Egy fűszál rezdülése,
egy gitárhúr pendülése,
egy sóhajtás vallomása,
gyöngy-szemed villanása.

Szempillád szemérmes rebbenése,
testünk mámoros ernyedése,
egy sínpár acélkék kattogása,
önmagunk örökös mardosása.

Egy zálogház lepusztult tűzfala,
koldusok sosemvolt bársonya,
a belváros kopottas házsora,
álmaink elporladt lábnyoma.

A kőpadló összehányt lapjai,
a játszótér szétzúzott padjai,
egy emlékbe lepréselt lóhere,
könyveink egyetlen érdeme.

Egy fénykép, mit anyámról őrizek,
egy térkép, mi apámhoz elvezet,
egy gyermek, ki egyszer majd eltemet,
egy kendő, mi szégyelli könnyemet.

Az elmúlás öngyilkos árnyéka,
szeretőm pénzéhes ágyéka,
tört hajónk elszáradt deszkája,
őseink nem látott fejfája.

Egy felfelé hordozott görgeteg,
egy szemembe mosolygó szörnyeteg,
egy lépés, mit nyomodban megteszek,
egy kérdés, mit feltenni nem merek.

Egy álom, mit ezerszer álmodtam,
egy játék, mit az ördöggel játszottam,
egyetlen jóleső mozdulat,
százezer átkozott gondolat.

A mély bíbor lüktető zenéje,
sebeim elgennyedt fekélye,
a farkasok elvásott szemfoga,
a büntetés jóleső mámora.

Egy templomban eltöltött éjszaka,
egy szónoknak elhaló végszava,
egy íz, mi ínyemen szétszaladt,
egy verssor, mi pennámban bennmaradt.

Barátok segítő jobb keze,
a szirének izgató éneke,
egy szakadék gyönyörű mélysége,
életünk borzalmas szépsége.

Egy versekkel teleírt papírlap.
Ahogy karomba repülsz, ha hívlak.
A tócsák csobbanása.
Egy lepkeszárny surrogása.
Egy gyűrű, mibe szívedet beleraktad.
Ha fázol kedvesem, lelkemmel betakarlak.