a szekrénybe. A tűzhelyen maradt almakompótot üvegbe önti és a hűtőszekrényhez viszi. Már éppen becsukná a hűtőajtót, amikor meglátja a behűtött pezsgőt. A kedvence. Mindig van egy üveggel, ha netán..
Gondol egyet, kiveszi az üveget, és az asztalra állítja. Odalép a poharas szekrényhez, és a szögletes talpú, gyönyörűen csiszolt pezsgőspoharakból kettőt elővesz. Megtörölgeti őket csillogóra, és halkan kinyitja a pezsgősüveget. Ahogy illik.
Mindkét pohárba tölt belőle. Feje fölött a kék hangulatvilágítás lustán villog. Meggyújtja az asztalon lévő gyertyatartó színes gyertyáit, és leül. Felemeli mindkét poharat, szemében megcsillan az a régi fény s koccint magával. Magában azzal, aki még mindig ott van belül, némán. Talán meghallja a kristálypoharak csendülését, talán felrázza gondolataiból, s talán újra beszélni fog. Újra beszélni fognak, egymással. Talán.