A zöldség a kertben gyönyörű,
De nem látszik a gaztól,
Mely folyton ki-kinő.
A paradicsomot mégis
A boltban veszik,
Mert messze van a kert,
És ott hajolgatni lehet.
Az udvarban halomban áll a szemét,
Ágykeret és fahulladék.
Rossz bicikli, rozsdás edény,
Ami csak az udvarba befér.
De a legnagyobb szemét mégis,
A "dombocska", mely "szép" is.
Az üveghalom már akkora,
Hogy nem látszik a ház fala.
Gyűjtögették szorgalmasan,
S tartalmát itták szomjasan.
Másnak alig van ruhája,
De itt ez halomba álla.
Mosni se kell, áztatja az eső,
És elrohad, mint a palatető.
De a szegény emberkének nem jut,
Télen is csak mezítláb fut.
A szomszédban még a kutyák is jobban élnek,
Mint ez a szegény megtűrt lélek.
A pénzét elveszik,
S azzal a "dombocskát" növelik.
Nyáron, ha meleg van,
S télen, ha hó takar,
Az ágya a szabadban.
Éhes vagyok, mondogatja,
De szavát csak a szomszéd hallja.
Jobb lenne neki egy otthonban,
Ahol ételt kap, és melegben van.
Hol van a gazda, kérdezi a szomszéd?
Alusznak, súgja,
Mert az itóka hat még.
A legkisebb fiú csokit majszol reggelire,
Úgy is néz ki, mint egy csibe.
Az illetékesek semmit nem tesznek,
Ülnek az irodában, és ŐK melegszenek.

Így halottak napján, én az élőkről írok.