1.

Megtörtént hát a hőn áhított kormányváltás. A szocik a lovak közé dobták a gyeplőt és futva menekültek el a főkolomposokat már-már magalá temető súlyos gondok elől. A költségvetés romokban hevert. A nevetségbe és botrányba fulladó népszavazásokkal teljes közömbösségbe taszították a népfelséget. Az önkormányzatok büdzséjét annyira lefaragták, hogy még a közintézmények fűtésére sem jutott a szűk keretből. Minden elvonható forintot, a közrend fenntartását úgy-ahogy rettegve biztosítani próbáló zsaruk fizetésére kellett, költeni.

Győzött tehát a változásokat, a jólétet, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérő ellenzék. Városunkban is létrejött a Fidesz többségével bíró Testület. Megválasztották a Polgármestert és a reszortosokat. Az első testületi ülés komor hangulatban kezdődött. Bökönyi Kamilló, a levezető elnök nyitotta meg az alakuló ülést. Gondokat citáló felvezető szövege semmi jóval nem kecsegtetett.

–Üdvözlöm az újonnan alakult Testület reszortosait. Örömmámorra nincs sok okunk uraim. Elődeink kiseperték a kasszát. Még a páncélszekrényt is eladták kilóra, hogy a takarítónőt ki tudják fizetni. Merem remélni, hogy a nagy semmiből fel tudjuk építeni légvárunkat, és valahogy megtaláljuk a kiutat ebből a labirintusból, ahova elődeink taszítottak bennünket. Javaslom, hogy a reszortosok egy állapotfelmérő helyzetjelentéssel könyitsék meg leendő, az ülés végén megválasztandó új Polgármesterünk dolgát. Felkérem Szőrös Borcsa Tisztifőorvost, hogy tárja elénk a város egészségügyi és higéniai helyzetét.

Az újonnan kinevezett Tisztifőorvos pattanásait nyomkodva, serkenő szakállát simogatva rákezdte.
–Tisztelt testület! Csak annyit szeretnék felvezetésképpen megjegyezni, hogy a város a szó legnemesebb értelmében, szarban van. A szenyvíztisztó üzem felé annyi a tartozásunk, hogy, mivel az üzemeltetési költségre nincs pénzük, leálltak. Egy hete gyűlik a szennyvíz és már egy bűzös fekáliával tunkolt tóvá terebélyesedett az alsóváros határában elhelyezkedő Szárazréten. Hamarosan elönti a várost a szar.

A levezető elnök semmi jóval nem tudta kecsegtetni a lakosság higéniájának őrét. Elodázó javaslatot tett. A jegyzőhöz fordulva így szólt hozzá.
–Jegyző úr, van valami megoldásunk, vagy alternatívánk erre az ominózus problémára?
–Egyenlőre az UNIO pályázat-elbírálására várunk. Benyújtottuk egy szelektív hulladékgyűjtő és feldolgozó vertikum tervezetét. Az előleget, hatmillió Eurót már elutaltak előlegbe.
–Értem. Akkor sínen van a dolog, és hamarosan megoldódik ez a bagatellnek látszó kisstílű ügy. Nem is értem, minek a bolhából elefántot csinálni.

Szőrös Borcsa emelkedett szólásra. Így replikázott.
–Elnök úr, a szar és a fekália egyre gyűlik. A zagy bűze az egekig ér! Várjuk, már várjuk, nagyon, sőt epekedve várjuk az új Biogáz üzem megépültét, de még csak az első kapavágáson vagyunk túl. Két éve fektették le a létesítmény alapkövét.
A levezető elnök közbevetette.
–Na, látja, nem kell mindjárt betojni! A dolog sínen van.

–Igaza van elnök úr: sínen van, mint szegény József Attila! Hát az óta sem történt semmi. A pénz szépen elkopott. Pártkasszákba csordogált.
–Mit szól ehhez Jegyző úr?–nézett a levezető elnök a jegyzőre. A jegyző laposakat pislogva szólalt meg.
–Az, az igazság, hogy nyolc hónapja nem tudunk fizetni a Szenyvíztisztitó Műveknek. Ezáltal csődközeli helyzetben vannak, és hétfőtől leállítják a szivattyúkat.
–Mit jelent ez számunkra?–kérdezett a Köjálosra és a Jegyzőre tekintő levezető elnök.
–Ez annyit jelent uram, hogy visszaáramlik a szennycsatornákon a lakásokba a fekália és elönt bennünket a szar.

–Nem lehetne ideiglenes zagytározót kialakítani a Kádárvölgyben és odavezetni a szennyvizet?
–Pár hét alatt megtelik az is uram.
–Van valami alternatíva? Hogy áll a bihumusz telep és biogiliszta tenyésztő népélelmezési projekt uraim? Úgytudom négymillió Eurót nyertünk az Uniós pályázaton e célra.
–Hát az áll… akarom mondani sehogy sem áll.–emelkedett szólásra Csipás Margit a népélelmezési csoport vezetője.

