A meglepetés ereje nyomta le torkomon, az ajándékcipőt. Az est további részére, rányomta bélyegét a felismerés, hogy totál hülyének néztek. Pedig tehettem volna ellene.
Mégsem tettem. Talán, mert féltem, - én marha - hogy megsérteném, ha elmondanám az igazságot, amit konkrétan tudott Ő is. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, észre sem vettem akkor, hogy Ő mennyire kellemetlen helyzetbe hozott engem!
Egész este, rendkívül vidám, és kifogástalan háziasszony volt az én Kati barátnőm. Szorgalmasan töltögetett a poharamba, mintha azt akarná bizonyítani nekem: lám, mennyi pezsgőt ihatok egy pár cipőéért...megérte!
Nehezen, de végül is megemésztettem a dolgot, el nem felejtve.

Folytatódott az élet, ment minden a régiben, egy-egy sikeres munka után, a jól megérdemelt vacsora vagy ebéd, a már jól bevált helyeink valamelyikében. Így utólag visszagondolva, valamit csak tudhatott a Kati, ha bármit is tett, mindig keresztülvitte az akaratát.
Pedig semmi különös nem volt benne. Egy átlagos kinézetű, inkább alacsony, tagadhatatlanul csinos, elegáns megjelenésű, mosolygós üzletasszony kívülről. De belül: a makacsul céltudatos, kérlelhetetlen, bárkin átgázoló, ravasz üzletasszony, akinek semmi sem drága, ha az érdekeiről van szó.

Ma már azt is tudom, hogy én voltam az Ő aranytojást tojó tyúkja, olyannyira, hogy egyszer még le is kofázott társaságban, de aztán rögtön érezte, hogy túllőtt a célon és helyesbített, jaj, nem úgy értette. Én igen. Mit lehet ezen, másképp érteni? Való igaz, én nem a luxusdombon születtem még csak nem is a közelében. De tudom, hogy Ő sem. Csak belecsöppent a férje révén a jó életbe, és kihasználta a kínálkozó lehetőségeket és kapcsolatokat. Viszont, hamar elfelejtette, hogy honnan indult. Szóval sok pénzt vittem, rajta keresztül a kiadójának, amiből jócskán vándorolt az ő zsebébe is belőle. Pénzügyekben mindig rendkívül kemény és határozott volt. Pedig jól keresett, nem lett volna rá szüksége. De a lejtőn, ha egyszer elindul valaki, nem lehet megállni.

Egyre inkább éreztem, hogy ez sosem volt baráti kapcsolat maximum felszínes haveri, mert mindenképpen a pénz dominált, az tartotta össze ezt az egész színházat. Hogy mennyire így van, így volt, azt számtalan példa bizonyítja, például a születésnapok esetei is.
Felkapott szokássá vált már a legelejétől kezdve, hogy egymás név- és születésnapját is megünnepeltük. Igenám, de nem csak mi ketten, hanem, valahogy észrevétlenül belekerült ebbe az egész ünneplésbe a családja is, a két lánya és a férje. A férje pont azon a napon született, mikor én, így könnyen megjegyeztem. A gyerekeiéről pedig általában időben szólt.

Még mielőtt a születésnapra térnénk, egy kis kitérő. Megemlítettem egyszer, hogy az általános iskolás fiamnak angol tanárt keresek. Kati azonnal felajánlotta a lánya szolgálatait baráti alapon, - akkor ötszáz forint/ óra árért - mivel még tanuló volt a lány is, gimnazista.Így mindjárt megvolt a havi zsebpénze, mert hetente többször jött hozzánk, és persze vacsora nélkül sosem engedtem el. Hazudnék, ha azt mondanám, rosszul tanított. Nem. Értett a gyerekek nyelvén és volt hozzájuk türelme. Látványosan fejlődött a fiam angol tudása.

Ez a nagylány, nem sokkal később, lakást kapott a Katitól és persze a húga is - gondolom hozományként. Teljesen berendezve, mert legyen meg mindene a gyereknek. És jobb is, ha önálló életet kezd már. Valahogy így, egy gonddal kevesebb. Nos, az új lakásavató bulijára hivatalosak voltunk, s a Kati megsúgta, mi lehetne az örömteli ajándék. Egy csodálatos királykék pohárkészlet. Megvettük. El is küldtük a Katival, mondván jobb, ha ott van, és akkor biztos nem történhet vele semmi baj. Aztán majd szólnak, hogy mikor lesz a buli. Hááááát, elég régóta várom már az értesítést, lehet, hogy valami közbejött nekik?

Na de vissza a születésnapokhoz. Egyszer csak itt volt a február, és a kettőnk születésnapja. A Kati férjéé meg az enyém. Ha akartam volna, sem tudtam volna elfelejteni...Egyre azon gondolkodtam, mit lehetne venni, hogy ne legyen nagyon drága sem, de snassz sem. Nekik! Valahogy megtalálni az arany középutat. Ez az! Arany. Valami aranyat kell nézni.

Hát összejártam egy csomó ékszerboltot, mígnem az egyikben ráakadtam egy pici viszkis üveget formázó üveg medálra, aminek a teteje aranyból volt, és a benne lévő italt szimbolizálandó: aranyforgácsokat tettek bele. Mutatós, elegáns darab volt, de ez is több ezer forintba került. Gondoltam, ennél jobbat úgysem találok, így hát megvettem. Gyönyörű sötétkék bársony dobozban adtuk át, a vacsoránál. Persze nagyon örült neki az ünnepelt. Rögtön fel is tette a láncára. Bevallom őszintén, hogy én mit kaptam, arra már nem emlékszem. Talán EGY olyan ajándékkal leptek meg, ami most is megvan, de már szétesett. Iparművész által készített, fekete gyöngyökből felfűzött nyaklánc, aminek egy nagy csont oroszlánfej volt a medálja. Intarziás. Nagyon szép volt, az valóban tetszett. Ha megölnének sem emlékszem másra. Talán, mert nem hagytak bennem nyomot, azok az ajándékok.

Szóval úgy éreztem, kitettünk magunkért, s izgatottan vártam az én férjem születésnapját, ami júliusban van. Hamar eltelt az a pár hónap, és már ott is volt. Megemlítettem Katinak. Akkor egy vacsora, ez alkalomra, mikor jó nektek? - kérdeztem. Nem válaszolt azonnal, - majd megbeszélik otthon. Egyeztetnek. Az esetek kilencven százalékában így volt. Egyeztetés, aztán lassan de biztosan feledésbe merült az egész. Az én férjem meg csakúgy, elmúlt ennyi, meg annyi éves. Nem volt ez másképp a gyerekeimmel sem. Valahogy az ő születésnapjukat sem sikerült megünnepelni. Anélkül kapkodták fel az éveket magukra, hogy az én Kati barátnőm és családja, tudott volna róla. Kicsit összeszorult a szívem a gondolatra.