Szombat reggelre meghalt az anyám.
Szépen, csendesen, 86 éves korában, átszenderedett a másvilágra. Az utóbbi időben már sűrűn mondogatta, hogy megy a papa után . Az apám is 86 évesen halt meg pár éve. Halottak napja utáni héten, pénteken búcsúztatjuk és elhelyezzük az urnáját a templom alagsorában nyugvó apám urnája mellé.

Így illik: ha életükben együtt voltak, akkor holtuk után is nyugodjanak egy helyen. Legalább itt békességben lesznek egymással. Fura egy házasság volt az övéké. Anyám 1939-ben végezte a négy polgárit. A következő évben hozzáment a hat elemit végzett, esztergályos szakmával rendelkező apámhoz.

Apám volt a családban az ezermester, a mindent megreparáló és mindent előteremtő. Anyám irodista lévén, arisztokratikus gőggel lenézte a melós férjet. Pedig az apánk 3 gyereket és egy nagyravágyó, hohinteligens felséget tartott el. Megtanult fényképezni és a fürdőszobában, a maga által eszkábált nagyítójával és előhívó-berendezésével gyártotta a környező falvakban lefényképezett lakodalmas, keresztelő, bérmáló és mindenféle családi képeket. Ebből futotta csinosabb ruhákra, könyvekre, mozira, színházra a családnak.

Amikor már kirepültünk a családi fészekből és mindketten nyugdíjba mentek, az apám még húsz évig vállalt nyugdíj mellett különböző munkákat, hogy legyen zsebpénze. Legyen mivel kedveskedni az unokáknak. Anyám elvolt egyedül. Nem bánta, sőt örült neki, ha nem volt otthon a papa.

Mikor már a nyolcvan felé közeledtek, elcserélték a lakásukat az én lépcsőházambeli lakásra, hogy közelebb legyenek agglegény fiukhoz. Éppen jókor! Hamarosan kiderült, hogy apám Alzheimerkóros és rohamosan épült le. Hamarosan gyermeki szintre süllyedt a tudata. Szépen, fokozatosan kivettem kezéből a bevásárlást, a lakás takarítását, szemét levitelt stb. Halála előtt ágynak esett. Naponta lementem hozzájuk, és ha kellett húszszor is megitattam. Délben megettem.

Hosszabb-rövidebb ideig ültem mellette és kommunikáltam vele. Csak a régi, gyerekkori dolgaira emlékezett a végén. Az anyám nagyon gonosz volt vele. Elszabotálta az itatását, mondván, hogy remeg a keze és a szája mellé, a gallérja mögé önti a vizet. A Papa, pedig állandóan őt kereste, hívta, de ő, rá sem nyitotta: sőt rázárta a szobaajtót. Mert nem volt hajlandó hallgatni az óbégatását.

Aztán a jóisten magához rendelte őt a mennyországba. Az anyám felszabadultan, majdhogynem táncraperdült örömében, mikor az orvos megállapította a halált. Élte tovább az életét, melyben, az utóbbi években úgysem volt helye az apámnak. Aztán ő is lerobbant. Strokkot (agyi történés) kapott és féloldala lebénult. Ő is ágybanfekvő lett.

Pelenkázni kellett. Gondozónőket fogadtunk. Naponta reggel megreggeliztettem, este megvacsoráztattam. Délben a húgom hozta az ebédet neki és megetette. Este, amikor elment a gondozónő, bekapcsoltam a TV-ét neki. Nyolcórakkor lementem, és ha már elaludt, kikapcsoltam.

Reggel felírta a hoznivalókat és küldött a boltba, a papa helyett. Sokat beszélgettünk. Ezerszer elmesélte a kisgyerekkori csínytevéseinket. És mesélt az ő gyerekkoráról is. Mindennap ebéd után a húgom felültette és olvasott egy órácskát. Egy óra múlva lementem és lefektettem. Így ment ez 3 évig. Aztán a második, majd a harmadik strok után, már csak a TV nézés maradt: nem tudta tartani kezében a könyvet. Ahogy közeledett a halottak napja, egyre mondogatta, hogy vágyik a papa mellé. Napra pontosan, a húgom születése napján feladta. Csak mosolygott, nézett ránk és folytak a könnyei. Aztán este, már a plafont nézte egy ponton. Tudtuk, hogy ez a vég. Megpuszilgattuk és hazatértünk. Reggelre halott volt.

Szépen átaludta magát a másvilágra. Nem szenvedett. Halottak napja után összejövünk hárman, az árvák és megadjuk neki a végső tisztességet. Az élet megy tovább. Aztán majd mi is megöregszünk és megtérünk a túlvilágra. Találkozunk a szüleinkkel és csókkal köszöntjük egymást. Kézen fognak majd bennünket, és elkalauzolnak Eliziumban.

Így kerek a világ.