–Miért és hol akadt el a beruházás?
–Az óragyár épületét már kisajátítottuk, de a berendezéseket nem tudtuk megvásárolni pénz híján.
–De, hát négymillió Euróval rendelkeztek? Mind elköltötték ezt a teménytelen összeget?
–Elment a szakértőkre, a kisajátításra meg miegymásra.
–Erre mondják, hogy adtak a szarnak egy pofont!–vetette közbe Pálinkás a rendőrparancsnok.

Csipás Margit védekező állásba szorulva kaffogott
–Többek között a rendőrség is kapott egy új járőr kocsit. A Polgármesteri Hivatal négy Mercedest és sorolhatnám még mire ment a pénz legjava.
–De, sebaj, mert megpályáztunk egy újabb lehetőséget. Ezt már Biogáz és Biodízel Üzem létesítésére szól. Természetesen összekötnénk a kellemeset a hasznossal és a biogilisztákkal zabáltatnánk fel a fekáliát, amiből ez által nagymennyiségű gáz szabadulna fel melléktermékként.

–És mi legyen a teménytelen gilisztával?–kérdezte a megrőkönyödött polgármester. Csipás Margit rendíthetetlen nyugalommal gombolyította megkezdett beszéde fonalát.
–Semmi gond uraim: a biogiliszta minőségi fehérjét tartalmaz. Népélelmezési célra fogjuk felhasználni a későbbiekben felállítandó ingyenkonyhákon. Tehát megvalósul a tökéletes recilkuláció. A lakosság befalja a biogilsztákat, aztán kikakálja. A kakát felfalják a biogiliszták és amint méretesre, növekednek, felzabáltatjuk a néppel. Ez a recirkuláció lényege.

A Köjálos, Szőrös Borcsa aggodalmának adott kifejezést mikor közbevetette.
–Gondoljátok, hogy lesz ember, aki a gusztustalan gilisztákat megeszi. Akinek beveszi a gyomra okádás nékül?
–Borika, ezt bízza a mesterszakácsainkra. Kitűnően ízesített diétás ételeket lehet ezekből a férgekből késziteni egy kis ízesítéssel. Bízzuk rájuk. Ők értik ennek a módját. A tanétteremben Sipőcz kartárs nemzetközi díjas mesterszakácsunk vezetésével már máglyarakásokat, bolognai metéltet, paradicsomos húsgombócokat és gilisztaleveseket készítenek. Aki egyszer ezeket megkóstolja soha nem kér a rágós, mócsingos disznópörköltből.

–Én maradok a csülökpörköltnél–zárta le a vitát Pálinkás.
–Jól van Pálinkás elvtárs, azaz úr, de azért a népélelmezésre is gondolni kell. Egyre több az utcákon ődöngő, kukázó hajléktalan. Nyitunk nekik ingyenkonyhákat és aki hadrafogható közülük azokat közmunkára, elhelyezzük a biogáz üzemben.– nyugtatta meg a főrendőrt a jegyző, majd újabb aggodalomnak adott kifejezést.

–Mindez nagyon szépen hangzik uraim, de miből és honnan szerezzük be a gilisztaosztályzó, tisztító, feldolgozó gépsorokat? –tette fel a költői kérdést a Jegyző. Erre is megkapta a választ Csipás Margittól, aki a Biogilisztaüzem igazgatói székére aspirált. Szerette volna a népjóléti tárcát gazdaságilag is megalapozni.
–Jegyző úr, amig megérkezik az újabb Uniós pályázati pénz, addig élnünk kellene egy Bangladesi ajánlattal. A minap emailban megkeresett a Bangladesbe szakadt 56-os ellen, azaz mostmár forradalmár hazánkfia, Hakapeszik János úr.

–Halljuk, mi az ajánlata!
–Koncessziót kér a város giliszta élelmezésének megszervezésére. Ő adja a gépeket és hozza a frensájt, mi pedig 10 évre elegendjük neki cserébe az iparűzési adót.
–Eszméletlen. Mi hajtja ezt az embert, hogy csak úgy kihúzzon bennünket a bajból?
–A hazaszeretet és a nosztalgia fűti uram.
–Mit tudna elállítani azokból a gilisztákból?

–Elsősorban dús, fehérjetartalmú gilisztalisztet, amiből pizzát,makarónit,spagettit,sőt burgonyaszirom utánzatokat is tudnánk készíteni. Nem lennénk ráutalva az egyre dráguló búzalisztre. Még kenyeret is lehetne sütni belőle, ha jól meggondoljuk…
–Jól van, szünet után szavazunk az ajánlat elfogadásáról.–mondta a levezető elnök és órájára pislantott.
–Hű az árgyélusát, de elszaladt az idő! Van még valami uraim?

