Ki tudja majd azt, ha itt lesz az idő?
A végtelen előtt térdelve eljő a jövő.
A múltba fordul a pillanat, percnyi csend,
Arat majd duzzadt gabonát.

Bársony csillagok porait könnyezik,
A messzeségbe révlő álom szavak.
Semminek tűnnek most a mondatok,
Hullámtalanok már a gyűlölő tavak.

Napjaink peregnek, öreggé lesz a test,
Reszketeg ujjaink gyengülve csüngenek.
Tudjuk azt ha itt lesz az idő,
Nem lesz már többé könyörület.

Az esti séta, lent a szivárványkertben,
Megtanította azt, hogy meddő az alkonyat.
Nincsenek ember által alkotott istenek.
Üresek a lapokra vetett énekek.

A zsoltárok nem azt mesélik el, ami volt.
A Megváltó szavait nem birtokolják csuhás alakok.
A szeretet hírnökei nem a prédikátorok.
És nem a kiéhezett, kéjvágytól reszkető emberek.

Hazugságról szólnak a jóslatok.
Hogy egyszer eljő a megváltás órája.
De ez valótlan mind...
Mert "benned lakozik a mennyek országa..."