Rideg asztal felszínéhez
tapad bágyadt könyököm,
Arcomba két tenyerem simul,
óvja a kiváncsi szemek elől.
Jár az agyam, taposnak rajta miértek,
válasz nincsen, mitől száll öröm
vágyakozó testembe, mi kinyúl
két karommal vágyva ki szembekerül
a lehetetlenség lehetőségével.

Remény éled és pusztul hirtelen
Egy mosolyon múlhat a reményélet
várható vége vagy beteljesülése.

Képzelt képek vonoglanak pengeélen
szemgolyóim mögött bájos táncot járva,
mélybe zuhannak, ha álomnak vége,
S felébredek mi újabb álom lehet.
Ha kínzó vágytól megszabadulást látom
Megnyugvást hoz e hihetetlen álom.

Az nem lehet hogy elfelejtsem még
meg nem történt meleg ölelését,
Hogy emlékemből elszálljon mosolya,
Mi ihletője volt napsugárnak.
Sóhajaim szállnak, úgy csókot csennék
Ragyógó orcájára, angyal képén
ecsetvonásként ajkam maradna
örökre egy megnyugvás-lak.

Vérem nyugodna benne, majd áramlana
végig testemben nyugvást hozva
Nyugtalan szívembe. s a lomha
motor testemben pumpálná a nagy
és szent békét, a könnyű-rendíthetőt.

De tehetetlenség győz felettem, büszkén
vigyorog mocskos fogakkal lenézve,
nem sajnálva erőtlen létemet.
Rajta is átgázolt s nem hinném,
Hogy rezdüléstelen megélte
A fájó keserűséget, mely eltemet
Sötét sírba örökre, ha a hiányom
Nem viselte. Vágyat dobnak koporsónkra
a díszbe öltözöttek, súlya nyom,
feszít bennünket szabadulást nem engedve.

Sóhajunk száll, majd találkozik valahol
Tekintetünk egymásra szegeződik távolból.
Kölcsönösség uralkodik közöttünk, adva jót
és rosszat ugyanúgy kettőnknek, adhatót
a legfájóbb távolságból és kaphatót
a legédesebb érzések világából egy ízelítőt.

Vágyunk a vágyottra, várunk a várottra,
Álmunk az álomban, állunk magunkban.
Sóhajtozol nehéz szívvel,
Sóhajtozom, te is hidd el.
Mosolygok a mosolyodtól, szívem úgy kalapál
Mosolyogsz a mosolyomtól, szíved meg nem áll,
Nem álljon meg szeretni szívemet feltétlenül
Ne várd meg míg vágyó szívem majd kihül.

Érezni akarlak érezni mindened
Nem vágyni, hanem jöhet a szent kenet
Íratlan szerződés, nem hagylak el soha
Nem hagysz el te se, ha az élet mostoha.
Bár tehetetlenek vagyunk, de felbőszülten
Bár telhetetlenek vagyunk, de megőrülten.
Maradnak a vágyak, várnak az álmok,
Maradnak fallal torlaszolt világok.
Egyikben én várok Rád Édesem,
Másikban te vársz rám kétesen....

Alsónémedi, 2007. Szeptember 15/16.