A Köjálos Borcsa emelkedett szólásra.
–Polgártársak, megoldást kellene találnunk a leülepedő bűzös feketeiszap és visszamaradó zagy semlegesítésére. Hamarosan nagyobb hegy emelkedik már belőle, mint a Himalája. Félő, hogy elönt bennünket a szar, akarom mondani, a zagy.
Szita, a helyi kirulgus, az Egészségügyi reszort várományosa Roskánéra a város rangidős bábájára tekintve imígyen szólt.

–Roskáné, emlékszik még Viktusnénénkre, a világhíres dömöckölő asszonyra? –Roskáné kivörösödött orcával hörkent fel.
–Emlékszem hát! Nem vagyok én hűlye, azért hogy egy kicsit feledékeny vagyok. Pont én ne emlékeznék: Viktus a feketeiszappal gyógyított annakidején az átkosban! Avval dömöckölte, gyúrta az izületes, reumás betegeket.

Szita tovább fűzte gondolatait. Félhangosan, mintegy magaelé merengve mondogatta, hogy azért mindenki jól hallja.
–Kialakíthatnánk a volt Kenderfonó épületegyüttesében, csarnokaiban egy balneo terápiai intézetet. A hatalmas kenderáztató medencékbe átszivattyúznánk a fekáliától megtisztított feketeiszapot. Ezzel a gyógyiszappal gyorstalpalón kiképzett masszőrökkel gyúratnánk a mozgásszervi megbetegedésben szenvedő betegeket. Jólbeszélek uraim? – Fejezte be Szita. Roskáné kért szót.

–Kéremszépen át kell venni a Viktus módszerét! A betegeket először nyakig be kell ásni a szarba. Mikor már alaposan átjárta őket a delej, akkor be kell kenni őket feketeiszappal, és alaposan átgyúrni ványadt testüket.– a jegyző emelkedett szólásra és aggodalmát fejezte ki a visszamaradó zütymővel kapcsolatban.
–Mit kellene tennünk a visszamaradó, hatását vesztett rengeteg csontkeményé száradó feketeiszappal. Tulajdonképpen semmire se jó, mivel a biogázt, gyógyanyagokat kivonták belőle. A zagytározók csurig teltek fekáliával. Oda nem tudjuk elhelyezni.– Kutyaházi Edömér a műszaki osztály vezetője állt most elő egy korszakalkotó ötlettel.

–Mi lenne, ha téglákat vettetnénk a munkanélkül őgyelgő vályogvető cigányokkal, és mint az ókori Egyiptomban a napon kiszárítva bioházakat építenénk belőlük?
–Grandiózus ötlet Ede!–lelkendezett a levezető elnök. Ha nem röstelleném, akkor kezet csókolnék neked ezért az a korszakalkotó ötletért. Azon gondolkodom, hogy mi lenne, ha látványfürdővel egybekötött gyógyszállódat építetnénk ezekből a téglákból? Özönlene a sok beteg ember az egész Unióból!

–Befektető kellene erre, is mint a többi grandiózus ötletre. Ugyan ki jön ide ebbe a kisvárosba befektetni? –aggodalmaskodott a jegyző, de Szita leintette.– aki keres, az talál. Meglátják uraim egyszercsak, hipp-hopp beesik ide egy gazdag milliomos, aki nem tud mit kezdeni a pénzével.
–Jól van, ez megoldódni látszik, de mi legyen a rengeteg, hektószám keletkező bűzfelhőt árasztó vizelettel? – vetette közbe Szőrös Borcsa, a Köjál vezetője.

–Uraim – szólalt meg félénken Roskáné– én még emlékszem arra, hogy fiatal koromban a vizeletemmel mosakodtam, attól ilyen rózsás még most is az arcom. Sőt, a vizeletterápia sokmindenre jó. A legtöbb akut betegségre gyógyír. Fel kellene építenünk egy vizeletpalackozó és kiszerelő gyógyszergyárat!
–Roskáné azthiszem elvetette a sulykot.–intette le a levezető elnök–, honnan vegyünk a beruházásra pénzt?
–Aki keres, az talál–, megemeljük az iparűzési adót. Ház, kémény, ablakadót vetünk ki. Megsarcoljuk a lakosságot. Hiszen nekik hozza majd a hasznot az új létesítmény!

