..Papírra vetett gondolat,örökre ott marad
a fejemben az emlékek gyűlnek és múlnak
a hideg bejön az ablakomon
félek..
fázom...
hiányzik hogy megöleljenek,hogy valaki
erősen magához szorítson,és azt mondja:
szeretlek!
a fák halkan súgják bánatuk,
alig értem amit beszélnek,várják a tavaszt,
hogy végre fellélegezzenek
reszketnek.
kiesik a toll a kezemből,elhagyom magam,
alszok és álmodom.
az álmok olyan mámorítóak és mindig
becsapnak.
reményt adnak.
...
Olyan dolog felé,ami nem is valós,
mégis annak hiszem,és beleélem magam.
de hiába,hisz biztosan felébredek(nem akarok)
az álom maga után hagyott édes,vagy keserű,
de mindig érdekes ízével.
gyorsan dobog a szívem,azt sem tudom hol vagyok
kis idő kell mire végleg kijózanodok.
Forró csókod érzem a számon,és érintésedért remegek,
várom hogy megsímíts és elrabold újra meg újra
a szívemet.
Te tudod.
mindig visszaszerezheted.
....
Máskor kereslek,hogy dühvel és gyűlölettel vesselek,
oly dolgot tettél amiért nem tudok megbocsájtani,
mikor Beléd döfném a kést,csak akkor eszmélek fel:
-lehet hogy még nem késő?!
-vagy mégis?
hisz vérzel! De várj! én begyógyítom a sebed!
ehhez az is kell hogy engedd!!Nélküled NEM megy!
Kérlek ne hagyj itt, már megbántam az egészet!
...
Az órát nézem,alig telt el idő,
minden perc éveknek tűnik,
mit tegyek most?
Mi lesz velünk?

Az hogy lehet,hogy épp meghaltál bennem,
s most újra itt vagy mellettem??
Ilyen erős a Szerelmünk?
....
A kötélen a csomók megmaradnak..
talán van rá mód,hogy kibontsuk őket.
.. én lehet már nem leszek!?
Akkoris,nagyon,nagyon szeretlek!