Miértekkel kirakott úton járok.
Vaskos, nagy darabok, fel se tudom
Őket szedni, és elhajítva messzire
Koppanásukat hallgatni.
Hagyom őket a helyükön, csak lépek tovább,
Majd visszajövök később, mikor már nem
is ezen az úton kéne járnom, csupán
Azért hogy tanuljak a hibáimból.

Sírni kéne már sebes folyású patakként,
Mikor eső duzzasztja és megindul
Lefelé a hideg, kopasz hegytetőről.
Hazudnék ha tudnék sírni, hazudnék
Ha könnycsatornáim már kiszáradtak volna
A sok könnyhullatástól, csak örlődöm.

Már tudom mi lesz a vége a fejemben
Tűsarkú cipőben járó gondolatoknak.
Valamiért azt látom, hogy nem süt a nap,
nem lesz olyan szép az ég holnap.

Bár nem tudom tegnap miért volt mámor
A fejemben, elárasztotta, mint zápor
A száraz földet. Beszívtam, élveztem,
Örültem, feledtem, hogy majd elvesztem.

Felszikkadt az esővíz, kopárság az úr
Az elmémben, mi rajta kikelt hirtelen
elszáradt. Emlékezés az agyamba túr
Éles hideg ekével minden reggelen.

Bármi volt is akkor kedden,
Abban a füstös kocsmában ott ketten,
Egymással szemben, nézve meredten
Ma rá kell jönnöm, hogy szar a kedvem.

Alsónémedi, 2007 Október 6. (Szombat)