Ahogyan ott álltál
a vérnarancs és citromfa-liget illatú hajnalban,
mögötted a fák,
mintha légies anyagból lennének
könnyedén lebegtek,
mint az égbe szálló angyalok.
Téged a fények és árnyékok
finom csipkemintázata díszített,
fölötted a nap lángoló korongja volt a glória.
A felhők felizzottak,
a még smaragd-hegyeken
a tölgylevelek csokoládéba olvadtak.
Retinám ámulva kortyolta a színek édes koktélját,
én bódultan,
vörösre festett őszi falevélként
hulltam a lábad elé.
Te felemeltél engem a bomló avarból,
könnyeiddel lemostad rólam a zordidők porát.