–Igaza van.–kiáltották innen is, onnan is– A levezető elnök emelkedett szólásra.
–Hölgyeim és uraim: ezennel szünetet rendelek el. A félórás szünetben rendelkezésükre áll az ingyenes büfé Sipőcz úr és tanítványai szendvicseivel, pizzáival és mindenféle biogilisztából készített ínyencségekkel. Ez már a huszonegyedik század! Fogyasszák egészséggel a finom falatokat, hogy aztán újult erővel szavazzunk a napirendi pontokról és végül, de nem utolsósorban meg kell választanunk az új Polgármestert és Jegyzőt.

2.

Ez a reggel is úgy kezdődött, mint a többi. Józsibácsi früstökölés előtt megitta a reggeli meszely pájinkáját és hóna alá csapva az aznapi Népszabadságot elvonult a budira. Mariskaninéni pedig nekiállt Riskának. Éppenhogy elkezdte a duzzadt tőgyek vallatását, amikor eszeveszett ordítással, letolt tubigatyával kirohant a budiból szeretett férjeura, nyomában a csupaszar kanördögökkel.
A kanördögöktől megriadt Riska dézsástól felrúgta Mariskanénit az eperfa tetejére és nekiállt a kanördögök szarvára tűzésnek. Már sikerült is az egyiket az eperfa tetije felhányni, amikor Józsibácsi megradván kötőfékét, rárivaltott.
–Hő, Riska te! Ne bomolj! Kedves vendégeink jöttek egyenest a pokolból! –erre Riska alábbhagyott a csupaszar másik kanördög kergetésével és hagyta, hogy Józsibácsi összecsomózva az elszakadt kötőféket újra az eperfához pányvázza. Mariskanéni az eperfa tetejéről sipítozott lefelé. –hé apjuk, hozza mán azt a tyúklétrát hagy, mászok le! –az öreg kihozta a tyúklétrát a tyúkólból és Mariskanéni, meg a megrémült kanördög lekecmeregtek a fa tetejéről
–Asszony, hozz egy kis früstökölni valót az uraknak, meg nekem is! –adta ki hű feleségének az ukázt Józsibácsi és a kerekes kúthoz invitálta a kanördögöket. Felhúzott egy-két vödör vizet, és rájuk zúdítva, hagyta, hogy lemossák magukról a gyalázatot. Mire végeztek, már megterítve várta őket a terülj-terülj asztalkám.

Két-három meszely kerítésszaggató bundapálinkával megerősítvén a kanördögök önbizalmát és helyreállítva lelki egyensúlyukat, a kolbászt és szalonnát karikázó, mohón faló kanördögökhöz fordulva rákérdezett.
–Hát kendtekedet mi szél fútta erre?
–Jöttünk segíteni!–vágták rá egyszerre és még hozzátették– a város szarban van.–Józsibácsi lakonikusan megjegyezte– ahogy maguk is kimásztak a budiból, úgy ők is kikecmeregnek majd a kakából, amibe magukat taszították…

–Most nagy a baj, bátyámuram. Hatvanezer ember sorsáról van szó. A városnak elfogyott a pénze. A központi keretet felérték. Se munka, se fűtés, se víz nem lesz hamarosan. Jön a kemény tél: fúnak a böjti szelek!
–Mi köze a Mucsi tanyának ehhez? Mi elvagyunk a magunk kenyerén.
–Nem magukról van szó, hanem egy bajbajutott városon kell segíteni! Ezért vagyunk itt. Az egy dolog, mondhatni úgyis, pech, hogy pont a maguk budija alatt van a Dimenziókapu. De, ezt a kis kellemetlenséget méltósággal el kell viselniük. Most a város van szarban, később meg a falu, a tanyák kerülnek sorra. Jutnak ebek harmicadára.

–Értem én, csak fel nem foghatom. Ha olyan nagyokosok ott fenn a Parlamentben ezek a Szoci honatyák, akkor mért szorítják egyre jobban a hurkot a lakosság nyaka köré? Mikor a választások voltak ígértek nekünk fűt, meg fát, Dárius kincsét, tejjel-mézzel folyó Kánaánt, és mi lett belőle. Lószar!
–Na,látják,amíg lószar van ,veréb is van.
–Értem, mi vagyunk a verebek, a becsapott, félrevezetett hülye lakosok.

–Ezen akarunk mi most segíteni. Annyi pénzt adunk a városnak amennyivel helyreállítják a büdzsét. Feltöltik a város kasszáját és olyan gazdaságilag nyereséges életképes vállalkozásokat, hoznak létre, amiből dől majd a pénz!
–Minek a feneketlen kútba vizet önteni? Ezek pillanatok alatt eltapsolják a pénzt. Hülyeségekre, hiábavalóságokra költik majd, aztán újra tartják az üres markukat.–replikázott Józsibácsi.

