Mióta az eszemet tudom, saját törvényeim vezettek utamon!
Sokszor féltem, mégtöbbször csak reméltem,
hogy szebb lesz majd talán a holnap,
és szememből nem a bánat könnyei folynak!
S mikor a csillagokat bámultam nyári éjszakán,
tudtam jól valaki, valahol vár reám!

És Erdély, ahol megleltem igazán önmagam,
reményt és szívemben szerelmet fakaszt!
És helyemet máshol nem lelhetem,
csak a Gyimes fenyveseiben!
Mert ott érzem leközelebb az Istent,
hol a csillagokat kezemmel elérem!
S ha majd értem szól a harang,
a szeretett föld örökre magába fogad!