Mindennap hazamegy a munkából, a férje otthon ül már, s szó nélkül fogadja. Ha ő nem megy oda hozzá egy éppen hogy csókra, ami inkább sikeredik bárhová, csak egymás szájára nem, akkor ez is elmaradna. Az előszobában leveszi a cipőjét, kabátját vállfára akasztja, és papucsba bújik. Majd kezében a táskájával a hálószobába igyekszik. Ott átöltözik és benyomja a számítógép gombját. Aztán kimegy a konyhába, felméri a romokat, és nekiáll rendet rakni. Elmosogatja a piszkos edényt, ami még reggelről maradt ott, és elpakol a pultról is. Mindent a helyére. Mintha csak ő tudná a helyét mindennek a lakásban, ez naponta rá váró feladat.

Gépies mozdulatokkal gatyába rázza a konyhát, lesöpri a reggeli morzsákat az étkező- asztalról, letakarja a teát, mert a muslincák már wellness medencének képzelik a teáskancsót. Csapatostul hancúroznak benne.
Takarítás közben talál az egyik zacskóban egy félig megszáradt kakaóscsigát és szórakozottan, majszolja. A hűtőből előveszi a tejesdobozt és egy csészével, elkortyolgat a száraz tésztára. A hűtőajtó nyitására előkerül a macska is. Már a lábánál törleszkedik, tejet kér ő is. A nő tölt neki egy kistányérba. Mindketten élvezettel nyelik a hideg tejet. A férfi még mindig szótlan, bámulja a laptopja képernyőjét. S ha nem lenne eléggé lekötve a figyelme, a biztonság kedvéért a tv is szól. Hogy melyik csatornán tökmindegy, mert a hangerőt lehúzza.

Az egyikük itthon töltötte a napot, a másik meg a munkahelyén. Hogy mi történt ez alatt az idő alatt a másikkal, az egyiküket sem érdekli. Már elmúlt az az idő, amikor még beszélgettek.

A nő, miközben a tejescsészét fogja, gondolatban mégegyszer bejön az ajtón:

- Szervusz drágám! - köszönt hangosan férjének, aki eléje siet, átöleli és megcsókolja.
- Mi újság szívem? Történt valami? - kérdezi a férj mosolyogva, miközben lesegíti az asszony kabátját.
- Te képzeld a Magdi az irodában...- és mesél boldogan.

A férj közben forró teát készít, és leteszi a nappali asztalára. Figyelmesen hallgatja párját, s néha megsimogatja a kezét, vállát. Mikor felesége átöltözött, a kanapéhoz vezeti, és leülnek. A nő a forró teát szürcsölgeti, a férfi pedig formás, de fáradt lábait masszírozza. A szelíd boldogság csendje ül közöttük egy percig. Aztán újabb téma merül fel. Csak úgy. Mindenről eszmét cserélnek, ami jön. Ahogy két ember beszélget, akik szeretik egymást, és megosztják egymással a gondolataikat. Mert társak. Mert egy családot alkotnak, mert napközben ugyan távol vannak egymástól, de az este az övéké. Jó egymáshoz simulni, hallgatni a másik szívverését, érezni önmagát abban, akit társul választott, vagy húsz évvel ezelőtt. Mert csak így van értelme a holnapnak, és a holnap utánnak is.. csakis így.

- Anyád süket - hallja a nő a férfi hangját. Közös fiúkhoz beszél, aki időközben megjelenik a nappaliban.

Hirtelen magához tér. Leteszi kezéből az üres bögrét, és kérdőn a férfira néz.

- Mit mondtál?.
- Semmit - jön a válasz a kanapéról.

És ennyiben maradnak. Aznapra. És megint. Mint minden nap. A továbbiakban már egyik sem szól a másikhoz. Mindenki elvonul a saját szobájába, és igénye, kedve szerint elfoglalja magát. Az asszony, keze végigsimít a könyvespolcon. Ahány gerincet érintenek az ujjai, annyi mondatfoszlány jut eszébe, azok történeteiről. Már mind kiolvasta, régen. Újakat nem vesz egy ideje, mert nincs ideje olvasni, és eléggé felmentek a könyvárak is. Amióta szemüveges, meg pláne meggondolja! Nehezen áll neki bármilyen hosszabb lélegzetvételű olvasnivalónak. Még szoknia kell a szeme előtt az üveget. Szomorúsággal vegyes érdeklődéssel, ül a gép elé, és találomra szörfölget az Interneten. Mikor megunja, kinyit egy Word dokumentumot, és írni kezd:

" Mindennap hazamegy a munkából, a férje otthon ül már, s szó nélkül fogadja. Ha ő nem megy oda hozzá..

2007 november