–Azt mi kivédjük. Olyan szerződést kötünk velük, hogy a pénz fejében megvásároljuk tőlük a város lakóinak lelkét. Ha becsődölnek miénk a lakosok lelke és mi gazdálkodunk velük a továbbiakban.
–Ezt nem tehetik a népekkel! Népszavazást kellene kiírni, hogy belemennek-e!
–Ugyanmár erre nincs most idő: szorít a szükség és a szükség törvényt bont. Na, igyunk erre! –javasolta a fő kanördög és kitta a csurig töltött vizespoharát. Kissé beleborzongott, majd megrázkódott és egyet bucskázott a fején át. Máris egy talpig snájdig, csokornyakkendős, zsakettes úriember állt a szájtátott öregek előtt. A másik sem volt rest ő is bucskázott egyet a fejetetejin és kaftánba öltözve, turbánnal a fején, kezében vulkánfíber bőröndöt szorongató, kecskeszakállas indussá változott.
Az öregeknek leesett az álla a csodálkozástól. Riska úgy bőgött, mint a marha. Két mellső lábával a földet kaparta és igyekezett elszakítani az összecsomózott kötőféket. A két úriember csettintett egyet. Egy hatalmas Mercedes állt elő, fehérkesztyűs sofőrrel. Miután kinyitotta a kocsi ajtait az urak beszálltak és megsem álltak a Városházáig.

A Városházához közeledve úttorlaszok emelkedtek és fenyegőn morajló, hangosan szitkozódó tömeg nézett farkasszemet az álig felfegyverzett rendőrökkel. Odabenn a Városháza tanácstermében a képviselők halálos félelemtől hajtva üléseztek. A Fidesz vezette képviselői testület elherdálta az Uniótól kapott pénzeket és leállt a mínusz húsz fokos hidegben a távfűtés is, mert a lakosok nem tudták fizetni a hődijat.

A nagy feketeautó közeledtére a tömeg szétnyílt és utat engedett a Városháza hátsó bejáratához. Ugyanis a főbejáratot belülről vasrudakkal megerősítve eltorlaszolták támadástól tartva. A két kanördög két hatalmas bőröndöt cipelve belépett az ostromlott Városháza épületébe. Amint kinyílt a tanácsterem ajtaja megálltak és hallgatták a Fideszes Polgármester, Nyakateker Zénó beszámolóját.

–Uraim a pályázatokon nyert összegeket sikerült elköltenünk. Az építkezések félkész állapotban újabb beruházási pénzekre és gazdag befektetőkre várnak. Egyedül a lakosság élelmezését biztosító Biogilisztafeldolgozó üzemel. A lakosság alapélelmezése megoldott, bár kissé egyhangúnak tartják. Munkalehetőségek nincsennek. A szociális segélyre kapott pénzek elkoptak.

–Hát ez lett a fényes ígéretekből Polgármester uram! –szólalt meg az előző kurzus, szoci Polgármestere. Íme a szép új jövő. Tüntetésekkel, robbantásokkal. Megértük hát, hogy a tyúkszaros életünkért kell rettegnünk. A felizgatott, begerjedt tömeg minden pillanatban ránktörhet és meglincselnek bennünket. Kérdem én, mit tesz a rendőrség a garázdák megfékezésére?– Pálinkás rendőrfőnök kért szót és végtelennek tűnő meddő magyarázkodásba kezdett.

–Mikor az új Testület felállt, továbbra is vállaltam ezt a felelősségteljes reszortot. Bíztam, hogy az állam támogat bennünket. De, úgylátszik, hogy magunkra maradtunk és Polgármesteri hivatal is kihátrált mögülünk. Hiába jelentetten hetente, hogy lássanak el bennünket korszerű eszközökkel, mert az elégtelenség nöttön nő. Mivel fékezzük meg a renitenskedő tömeget? Gumibotokkal nem lehet feltartóztani a Molotovkoktélt dobáló, nuncsakuval, páncélököllel felszerelt randalírozó bandákat.

–Megszerveztük a Polgárőrséget, de a két rozoga Nivával nem érünk semmit. Nem tudunk mindenütt ott lenni. Folyik a szabadrablás. Felszedik a síneket, leszaggatják a villamosvezetékeket, lefejtik a transzformátorolajakat és olykor sötétségbe borul a város. Virágzik a megélhetési bűnözés. Tehetelenek vagyunk. Harminc rendőr nem tud hatvanezer potenciális bűnözővé züllött lakossal elbánni!

–Visszasírjuk a Kádár rendszer nyugalmát. Akkor rend volt. Próbált volna valaki visszapofázni egy rendőrnek! Most meg leköpdösnek, segberugdalnak bennünket. Azelőtt KMK miatt lecsukatták a munkakerülőket, most meg fizetnek, ha valaki munkanélküli. Hát csodálkoznak, hogy a fizetett munkakerülők csordába verődve fosztogatják javainkat?

