Hallom a rádióból a hírt, hogy az otthonszülés élharcosa, a bábák, bábája hét évvel ezelőtti műhibájáért, ami az újszülött életébe került 3 évre eltiltatott a szülések levezetésétől. Nem is döbbentene meg a hír, ha az elmúlt hetekben nem történt volna a keze alatt olyan újabb műhiba, amitől a kórházba szállítás után meghalt a baba. Ezeket űbereli a mai hír: újabb otthonszülésnél 2 órahosszáig hagyták vérezni az anyát, a méhlepény is benn maradt és a köldökzsinórt sem vágták el…

Ha, nem lenne olyan tragikus a dolog, akkor röhögőgörcsöt kapna az ember az apa magyarázkodásától, hogy a bábák elbújtak az erkélyen és a függöny mögül nézték amint a jó későn értesített mentők a kivérzett anyát, elszállítják. Na, ez aztán a selejt bosszúja. Ráadásul az első otthonszülésénél is rengeteg vért veszített az anya, de ők makacsul ragaszkodtak az újabb otthonszüléshez.

Én is bábánál születtem 1941-ben Pestszentlőrincen. Semmi bajom nem történt. A két húgom is bábnál született, azok is megúszták ép bőrrel. De, könyörgöm, akkor külön Bábaképző Intézetek ontották a szakképzett bábákat! Minden bába tudta, hogy melyik szülészhez tartozik felügyelet és segítség szempontjából! És nem volt maroktelefonja, hogy azonnali segítséget kérjen a tanyákon, falvakban, ahol még se villany, se telefon nem volt.

Ezek a bábák szakképzett, rátermett szakemberek voltak. Most pedig mit hallunk: barkácsbábák halasztják meg az amúgy is gyér gyermekáldás produktumait. Eszembe jut, amikor apám segédkezett bátyja tanyáján a kisborjú születésénél. Kikerekedett szemekkel lestük amint borjúkötelet, kötnek a kisborjú előre nyújtott két mellső lábára és azon húzva segítettek neki világrajönni.

Nem volt ott műtő, klinikai szakemberek, sem bábák. A paraszgazda miután kijött a poklája (méhlepény) szépen kiterítette a gyepre és megvizsgálta, nem maradt-e az anyatehénben egy darabka, mert, ha igen, akkor abból nagy baj lehetne: infekció, ami a tehén pusztulását okozná. Ha maradt valami, akkor benyúlt a méhébe és tenyere ujjaival kikotorta. Az már csak rituálé dolga volt, hogy a poklát elástuk a szemétdombba, nehogy rontást hozzon a tanyára.

Aztán láttam szülést az emberevők között, amikor kényszerű fogságunkban, egy faluban rekedtünk. Az asszonyok hatalmas üstben melegítették a vizet. Friss pálmalevelekből font gyékényt terítettek a szülő nő alá és két karót vertek le mellé, amibe kapaszkodni tudott guggoltában, szülés közben. A szülő nővel Datura (Angyaltrombita) főzetből készitett enyhén kábító és fájdalomcsillapító teát itattak.

Amint kibukkant a kicsi feje, a bába eres kezeivel megfogta, majd ha kibújt a gyékényre fektette. Odvas fogaival elrágta a köldökzsinórt, miután előbb elkötötte azt. A méhlepényt kiterítette a gyékényre és szemrevételezte nem hiányzik-e egy darabka is belőle. A méhlepény a bábát illette, amiből gyógykenőcsöket, és kozmetikumokat készített, amit a Wamenai piacon árultak. Mert a placentakenőcs a legjobb bőrtápláló.

Szülés után azonnal a mellére tette az újszülöttet az anyának, aki rögtön szopni kezdett. A hátukon, hasukon hordott hálószerű iszákban tanyázott a kisded hároméves koráig amig stabilan nem tudott anyja mellett járni. Volt úgy hogy egyszerre egy-egy 3-2 éves és egy újszülött gyermeket cipelt az asszony az iszákjában.

Szóval, a mai 21. században, ahol minden adott egy szakszerű szüléshez, mi a fenének kell otthon rizikózni? Ez felfoghatatlan és veszélyes divathóbort. Ne becsüljük le a kórházakat, orvosokat! Könyves Kálmánnal élve- bábák pedig nincsennek-, csak szülésznők. Én ismertem egy szülésznőt, aki a Ratkó korszakban házilag küreteket végzett. Amikor meghalt a konyhaasztalán egy nő, lecsukták. Örökre eltiltották a szülészeti munkától és szabadulása után szerszámraktárosként dolgozott a Vasgyárban.

Rémálmomban sem merek arra gondolni, hogy valamiképpen legalizálva az otthonszülést, következik, az otthon, egy koszos konyhaasztalon végzett küret, neadj isten abortusz… házilagosan végzendő legalizálása.

Lapozzunk!

Legalitást nyert és lassan gyökeret ver nálunk a Hospis szolgálat. A halálba átsegítés szóban, lelkivigasz által. Mi van akkor, ha, egyesek úgy gondolják, minek ez a sok túlvilágra való szóbeli felkészítés? Lépjünk a tettek mezejére! Emlékezzünk csak a Fekete Angyal jótékony cselekedeteire: ő a gyógyíthatatlan betegeket egy injekcióval megszabadította szenvedéseiktől. Meggyorsította az amúgy is hamarosan bekövetkezendő halálukat.

Nem magától jött rá. Volt honnan merítenie ötletet. Itt volt mindjárt a Pipás Pista, aki felakasztgatta a megunt férjeket, vagy a Piókás Mámi, aki arzénnal segítette át a hasznot nem hajtó, nyűgnek tartott öregszüléket a másvilágra. Ez is elitélendő dolog, meg az is, hogy menthetetlen, kómában, őnkívületben lévő, matracsírban fetrengő egyének az orvosi esküre hívatkozva hatalmas összegeket ráfordítva akaratuk és a családja ellenére életben tartanak. Egyik sem helyes.

Tibeti kalandozásaim közben tanúja voltam egy halotti szertartásnak. Abban a pillanatban amint kiszállt a párája a haldoklónak egy léket ütött a sámán a homlokán, hogy a lelke szabadon eltávozzék. (vagy biztosabb legyen a halottá válása) Utána az egyik férfi családtagja a hátára vette a halottat és felcipelte szertartási helyre, ami egy sziklalap volt jelen esetben. Ott a sámán feldarabolta és testrészeit szétszórta a keselyűknek és vadkutyáknak. A csontjait mozsárban összetörték és a jelen lévő láma magával, vitte a kolostorba.

Én saját szememmel láttam amint a Tasi Lumpó kolostorban jakvajjal, gyúrták össze golyókká és a búcsúszertartáson résztvevők mindegyike kapott a halott csontporából készült golyóból. Praktikus emberek.

Na, de nagyon elkanyarodtunk a témáktól. A főbába nem érhető el. Nem nyilatkozik. Az ál albábák bujkálnak. Mit tegyünk most? Mi lesz velünk, ha a bábák nem mernek már a szobánkban asszisztálni a szülésekhez? Kénytelenek leszünk a jól bevált kórházi szülésekre ráfanyalodni.

Wagnerrel szólván: lehet, hogy elkezdődött a bábák alkonya?