Nézem a monitoron az egymástól elválasztott, de életben tartott hipofízis sejteket. Az intracellulárisan megnövekvő kalcium szint vörös színnel ad hírt magáról, majd visszatér a hűvös kékeszöld árnyalat. A poli-lizinhez horgonyozva egyenként vizsgálhatók, értékelhetők a mikroszkóp alatt. Élnek. De mintha lenne itt valami, ami lényegében kívül esik a műszerekkel bizonyítható-cáfolható dolgok körén. Arról az áramlatról, erőről, gondolatról beszélek, amelyből a sejteket kiszakítottam, és ezzel maga az áramlat sem létezik már látható formájában. Önmagukban állnak, önmagukba zártan. Előtte egy patkány nevű gondolat, áramlat, erő részei voltak, egy dimenzióval nagyobb tudatosság résztvevői. Szándékosan nem írtam a létrehozói szót, mivel a sejtek és a patkány nem ok-okozati viszonyban álló jelenségek, hanem dolgok együttállásai. A patkány halálával a patkány látható formája eltűnt a szemem elől. Az összetartó erő is erre a sorsra jut vajon, vagy amíg két azonos eredetű sejt létezik, addig létezik összetartó erő is? Közös forrásból származó, fénysebességgel ellentétes irányban mozgó két fotont összeköti egy erő, amelynek erdményeként az egyik fotonon végrehajtott megfigyelés azonnal változást okoz a másik foton állapotában.

Az előrelépést mindig az okozza, hogy bizonyos számú, egymástól különböző és addig egymástól függetlenül működő rendszer magasabb rendű egységes egésszé integrálódik. Ha összekapcsolunk két egymástól független rendszert, egy csapásra olyan teljességgel új rendszerjellemzők jönnek létre, amelyek addig még csak jelzésszerűen sem voltak meg: Az egész több, mint részeinek összessége. Bármennyire pontosan ismerjük is az alacsonyabb szinten integrált rendszert, a magasabb szinten integrált rendszert nem vagyunk képesek származtatni az alacsonyabb szinten integráltból. Ugyanakkor egyetlen, az alrendszerekben uralkodó törvényszerűség sem válik érvénytelenné az integrált egészben. (Konrad Lorenz : A tükör hátoldala)

Az első sejtek a mesebeli őslevesben. Aztán anyánk méhében megint. Adj helyet magad mellett, az ablakhoz én is odaférjek. Mesztelen válladhoz érjen a vállam. Mi taszít ide hozzád ? A lét együttlét. A többsejtűség misztérium ? Mindenesetre már többször megoldottuk. Így együtt. Emlékszel ? Túlléptünk önmagunkon, meghaladtuk önmagunkat. A többsejtűség értéktöbblet ? Azt hiszem, elfogult vagyok. Mindenesetre több változóval leírható. Pedig hogy féltettük arcunkat és álruhánkat. Csak a darálóra tudtunk gondolni, a mindent feloldó masszára. Még egy tégla a falban. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Kollektivizálást ! Csak azt ne ! A rugdalózásban kifáradtunk, és elengedtük magunkat. És néha spontán is megtörténik. Ippon light. Ahol a függőleges és vízszintes összeér, egy más világ indul. Mert nem kell semmit tenni, nem kell sehova menni érte. Mindig is itt volt, itt van és itt is lesz. Nem elveszíthető, csak elfeledhető. Aztán ha eszünkbe jut, születik valaki arcunkat is őrző, rajtunk kívül-belül álló. Valaki mezítelenségében felöltözött, távozásakor érkező.

Bármely területet vizsgálunk is, akár egy test sejtjeit, akár egy társadalom tagjait, akár egy lelki szintézis elemeit, az egyesülés differenciál. A részek minden szervezett együttesben tökéletesednek és kiteljesednek. A részek nem vízcseppként vesznek el és oldódnak fel a nagy egészben. Amilyen mértékben mássá lesznek együtt, annál inkább önmaguk lesznek. Igy olyan csoportosulás képéhez juthatunk, amelyben az Egész személyivé válása és az elemi személyivé válások egyszerre és keveredés nélkül érik el legmagasabb fokukat egy autonóm egységesítő gyújtópont hatására. Az egoizmusnak igaza van abban, hogy lelkesíti annak az elemnek a gondolata, amely az élethez való hűsége útján jut el annak kiteljesedéséhez, ami benne mint elemben közölhetetlenül egyszeri. Helyes a megérzése. Ellenben elejétől végig eltéveszti a helyes utat azzal, hogy összezavarja az egyediséget és a Személyiséget. Amikor az elem igyekszik elszigetelni magát a többitől, akkor egyedivé válik ugyan, de ezzel visszaesik a pluralitás felé. Hogy teljesen önmagunk lehessünk, ahhoz ellenkező irányba kell haladnunk: mindenkivel közösségben a velük való összpontosulás felé, a Másik felé. Önmagunk eredetiségének előrelépése nem egyediségünk, hanem személyiségünk. Az igazi Ego az egoizmussal ellentétes irányban nő. Teremteni annyi, mint egyesíteni: Créer c est unir. (Pierre Teilhard De Chardin: Az emberi jelenség)

