Feltöltve: 2007-10-21 16:50:54
Megtekintve: 6371
(L)óindulat....
Amikor félve, épp, hogy csak hozzáértem a bőréhez, nem mozdult.
Pattanásig feszültek az idegeim. Merjem, vagy ne merjem megsimogatni?
Már épp azon voltam, hogy határozottan ráteszem a kezem az orrára, amikor váratlanul elfordította a fejét. Az ellenkező irányba. Így eléggé messze került tőlem. Meglepődve bámultam hol rá, hol a kocsisra. De a ló nem mozdult. Mintha szoborrá vált volna, és éppen az út másik oldalán talált magának valami nagyon érdekes látnivalót - tartotta csökönyösen a nyakát abban az irányban.
Kapaszkodtam a kantárszíjban, és vártam, hátha mégis meggondolja magát, és felémfordul. Láthatta, hogy mennyire szeretném megsimogatni. Ott álltam mellette, jóval szemmagasság alatt. Féltem. Ő nem. Neki nem volt miért. Különben is, egy kétlábútól, aki feleakkora sincs, mint Ő? Ugyan már!.Selymes vastag farkával csapkodta az oldalát és a hátát. Én is kaptam egy legyintést belőle. Nekem nem esett annyira jól, mint neki, de nem bántam. Csak most, most az egyszer had simogassam meg! - drukkoltam magamnak.
Ekkor, zsíros kalapja alól, hatalmas nyugalommal megszólalt a kocsis,: - Ne féljen tőle, húzza csak vissza a fejét, na! - mondta, és jó nagyot szippantott a pipájából. Olyan meggyőző és határozott volt a hangja, hogy rátettem a ló orrára, pontosabban az orrnyergére a tenyerem, és gyengéd erőszakossággal, magam felé húztam a fejét. És lám! Engedte. Csak az érintésemre mozdult, és máris az arcomnál fújta ki fekete orrlyukából a levegőt. Hangosan dobogott a szívem, de eszembe sem jutott, hogy elengedjem.
Olyan felemelő érzés volt, ahogy egy mozdulatomra engedelmeskedett nekem ez a hatalmas, szénfekete állat, ahogy okos, csillogó szemével rám nézett, és belebólintott a tenyerembe. Valami sírásféle vett erőt rajtam. Még életemben nem álltam ilyen közel egy lóhoz, mert mindig féltem tőle. Most meg az arcomhoz simult az arca. Egy újszülött bársonyos bőréhez hasonlóan finom, a lovak orránál a bőrük. Ahogy a kezem pihent az orrán, éreztem az erőfölényt. Azt, hogy ezt csakis azért tehettem meg, mert Ő megengedte nekem. És nem azért, mert én vagyok az ember és ő az állat.Nem! Hagyta. Biztosan érezte rajtam, hogy mennyire fontos nekem, hogy megsimogathassam, hogy egy élet félelmét mulasztja el bennem, ha hozzáérhetek. A szeméből láttam, hogy nem kell félnem tőle. Gondolkodás nélkül, egy puszit nyomtam a fejére, hálám jeléül.
Azóta, másképp gondolok a lovakra, nyoma sincs bennem a szorongásnak, hála Pezsgőnek,a bársonyosbőrű, ébenfekete kancának.
Pattanásig feszültek az idegeim. Merjem, vagy ne merjem megsimogatni?
Már épp azon voltam, hogy határozottan ráteszem a kezem az orrára, amikor váratlanul elfordította a fejét. Az ellenkező irányba. Így eléggé messze került tőlem. Meglepődve bámultam hol rá, hol a kocsisra. De a ló nem mozdult. Mintha szoborrá vált volna, és éppen az út másik oldalán talált magának valami nagyon érdekes látnivalót - tartotta csökönyösen a nyakát abban az irányban.
Kapaszkodtam a kantárszíjban, és vártam, hátha mégis meggondolja magát, és felémfordul. Láthatta, hogy mennyire szeretném megsimogatni. Ott álltam mellette, jóval szemmagasság alatt. Féltem. Ő nem. Neki nem volt miért. Különben is, egy kétlábútól, aki feleakkora sincs, mint Ő? Ugyan már!.Selymes vastag farkával csapkodta az oldalát és a hátát. Én is kaptam egy legyintést belőle. Nekem nem esett annyira jól, mint neki, de nem bántam. Csak most, most az egyszer had simogassam meg! - drukkoltam magamnak.