–Ezennel lemondok. Nem bírom tovább ezt a felelőseget a vállamon cipelni. Mindenki cserbenhagyta a rendőrséget. Én, most lelépek a színről: visszaadom a megbízatásomat–ordított és letépett vállapjait az elnökségi asztalra, dobta. A polgármester tudomásul vette a lemondást és a szólásra jelentkező, Fecsegi plébánosnak adta meg a szót. Az atya kenetteljes hangon próbálta csitítani a felkorbácsolt indulatokat.

–Uraim, itt már csak az ima segíthet. Éppenezért: térdre imához!– a felszólítás hatására mindenki a földre vette magát és köntöseiket megszaggatva a megváltó istenhez, rimánkodtak imáikkal. Kérték az urat, hogy fordítaná tekintetét a város nyomorúságára és találna valami kivezető utat ebből a labirintusból. Ekkor fénysugár öntötte el az eddig besötétített termet és az elnökségi asztal előtt két úr állott.

A hatalmas Euróval tömött bőröndöket kinyitva az elnökség elé tárták. A Polgármesternek és a jegyzőnek leesett az álla a csodálkozástól. Csak hebegni tudtak. Kérdőn tekintettek a jövevényekre. A fő kanördög imigyen szóla a megdöbbent képviselőkhöz.
–Uraim, elhoztuk Banglades és Utópia állam segélyét Önöknek. Hallottuk, hogy a város bajban van. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a csekély összeggel megpróbáljuk lecsillapítani a kedélyeket. Az egyik bőröndben melyet Hakapeszik János Bangladesi guru gyűjtött e nemes célra úgy gondoltuk, hogy fejenként 1000 Eurót adunk a rászorulóknak. Egyet kérünk csak, hogy írják alá az átvételi elismervényt, melyben kijelentik, hogy felajánlják zálogba lelkeiket az ördögnek.

–A másik bőröndben lévő húszmillió Eurót a város kapja,acélból,hogy fejezze be a munkahelyteremtő beruházásait és új, gazdaságos infrastruktúrába fektesse be a maradék milliókat. Amennyiben egy év múlva beindulnak a pénzkitermelő beruházások, úgy ki tudják a lakosoknak fizetni a tőlünk felvett a kamatokkal terhelt adóságukat. A lakosokra bízzuk, hogy vagy visszafizetik az adóságot, vagy életbe lép a lelkük megvásárlásáról szóló passzus. Attól a pillanattól kezdve mi rendelkezünk lelkeikkel. Nos uraim szavazzanak. Áll az alku, vagy csukjuk be a bőröndöket és menjünk át a szomszéd városba!

A Polgármester összedugta fejét a jegyzőével és pár perces kupaktanács után szavazásra, bocsátotta az ajánlatot. A Testület két tartózkodás és egy ellenszavazat kivételével megszavazta az indítványt, mely ettől a perctől hatályba is lépett. Az ellenszavazatot, mint később kiderült fecsegi atya adta le. Lelke rajta. Nem tagadta meg az úr iránti lojalitását.

Miután túlestek a formaságokon a Polgármester kiállt az erkélyre és a feléje röpködő záptojások és Molotovkoktélok kereszttüzében, felolvasta a helyzet megmentéséről szóló deklarációt. A tömeg egetverő ujjongásba tört ki. Megnyitották a főbejáratot és az Árpádsávos zászlóval letakart asztalhoz járulva, egyenként aláírva a kötelezvényeket tartalmazó íveket felmarkolták a rájuk eső ezer Eurósokat. Törődtek is azzal, hogy mi lesz ennek a gyorskölcsönnek a későbbi következménye.

3.
A város gyerekszaporulat híján kiürült óvodáiból a Fideszes Testület átnevelő intézeteket kreált a kommunizmus mételyével megfertőzött visszaeső, Kádárt és rendszerét visszasíró egyének számára. A Polgármester egy ilyen intézménybe tesz éppen látogatást. Az alacsony, gyermekekre szabott, kurtalábú asztalkák mellett lócák helyezkednek el. A lócákon csupa középkorú és öreg emberek üldögélnek.

Rázkódó fejekkel, Basedowosan kidülledt szemekkel, fülükben nagyothalló készülékekkel, szemeiken szódásüveg vastagságú szemüvegekkel figyelik az előadót, és bele-bele néznek Marx: Tőke c. alapművébe, hogy a vastagon aláhúzott sorokat biflázzák belőle. A terem végében vitriollal töltött bádog mosóteknő van elhelyezve két hokedlin. A biflázók monoton mormolása úgy hallatszik, mintha méhek zümmögnének a kaptárban. Hírtelen kivágódik a bejárati ajtó és élén a Polgármesterrel, megjeleni Fidesz helyi vezérkara ellenőrzésre. Setesuta Kamilló a Fidesz csoport protokollfőnöke, miután üdvözli az élemedett korú diákokat, harsányan kérdezgetni kezdi őket.
–sziasztok gyerekek! Hogy haladtok a napi penitenciával? Tanulgattok, tanulgattok? Had halljuk, mennyire tágul a búrátok! –az öregek kórusban válaszolnak.