A többsejtű szervezetben kifejlődő tumorsejt egységtudatát vesztett sejt. Egyediségét előtérbe állítva egysejtűekre jellemző szaporodásba kezd, az egyéni érdek, a saját szabadság megvalósítására tör. Feladja a másikért addig folytatott munkáját. A rák korunk és kollektív világképünk megjelenítése. Amilyen fent, olyan lent, mondja Hermész Triszmegisztosz. Egyéni érdekek, haladás és expanzió, növekedési ütem mindenekfelett. Támaszpontok (metasztázis) létesítése. A világ mindenek előtt birtok és nyersanyag és kiaknázandó terület. A rövidlátás konokságának testetöltése.

Az egyesítés műveletében minden dolog saját minőségét és mennyiségét intakt módon megtartja. Ha bármely dolog bármely tulajdonságában megcsorbulna, egység nem jöhetne létre. Az egyesülés szabad elhatározás nélkül nem történhet meg, az egyesülés művelete személyes, szabad művelet. A kívülről való egyesítés belső egyesülő művelet nélkül az elemeket egymással nem egyesíti, hanem az ál-egységnek azt a helyzetét teremti meg, amelyben az elemek az egymás ellen felizgatott elkülönülés állapotába kerülnek. Baader azt mondja, hogy az egymással szabadon egyesülő elemek haladványának az evolúció, az egymással kényszerből egyesülő elemek haladványának a revolúció felel meg. A külső kényszer által teremtett ál-egységben a felizgatott elkülönülésben levő elemek izgalma egy ponton felrobban, s ez a robbanás a forradalom. A forradalom minden esetben ál-egységet robbant fel és pusztít el. (Hamvas Béla: Mágia szútra)

A többsejtű szervezetek egyedfejlődése során nem sejtek kényszerítenek sejteket az egység irányába, hanem valamennyi sejtet egy belőlük, de ugyanakkor felettük is álló szellemi gyújtópont mozgat, amelyet egyednek nevezhetünk. Az egészséges, differenciált és integrált sejtek egyike sincs elvágva a táplálóanyagoktól és az oxigéntől, személyiséggé válásuk nem akadályozott, közöttük egymással szembenálló érdekcsoportok nem alakulnak ki. A Mindenki egyért, egy mindenkiért elve érvényesül. A sejtek között mindezek ellenére a forma és funkció tekintetében egyenlőség nincs, csak hierarchiáról beszélhetünk. Az egész közösséget érintő kérdésekben a mindenki véleményét figyelembe vevő népszavazásnak még halvány előképe sem alakulhatott ki, hiszen hatékonyságát és időigényét tekintve messze elmarad a jól szervezett hierarchiától. A hierarchia csúcsán persze olyan bölcsek állnak, hogy ez az egész valahogy csodálatosan működik.

Az egységlogika bázisa a közös áthatás (inqualieren) fogalma. A Kettőben az Egy valóságosan és teljesen kettéválik. Út egyikből a másikba nincs. Ebben az extrém mozzanatban, amikor a két elem csak önmaga a másik teljes kizárásával, abszolút zárt és homogén, mind a két elemben keletkezik, a centrumból kipattan a vele szemben álló elem minősége. Ez a közös áthatás mozzanata: a Három. Az elemek - mondjat Arisztotelész (Metaph.I.3.) - kölcsönösen egymásból keletkeznek. A két elem soha sem ellentétessé, sem azonossá nem tehető. Mi az amit tenni lehet? Az elemek a közös áthatás, közös átminősítés révén egyesíthetők. Az azonosítás nem egyesítés, hanem egyenlősítés. Az egyenlőség az Egység megrablása (Meister Eckhart). És ahol Egység van, ott nincs egyenlőség, mert az egyenlőség a különbségek sokaságát elnyomja. Az Egység megvalósításához az út nem az elemek között egyenlőséget teremteni, hanem az összes tulajdonságok kibontakozását elősegíteni, felszabadítani. Az ember és a társadalom az egyenlőség irányában mozog, de az egyenlőséget minél jobban eléri, annál jobban dezintegráltabb lesz, más szóval annál jobban lesüllyed és összezsugorodik. Csak ahol a tágulás és emelkedés jelenségével találkozom, ott tételezhetem fel az uniót. Ki van zárva, hogy az ember, aki nem teljesen szabad, a másikkal közösséget alkosson. Ezért a racionalista logika és a neki megfelelő demokrácia az emberi testvériség közösségének megrablása. Ezért van minden racionalizmusnak és demokráciának rossz lelkiismerete. A szabadság bázisa a személy, és a személy bázisa a szabadság, és szabad személy csak az egész emberiség közösségében valósítható meg. (Hamvas Béla: Mágia szútra)