Feltöltve: 2007-10-31 09:27:28
Megtekintve: 6048
Megtörtént a csoda...
Borús, ködös a reggel,
A szívem tele kétellyel.
A felhők egyre tornyosulnak,
Sűrűsödnek, sokasodnak.
Mi lesz ebből, leszakad az ég?
Az nem lehet,
hogy ennyi rosszra,
Csak rossz jöhet még.
Az élet nem lehet ilyen kegyetlen,
Hogy a rosszra, ne a jót hozza el.
De a felhők közül hirtelen,
Egy fénysugár villan fel.
Nagyon halvány, nagyon vékony,
Keresi az utat, hogy kibújjon.
És a fény, a kis meleg sugár,
Előtűnik, és ő győz immár.
Diadalmaskodik a sötétség felett,
Büszkén mosolyog, erősebb csak ő lehet.
Így éreztem magam én is,
Mikor elindultam hozzád mégis.
Rögös volt az út, amerre csak jártam,
Mert mindenhol, csak a bajt találtam.
De kivirult az arcom, akár a fénysugár,
Mikor hangod meghallottam az utcán.
S zöld szemedben végre megláttam,
A csodát, melyre már rég vártam.
Úgy néztél rám, hogy azt nem lehet feledni,
A vágyat mit éreztem, nem kellett szégyellni.
Odabújtál, simogattál,
csókjaiddal elhalmoztál.
Minden érintésed perzselt,
És szította a tűzet egyre feljebb.
Utat adtunk vágyainknak,
Elfeledve minden rosszat.
Úgy tört ránk a gyönyör,
Mint hullám, ami a partra kijön.
Eggyé váltunk testben és lélekben,
S szerettük egymást az édenben.
Olyan volt az egész, mint egy álom,
És félek, hogy felébredek a csodából.
Mert csoda volt az, amit kaptam,
De még nagyobb az, hogy ÉN adhattam.
A szívem tele kétellyel.
A felhők egyre tornyosulnak,
Sűrűsödnek, sokasodnak.
Mi lesz ebből, leszakad az ég?
Az nem lehet,
hogy ennyi rosszra,
Csak rossz jöhet még.
Az élet nem lehet ilyen kegyetlen,
Hogy a rosszra, ne a jót hozza el.
De a felhők közül hirtelen,
Egy fénysugár villan fel.
Nagyon halvány, nagyon vékony,
Keresi az utat, hogy kibújjon.
És a fény, a kis meleg sugár,
Előtűnik, és ő győz immár.
Diadalmaskodik a sötétség felett,
Büszkén mosolyog, erősebb csak ő lehet.
Így éreztem magam én is,
Mikor elindultam hozzád mégis.
Rögös volt az út, amerre csak jártam,
Mert mindenhol, csak a bajt találtam.
De kivirult az arcom, akár a fénysugár,
Mikor hangod meghallottam az utcán.
S zöld szemedben végre megláttam,
A csodát, melyre már rég vártam.
Úgy néztél rám, hogy azt nem lehet feledni,
A vágyat mit éreztem, nem kellett szégyellni.
Odabújtál, simogattál,
csókjaiddal elhalmoztál.
Minden érintésed perzselt,
És szította a tűzet egyre feljebb.
Utat adtunk vágyainknak,
Elfeledve minden rosszat.
Úgy tört ránk a gyönyör,
Mint hullám, ami a partra kijön.
Eggyé váltunk testben és lélekben,
S szerettük egymást az édenben.
Olyan volt az egész, mint egy álom,
És félek, hogy felébredek a csodából.
Mert csoda volt az, amit kaptam,
De még nagyobb az, hogy ÉN adhattam.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-12-10 11:00:02
Nem hiszem, hogy baj. Én is ilyen vagyok és általában vissza is kapom azt a nyíltságot, amit adok. :)
2007-12-09 20:05:14
Köszi Flamma, én tényleg egy őszinte ember vagyok, és lehet, hogy az a baj, hogy másoktól is elvárom ezt.
2007-12-09 19:59:24
Nagyon őszinte, mély és tartalmas vers.