Ekkor, zsíros kalapja alól, hatalmas nyugalommal megszólalt a kocsis,: - Ne féljen tőle, húzza csak vissza a fejét, na! - mondta, és jó nagyot szippantott a pipájából. Olyan meggyőző és határozott volt a hangja, hogy rátettem a ló orrára, pontosabban az orrnyergére a tenyerem, és gyengéd erőszakossággal, magam felé húztam a fejét. És lám! Engedte. Csak az érintésemre mozdult, és máris az arcomnál fújta ki fekete orrlyukából a levegőt. Hangosan dobogott a szívem, de eszembe sem jutott, hogy elengedjem.
Olyan felemelő érzés volt, ahogy egy mozdulatomra engedelmeskedett nekem ez a hatalmas, szénfekete állat, ahogy okos, csillogó szemével rám nézett, és belebólintott a tenyerembe. Valami sírásféle vett erőt rajtam. Még életemben nem álltam ilyen közel egy lóhoz, mert mindig féltem tőle. Most meg az arcomhoz simult az arca. Egy újszülött bársonyos bőréhez hasonlóan finom, a lovak orránál a bőrük. Ahogy a kezem pihent az orrán, éreztem az erőfölényt. Azt, hogy ezt csakis azért tehettem meg, mert Ő megengedte nekem. És nem azért, mert én vagyok az ember és ő az állat.Nem! Hagyta. Biztosan érezte rajtam, hogy mennyire fontos nekem, hogy megsimogathassam, hogy egy élet félelmét mulasztja el bennem, ha hozzáérhetek. A szeméből láttam, hogy nem kell félnem tőle. Gondolkodás nélkül, egy puszit nyomtam a fejére, hálám jeléül.
Azóta, másképp gondolok a lovakra, nyoma sincs bennem a szorongásnak, hála Pezsgőnek,a bársonyosbőrű, ébenfekete kancának.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-10-29 17:35:49
Köszönöm RöCsö:-) Szépen írtál nekem:-)) Ezt meg külön köszönöm!
2007-10-23 15:40:59
Van egy szép saját fotóm Pezsgőről, kár hogy nem tudom megmutatni. Indulás előtt "pózolt" nekem a társával:-))
2007-10-22 09:56:43
csili, örülök, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Akkor javaslok neked is egy szép eredei hintós kocsikázást, ahol igen nyugodt lovak húzzák a kocsit megbarátkozhatsz vele te is úgy, ahogy én. Speciel Gántra járnak íly módon kikapcsolódni a barátaim, ők csaltak el erre a programra, de ma már nagyon örülök neki, és alig várom a havat, hogy szánon is megtehessük ugyanezt az utat. Akkor majd megint jól megnézem a szénégetőt is:-)) Nagy élmény volt. Tutti hogy neked is megengedné magát símogatni, sőt, talán modellt is állna:-)))
2007-10-22 09:37:44
A lovak engem mindíg érdekeltek, mint anatómiai probglémák. Rengeteg részletet kell megfigyelni rajtuk és a végén úgy összerakni, hogy a ló karaktere is megmaradjon. Egy a városomhoz közeli tanyára kivittek egy pár éve, hogy készítsek egy lóról pár darab festményt. Akkor jöttem rá, hogy kegyetlenül félek tőlük. Egyszerűen a közelükbe sem mertem menni. A végeredmény pedig, mítikus szörnyekhez hasonlító teremtményekről készült sorozat lett. Négy képből, csak kettőt vittek el. Sajnos. Azóta csak a művészeti anatómia könyvből rajzolgatok, mert A/4-es méretben nem olyan félelmetesek. Talán nekem is valahogy így lehetne leküzdeni a félelmem ezekkel az amúgy csodálatos állatokkal szemben.
2007-10-21 22:19:27
spray?:-)
2007-10-21 20:18:23
De van!;-) Agyon kell csapni:-)
2007-10-21 19:51:07
Ezt a pacit megszerettem, olyan nyugodt volt:-) Máskor is "vele" megyek kocsikázni az erdőbe:-)) éa orrozunk egyet!
2007-10-21 19:44:49
Nem. De minden állattól, mindig féltem. Azért is lett macskánk, gondoltam az nem olyan veszélyes. Ehhez képest a ló, egy óriás!
2007-10-21 19:05:38
Mert túl nagyok :-)