Ülök.
Fáradt szemmel kémlelem világom.
Feltűnik a múlt, s jövő víziója,
Tarkóm vakarom kiábrándulva.

Fáj.
Estére rémült leszek már,
S ha lecsüng majd karom,
Méla csend sikít a fülembe vadon.

Emészt.
A sok fájdalom szülte vágy,
A riadt boldogtalanság,
Az ébren álmodók.

Sír.
A baljós sorsú rabszolganép,
S felettem zengve zengi az ég,
Az álom lassan véget ér.

Kiált.
Sok öncsalt vihánc.
Buzgó álarcos zokogók,
Az ébren álmodók.

Hallgat.
Tétován mereng megannyi mosolyfa,
S ajkukon csüng csupa embersokaság.
Látod már? Összeomlott az áldott álomvilág.