–Tanulgatunk, tanulgatunk.– búgtak egyszerre, mint a vadgerlice.
Hirtelen egy ezerráncú, boszorkaszerű öregasszonyon akad meg a tekintete. Hozzáfordulva, mintegy rámutatva kérdezgeti.
–Hé, Te ott, Te kis kócos, halljuk mit fejlődtél az utóbbi hónapok alatt! –az öregasszony nyakát behúzva, szemlesütve, szoknyája szélét húzogatva remegő térdekkel feláll, és halk sóhajjal szakad ki belőle a szó.
–Tessék csak kérdezni nemzetes uram!

–Aztán tudod-e, hogy mi határozza meg a tudatot?
–A jólét,nagyjóuram.
–Hogyan értelmeznéd ezt a fontos tételt?
–Marx szerint, ha létezünk, akkor vagyunk. Ha jólétben létezünk, akkor jól vagyunk, ha nem…– itt a Polgármester belefojtotta a szót, nehogy valami butasággal rukkoljon elő és másfelé terelte a szót.
–Mi a tudat szerepe a létben?
–Hát, ha tudjuk, hogy létezünk, akkor a tudatunk máris meghatározta ugye a létünket.
–Például, ha megkérdezném tőled, hogy most akkor létezel vagy nem, mit válaszolnál erre kócoskám?

–Dékart szerint, ha gondolkodom, akkor vagyok. Ha tudom, hogy vagyok, akkor pedig létezem… de jobb lenne már nem léteznem.
–Aztán miért?
–Mert a rendszerváltás óta megutáltatták velem az életet.
–Például mivel?
–Ezzel a sok biflázással is ugye: Marx töke, Engels töke… gyomorrontásom van már ettől a sok csepűtől, amit rágatnak velünk. A sok marhaság már visszböfög és kiokádnám legszívesebben. Torkig vagyok a kommunizmus tanulmányozásával.

–Na, gyere csak ki gyerekem! Úgy nyújtsad ki szépen a tenyeredet! Most kapol a vonalzó élivel néhány tenyerest! Azt mondod, hogy unod a sok kommunista szöveget? Ha, majd elfelejtesz gondolkodni, akkor megkapd a szabaduló leveledet. Értsd már meg, hogy itt ki fogjuk mosni az agyatokból a gondolkodásnak még a szikráját is! Ki a tanárotok? Lépjen elő!

Egy keszeg kis emberke, Kecsege Tivadar volt gimnáziumi magyar tanár lépked elő hajlongva az utolsó padból. Így fordul hozzá a Fidesz titkár.
–Tanárúr, minek van itt ez a bádogteknő?
–Ebben áztatjuk ki a visszaesőkből a kommunizmus mételyét.
–Na, akkor magára is ráfér egy kis agymosás! Fejétől bűzlik a hal!–mondta és intett két kísérőinek, akik megragadták, lemeztelenítették a kétségbeesetten rúgkapáló tanárurat és belemerítették a vitriolba. Miután végeztek a purgálásával a Polgármester, átadta a kérdezés jogát Csipás Margit népjóléti biztosnak.

Margit egy zanzafejét kopott svájcisapkába bújtatott öregembert szólított meg elsőre.
–Van-e valami kérésetek a hatóságok felé az ellátásotokkal kapcsolatban? – az öregember sűrű pislogások között, a padlót nézve remegő hangon, rákezdte.
–Ami azt illeti tisztelt Népjóléti Asszony nekünk már olyan nagy okunk és főleg jogunk nincsen itt semmihez sem. Az alagsori szalmazsákokon jól elvagyunk. Sötét is van, meleg is van, büdös is van. Kell ennél több az egészséges alváshoz?

–Bökjed csak ki, van még valami a begyedben?
–Ez a sok biflázás már az agyunkra megy. Lassan elveszi az eszünket ez a sok ismételgetés. Olyan a fejünk, mint a lufbalon. Legszívesebben kiokádnánk lelkünk összes szennyesét!
–Ne kanyarodjuk el a témától. A koszttal, hogy vagytok megelégedve?
–Egyhangú. Ez a sok giliszta már nagyon megülte a gyomrunkat. Nem lehetne néha egy kis zabkását, tejbegrízt is kapni?
–Jó, majd intézkedünk.

Miután Margit befejezte a szemlézést Szita lépett elő és egy hórihorgas kopasz öregemberre mutatott.
–Hogy a Sátán tépkedje ki a szemed szőrit, he, hunnan ez a nagy kisugárzás belőled. Úgy vibrálsz, mint egy atomreaktor! Mi voltál te az átkosban?
–Marxizmus-leninizmust tanítottam az egyetemen nemzetes uram.
–Ahá, ugye hogy kiszúrja az ember a hadrafogható egyedeket! Mától megteszünk előolvasónak. Kiülsz a tanári asztalhoz és felolvasol egy – egy passzust, a többiek pedig hangosan ismételgetik mindaddig amig ájultan le nem, fordulnak a lócákról. Megértettük egymást?
–Meg.

Ebben maradtak. Mivel közeledett a kanördögök által adott határidő, egyre idegesebbek lettek a vezetők. Természetesen a műveket nem fejezték be. Dúlt a munkanélüliség és a nyomor a városban. Remegve és rettegve várták a kanördögök visszatérését. Az üres kassza árván ásított a sarokban. Csak az adóslevekkel volt telitömve.

4.

És eljött a végrehajtás napja. A sebtiben összehívott Közgyűlés komor hangulatban ülésezett. Egyszerre kinyílt a Tanácsterem ajtaja és megjelent a két kanördög zsakettben, keménykalappal a fejükön. Úgy, ahogy illett üdvözölték az egybegyűlteket és a Polgármesterhez fordulva, kérték, hogy az adósságot lennének szívesek visszafizetni. A polgármester remegve a Jegyzőre pislantott, hogy válaszolja meg a költői kérdést.

–Az, az igazság nagyjó uraim, hogy nem tudunk fizetni. Várjuk az Uniós pályázati pénzeket abból talán…
–Befejezték a Művek felépítését, beüzemelését?
–Hááát, azt még nem.
–Teremtettek a lakosságnak új munkalehetőségeket?
–Még nem.
–A lakosok vissza tudják fizetni a kölcsöneiket?
–Nem.
–Nos uraim, akkor most következik a végrehajtás.

Mondta a fő kanördög és gumikalapácsával koppantva a következőket közölte a megrőkönyödött tisztviselőkkel.
–Ezennel minden lakos lelke a Pokol Urát: Belzebúbot illeti. A lélek nélkül maradó lakosokat zombikká nyilvánítom. Lelkük helyébe egy-egy csippet ültetünk és csak a mi parancsaikat, teljesítik ezután. Enni, inni, szaporodni és robotolni fognak, amíg a saját maguk és a város adósságát büntető kamatokkal terhelve ki nem egyenlítik.

A panelházakat falanszterekké alakítjuk át. Minden lakásban tömegszállást rendezünk be. És a célszerű kihasználtság miatt szobánként nyolc –nyolc emeletes ágyat helyezünk el. Még a konyhákba is ágyakat teszünk. Főzésre nem lesz szükség, mert napi fejadagként fejenként egy kocka életkristályt kapnak. Ez a retorta képes fenntartani az életerejüket és életösztönüket. A szaporulat pedig Belzebubot illeti.

Nyolcvanfős brigádokba szervezzük a munkaképes lakosokat és a pokol urának pénzén felépítendő retorta gyártó üzembe fognak járni, robotolni. Szabadidejükben pedig agymosásban részesülnek. Nagyfeszültségű árammal sokkolva kiütjük belőlük a sok maszlagot, amit a demokrácia beléjük sulykolt. Helyette a pokolbeli szolgálati szabályzatot fogjuk beléjük verni.

A tisztelt Közgyűlés urait pedig hathetes pokolbeli kiképzésre visszük az alvilágba. Ott megismerik, hogyan kell vezetni egy közösséget gazdaságosan. Amig Önök kiképzésen lesznek addig a múltban pokolra került hajdani vezetőik: Rákosi, Gerő, Kádár és társai fogják a most megalakult Utópia államot igazgatni testvéri egyetértésben. Kapnak egy újabb alkalmat múltbéli hibáik kiküszöbölésére.

Ezennel felszólítom a testület tagjait, hogy egyenként az asztalhoz járulva írják alá a város megszüntetését tartalmazó és Utópia megalakulását kihirdető dokumentumot!

A köztisztviselők birkaként írták alá a nyilatkozatot. Amint minden aláírás rákerült az okmányokra kifordult a tér és az asztal mögött Kun Béla, Rákosi, Péter Gábor, Gerő, Farkas Mihály, Dobi és társai állottak. A kanördögök szépen sorokba rendezték a volt közgyűlési tagokat, akik egy tál lencséért eladták a várost és lakosainak lelkeit az ördögnek, majd egy csettintésre előállt egy nagy fekete furgon, amibe beterelve őket meg sem álltak a pokolig.